Filmkritika: Star Wars: Az utolsó Jedik
2018. január 20. írta: aron.kovacs

Filmkritika: Star Wars: Az utolsó Jedik

the_last_jedi.jpg

Hollywooddal kapcsolatban valamit muszáj elfogadnunk: a nagy stúdiók újra és újra le fogják forgatni gyerekkori kedvenc filmjeinket, valamikor folytatások vagy előzmények, máskor rebootok és remake-ek formájában, de amíg ezek a vállalkozások elég pénzt termelnek, addig nem fognak leállni. És mivel mindig lesznek olyanok, akik kíváncsiak még egy részre ezekből az élet minden terén jelenlévő sorozatokból, bele kell törődnünk, hogy ez a bizonyos leállás még nagyon sokáig nem fog megtörténni. És - még ha van is bennünk némi ellenérzés a hollywoodi gépezettel szemben - mi is mindig megvesszük a mozijegyet ezekre a végtelen futószalagon érkező folytatásokra, abban reménykedve, hogy valamit visszakapunk abból a megismételhetetlennek tűnő élményből, amit gyerekkorunkban éreztünk, mikor először láttuk ezt vagy azt a filmet.

Az utolsó Jedik, a Star Wars-széria nyolcadik darabja (vagy a kilencedik, ha az önálló filmnek számító Zsivány Egyest is számoljuk) a megszokottnál érezhetően sokkal hangosabb reakciókat inspirált, mint az ilyen sokadik folytatásfilmek általában - nézői egyik részéből váratlanul merev elutasításban, másokból pedig annál zajosabb elismerésben részesült. Ez a film olyan vitákat indított, amelyhez hasonlókat korábban a világ leghíresebb filmsorozatának talán egyik epizódja sem, ennek pedig az az oka, hogy a rendező és forgatókönyvíró Rian Johnson - aki korábban főleg egy 2000-es évekbeli kultfilm (Beépülve) és egy meglepően okos nagy költségvetésű sci-fi (Looper - A jövő gyilkosa) miatt volt ismert - megmutatta ennek a felvázolt folyamat alternatíváját, egy vakmerő új jövőképet, ami lerombol mindent, amit eddig a Star Warsról gondoltunk.

Ott, ahol eddig a fehér és a fekete, a jó és a gonosz harca volt, most hirtelen eddig példátlan mennyiségű "szürkeség" jelent meg mindkét oldalon - gondoljunk a tanítványa meggyilkolását fontolgató Luke-ra és a továbbra is vívódó Kylo Renre. A régi hősök más megvilágításban jelentek meg, megmutatva, hogy még ők sem lehetnek tökéletesek. A forgatókönyv megcáfolta a hagyományokba temetkező rajongók összes elvárását és teóriáját - ezzel legalább annyi embert dühített fel, amennyit elkápráztatott. Sőt: Johnson az egész történet alapjait megrendítette Benicio del Toro karakterével és az egész Canto Bighti jelenetsorral, leleplezve, hogy a sorozat címében is megjelenő háború ebben a galaxisban is ugyanolyan üzlet, mint a mi bolygónkon, és a "jó" és a "rossz" harcának valódi eredménye valójában itt is csak egy szűk réteg meggazdagodása.

De a film nem csak ezzel reflektál a korra: abban az évben, ami a mozi világán belül is a régi és kevésbé régi nemi erőszak-ügyek napvilágra kerülésétől volt hangos, Az utolsó Jedik a nőket helyezte a középpontba a film végére a sorozat egyértelmű hősévé váló Reytől a talán kissé vitatott szerepű Holdóig vagy Rose-ig és kisebb mértékben Leiáig és Maz Kanatáig, akik nélkül a "jók" biztosan nem győzhettek volna. Eközben a "rossz" oldal középpontjában egy sárga fürdőköpenybe burkolózó, ráncos vénember és egy bizonytalan és kiszámíthatatlan fanatikus harcos van, meg egy csomó náci. 2017-ben ez a felállás különösen aktuálisnak hatott.

A Star Wars-filmeket általában nem a kiemelkedő színész teljesítmények miatt szeretjük - még az eredeti trilógiát sem igazán, pedig Alec Guinness még egy Oscart is kapott az első részért, az előzményekről pedig ne is beszéljünk - de Adam Drivert mindenképp ki kell emelni Az utolsó Jedik amúgy is figyelemreméltó szereposztásából, aki mély érzelmekkel teli arcjátékával egyértelműen a film legerősebb karakterévé teszi Kylo Rent.

Az utolsó Jedik persze nem tökéletes film - ez a sorozat eddigi leghosszabb darabja, több mint két és fél órás és ennek megfelelően kellően terjengős és elnyújtott. Ez leginkább a film kissé unalmas első harmadának árt; a történet lassan indul be és amikor beindul, akkor is tökéletlen és csapongó. De Johnson a nagyszerű látványvilággal, a váratlan fordulatok és a film második felében egymást követő meghökkentő csúcspontok sorával (köztük a Star Wars-sorozat legemlékezetesebb fénykardcsatájával, amiben meglepő módon Rey és Kylo Ren együtt csapnak össze Snoke testőreivel) képes kiellensúlyozni a hibákat. Bár a történet középpontjában egyértelműen a női karakterek állnak, a film legfontosabb mondatát és Johnson mottóját is Kylo Ren mondja ki: "Hagyd magad mögött a múltat. Pusztítsd el, ha muszáj". Az utolsó Jedik éppen ezt tette - ha nem tetszik, maradj az eredeti trilógiánál.

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr2113590063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása