Victoria Legrand és Alex Scally ellenállhatatlan, álmodozó popzenét játszó, Beach House nevű zenekara az utóbbi évek egyik legizgalmasabb független sikertörténete. A 2006-os cím nélküli bemutatkozás és a 2008-as második nagylemez (Devotion) pozitív fogadtatásban részesültek az indie zenével foglalkozó kritikusok körében, és néhány gyönyörű dalt is találhatunk rajtuk (az "Apple Orchard" az egyik kedvencem tőlük, de a "Master of None" vagy a "Gila" is nagyszerű alkotások). Azonban mégis elképesztő, mekkora utat tett meg ez a zenekar a Beach House éteri hálószobapopja és a 2012-es Bloom indie bombasikere között: 2006-ban még csak néhány hipszter rajongott értük, ma azonban már ők Jay Z és Beyoncé kedvenc indie pop zenekara, és minden új lemezüket hatalmas rajongótábor várja.
Legrand és Scally idén különösen bőkezűeknek bizonyultak: a Thank Your Lucky Stars 2015 második új Beach House lemeze, és egyáltalán nem kell szégyenkeznie a nagy hírveréssel felvezetett Depression Cherry mellett. Ezeket a dalokat ugyanakkor vették fel, amikor a Depression Cherry-t, de mégis teljesen más hangulatot teremtenek: ezek letisztultabb és sötétebb alkotások, mint az előző album visszhangba és zajba ágyazott, néhol shoegazinget, máshol noise popot idéző, de mélyen belül azért egyszerű felépítésű darabjai. A Thank Your Lucky Stars dalai leginkább gyászos, lemondó kompozícióknak tűnnek (az "Elegy to the Void" címe nem véletlen) a Depression Cherry érzelemmentes, főleg a hangok milyenségére és a zaj felépítésére koncentráló, a My Bloody Valentine fejhallgatóra tervezett hangszobraira emlékeztető számaival (mint a "Sparks" vagy a "PPP" című, kiemelkedő darabok) szemben. Az, hogy a "Common Girl"-ön Legrand billentyűi egy az egyben az "On the Sea"-t koppintják a Bloomról azt bizonyítja, hogy a Beach House már elég jelentős zenekar ahhoz, hogy önmagát idézze. Összességében a Thank Your Lucky Stars egy visszafogottabb és hosszú távon élvezetesebb album, mint a Depression Cherry, a tömörsége és egységes, de sosem unalmas hangzása miatt a Bloomnál is jobbnak tartom, csak - ahogy azokban az albumokból is - hiányolom belőle a 2010-es, áttörést hozó Teen Dream mellbevágó erejét és filmszerű hangszereléseit. De a Thank You Lucky Stars azt is érezteti a hallgatóval, hogy a Beach House karrierje még most is teljes gőzzel halad előre: idén kaptunk tőlük két remek új albumot, és ki tudja, mit hoz még a jövő. 4/5
Sub Pop/Bella Union, 2015. október 16.
