Mindenekelőtt rámutatnék, hogy ez nem egy tízes lista, hanem a 2015 legjobb 101 dalát rangsoroló listám utolsó része, ha valaki véletlenül még nem látta volna a 91 korábbi helyezettet, az itt kezdheti el az olvasást. Aki viszont már túl van ezeken, vagy tényleg csak a legjobb tízre kíváncsi, az nyugodtan folytassa. A listán azokat a dalokat próbáltam összegyűjteni, amik az év legnagyobb hatású, legfontosabb, legsikeresebb vagy egyszerűen legjobban sikerült felvételei voltak, vannak köztük nemzetközi slágerek, amiket bizonyára már mindenki hallott, de alulértékeltebb és kevésbé ismert számok is, amiket viszont mindenkinek érdemes lenne hallania. Nem hoztam sok szabályt a lista készítéséhez, igazából csak kettőt és ezt a kettőt természetesen meg is szegtem egy-egy esetben. Az első: a listán szereplő daloknak idén kellett megjelennie (a kivétel Fetty Wap tizenegyedik helyen álló "Trap Queen"-je, ami bár tavaly nyáron jelent meg, de csak idén lett sikeres és az év egyik legnagyobb slágere), a második pedig: egy előadótól nem jelenhet meg a listán kettőnél több dal. Ezt a szabályt is figyelmen kívül hagytam egy esetben, de azt még nem árulnám el, ki volt a kérdéses előadó. Most azonban kezdjük is el a legjobb tízet:

10. Adele - "Hello"

Nem volt mindig nyilvánvaló dolog, hogy Adele visszatérése diadalmas lesz. 2011-ben meghódította az egész világot 21 című második albumával és annak két legsikeresebb kislemezével (a "Rolling in the Deep"-pel és a "Someone Like You"-val), de aztán négy éven keresztül alig hallottunk felőle (leszámítva egy újabb nagyon sikeres kislemezt, a Bond-betétdal "Skyfall"-t), ami a mainstream popzene világában elég sok időnek számít. Nem volt egyértelmű 25 című harmadik lemezének sikere, a brit énekesnő évekig küzdött az elkészítésével és többször is zsákutcába futott. Damon Albarn, a Blur frontembere korábban elterjesztette, hogy az új anyag nagyon középutas lett, ami szintén nem tett jót a 25-ról kialakult összképnek.

De aztán egyszer csak megjelent a "Hello" videója a "YouTube"-on és eloszlatott minden kételyt. Adele nem próbált vidám zenét készíteni és nem is távolodott el attól a stílustól, ami a popzene legnagyobb sztárjává tette négy évvel ezelőtt. A "Hello" azonban nem csak megnyugvást nyújtott Adele rajongóinak, hanem annál sokkal többet: az énekesnő addigi legnagyobb dalát, ami mellett még a "Rolling in the Deep" is szükségszerűen kisméretűnek tűnt. Azt mind tudjuk, mekkora kereskedelmi sikert és rekordnézettségeket ért el a dal az elmúlt hónapokban és azt is, hogy a november végén kijött album sem okozott csalódást, de nem ezért van a dal a legjobb tízben. A "Hello" legfontosabb pillanata az, amikor Adele az első refrén elején kiejti a címben is szereplő köszönést: az volt az a pillanat, amikor egyértelművé vált, hogy Adele nem csak visszatért, hanem újra magának követeli a mainstream pop trónját. És, mint később kiderült, gond nélkül meg is szerezte azt.

XL

9. Rihanna/Kanye West/Paul McCartney - "FourFiveSeconds"

A "FourFiveSeconds" volt az év "Under Pressure"-je, ha úgy tetszik: a popzene néhány legnagyobb sztárjának közös dala, amelyen közös megegyezéssel visszafogják magukat, a végeredmény pedig egy szerethető, de nem túl egyedi dal, ami viszont biztosan az év legnagyobb slágerei közé fog tartozni. Legalábbis majdnem, mert miközben Paul McCartney jelenléte kimerül a csendes gitárpengetésben, Kanye-é pedig pár énekszólamban, ami sosem volt az erőssége, a "FourFiveSeconds" egyértelműen Rihanna dala. Lehet, hogy a "FourFiveSeconds" nem több egy tábortűz melletti együtténeklős dalocskánál a pop néhány legnagyobb nevével, de ha így is van, akkor nagyon ízléses példája ez a műfajnak: a minimális produkció teret ad Rihanna és Kanye erőteljes vokáljainak, és bár West sosem volt a világ legnagyobb énekese, itt elég meggyőző teljesítményt nyújt. Rihanna, aki viszont mindig is erős hangjáról volt híres, itt karrierje egyik legjobb teljesítményét nyújtja, ami főleg azért meglepő, mert a "FourFiveSeconds"-ból hiányoznak mind az R&B ritmusok, amik pályafutása korai szakasza meghatározó részei voltak, mind azok az ízléstelen dubstepes produkciók, amik borzasztó 2012-es lemezén előtérbe kerültek. A "FourFiveSeconds" egy teljesen visszafogott soulos, folkos popdal, amilyet még nem hallottunk Rihannától (de Kanyétól sem, ha már itt tartunk), de meglepő módon mégis tökéletesen működik és bizonyára az év egyik legízlésesebb nemzetközi slágereként fog fennmaradni az emlékezetben.

Roc Nation/Westbury Road

8. Titus Andronicus - "Dimed Out"

Abban az évben, amikor a több általában tényleg több is volt, még a punkzenekarok sem tudtak megmaradni a jó öreg kétperces daloknál és húsz-harminc perces nagylemezeknél. Az indie rock világának legnépszerűbb punk formációja, a Titus Andronicus máris egy kilencvenkét perces punk operával állt elő, a The Most Lamentable Tragedy-vel, ami azért nem tűnt mindig a világ legjobb ötletének, de Patrick Stickles és társai végül ebből is jól jöttek ki, elkészítették karrierjük eddigi legjobb lemezét és az év legjobb konceptalbumát. Egy több mint másfél órás, 29 dalból álló albumról beszélünk - egy igazi szörnyetegről, de a legjobb dalban nincs semmi különös, semmi megalomániás vagy ambiciózus. A "Dimed Out" egy három percnél rövidebb, haraggal, tűzzel és zajos gitárokkal teli punk rock gyöngyszem, amihez hasonlókat amúgy találunk még az albumon, de olyat nem, ami ilyen tökéletesen összefoglalja a Titus Andronicus mellbevágó erejét. Az is érdekes amúgy, hogy egy olyan zenekarról beszélünk, ami sosem volt a hagyományos punk esztétika hű követője: a Titus Andronicus eddigi legjobb dala, a 2010-es The Monitoron megjelent "A More Perfect Union" egy hét percnél is hosszabb epikus alkotás, ami még érdekesebbé teszi a tényt, hogy ők vették fel az év legszerethetőbben dühös punk himnuszát.

Merge

7. Kendrick Lamar - "King Kunta"

Lehet, hogy a "King Kunta" nem olyan dühös vagy radikális, mint a "The Blacker the Berry" és nem olyan fontos társadalmi üzeneteket hordoz, mint az "Alright", de mégis ez a legjobb dal Kendrick Lamar máris klasszikusnak számító második nagylemezéről egyszerűen azért, mert ez az a hiphop kislemez, amibe még akkor is első hallásra beleszerethetünk, ha nem is rajongunk annyira a rapért. A "King Kunta"-t hallgatva, ami Alex Haley Gyökerek című könyvének egyik karakterére, Kunta Kintére utalgat, annyi különböző elődöt ismerhetünk fel, hogy lehetetlen is lenne itt felsorolni őket: a G-funkos produkció a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának nyugati parti gengszterrapjét idézi, főleg Dr. Dre munkásságát, de a To Pimp a Butterfly legfontosabb inspirálója, 2Pac stílusát is. A kortárs előadók közül olyanok hatását fedezhetjük fel rajta, mint D'Angelo vagy Erykah Badu (a pszichedelikus neo soul és a modern funk hangulatokban) vagy éppen DJ Quikét a ritmusszekciókban, Thundercat pedig valóban részt vett a dal megírásában, de a "King Kunta" valahogy azt a hatást kelti, mintha a hetvenes évek nagy funkzenészei a 2010-es évek eszközeivel hoztak volna össze egy új számot. Itt van Curtis Mayfield vagy James Brown hatása, ahogy Prince-é vagy Michael Jacksoné is (a "Smooth Criminal" refrénjének szövegét Lamar szó szerint idézi). A "King Kunta" egyszerre a TPAB egyik legdühösebb és legvadabb felvétele, valamint a legfunkosabb és a legtáncolhatóbb is. Azt már eddig is tudtuk, hogy Kendrick a kortárs hiphop legnagyobb szövegírói közé tartozik, de a "King Kunta" már a George Clinton-féle funk mágusok szintjére emeli a fiatal rappert.

Top Dawg Entertainment/Aftermath/Interscope

6. Tame Impala - "'Cause I'm a Man"

Miközben a "Let It Happen" az epikus csúcspont a Tame Impala Currentsén, azért ne felejtsük el, hogy egy több mint ötvenperces albumot hallgatunk, amin még tizenkét további dal szerepel és mellesleg, ami egy igazi remekmű, az egyik legjobb kortárs zenekar, vagy inkább zenei projekt pályafutásának eddigi legjobb lemeze. A "'Cause I'm a Man" van legközelebb az R&B ballada fogalmához a Tame Impala eddigi katalógusából, leginkább olyan, mintha egy Michael Jackson számhoz adtunk volna egy kevés LSD-t, majd az egészet lelassítottuk volna. A Currents szakítós album, a nagy része a megbánásról, a változásról és a belenyugvásról szól, ez alól pedig a "'Cause I'm a Man" sem kivétel. A dal üzenete nagyon egyszerűen összefoglalva annyi, hogy Kevin Parker is csak egy ember, és ezért ő is képes hibázni. Nem ez a legjobb bocsánatkérés, ami létezik, leírva a refrén elég ügyetlennek hangzik: "Mert én is ember vagyok, asszony". De ahogy Parker érezhető szenvedéssel, elnyújtva adja elő ezt a pár szót, mi is megsajnáljuk és kezdünk együtt érezni vele. Miközben a Currents legtöbb dalán - így a "Let It Happen"-ön vagy az "Eventually"-n - Parker a bonyolultabb hangszerelésekkel kissé elfedte érzelmeit, a "'Cause I'm a Man"-en minden csupaszon marad és egyértelművé válik. Itt nyomát se találjuk a korábbi lemezek zajos, pszichedelikus gitározásának vagy akár az új dalok pszichedelikus szintipopjának, csak csettintések, nyögések és ízlésesen a háttérben maradó, chillwave-es szintiszólamok festik alá Parker közszemlére tett fájdalmát, önutálatát és sebezhetőségét. Lehet, hogy nem ez az eddigi legdíszesebb vagy leglátványosabb Tame Impala dal, de éppen ez a letisztultság teszi ilyen kiemelkedővé.

5. The Weeknd - "Can't Feel My Face"

Idén végre mindenki megtudta, kis is az az Abel Tesfaye, művésznevén The Weeknd. Tavaly már kezdett beszivárogni a köztudatba "Love Me Harder" című Ariana Grande duettjével, de idén történt meg az elképzelhetetlen: Tesfaye, akit pár éve még csak az underground R&B/elektronikus zene legmegszállottabb rajongói ismertek, a Rolling Stone címlapján kötött ki és ugyanannak a magazinnak az év legjobb dalait rangsoroló listáján az első helyet érte el ezzel a kislemezzel. Tesfaye, akit a PBR&B stílus egyik megteremtőjének tartanak, idén csont nélküli popsztár lett: új lemeze, a Beauty Behind the Madness nem lett egy olyan újító vagy izgalmas munka, mint legjobbja, a 2011-es House of Balloons, de ahhoz azért elég jó lett, hogy nagy eladásszámokat és jó kritikákat kapjon. A "Can't Feel My Face" azonban egy teljesen hibátlan popsláger, ami úgy képes szupersztárságba emelni egy korábbi underground kedvencet, hogy közben nem veszi el azt az egyedi stílust, amiért először népszerű lett. Tesfaye már megint karrierje legfontosabb témájáról, a szexszel és a drogokkal való kapcsolatáról énekel, és szokása szerint valahogy egyesíti is a kettőt. A "Can't Feel My Face"-ben túladagolja magát, de azért biztosít minket arról, hogy ez neki nagyon jó érzés. Hogy túl sok kokaint szívott fel vagy valamilyen nő szerelméből jutott neki túlzottan is sok, az nem nagyon számít.

Amikor a producerek meghallották Tesfaye "Dirty Diana" feldolgozását, biztos nekik is beugrott, hogy mennyire jó lenne folytatni ezt a Michael Jackson vonalat, úgyhogy a "Can't Feel My Face" basszusszólama akár egy alternatív univerzumban megjelent Thrillerről vagy Off the Wallról is származhatna, Tesfaye meg úgy énekel, mint Jacko 2010-es évekbeli reinkarnációja. Miközben én makacsul még mindig a "The Morning"-ot meg a "Wicked Games"-t tartom a legjobb The Weeknd daloknak, a "Can't Feel My Face" az olyan mainstream slágerek közé tartozik, amiket egyszerűen nem lehet nem imádni.

XO/Republic

4. Carly Rae Jepsen - "Run Away with Me"

Egy tökéletes világban a "Run Away with Me" lett volna az E•MO•TION első kislemeze a fülbemászó, de elég bugyuta "I Really Like You" helyett, de egy tökéletes világban az E•MO•TION lett volna az év legjobban fogyó poplemeze is, nem igaz? Sajnos ezek közül egyik dolog sem valósult meg, de a "Run Away with Me" még így is a legjobb dolog, amit a mainstream popzene nyújtani tudott ebben az évben. Ez amúgy elég sok szempontból meglepő: először is, Carly Rae Jepsen távolabb sem lehetne az érett előadó fogalmától, első bombasikere, a 2012-es "Call Me Maybe" (de régen is volt...) a lehető legkamaszosabb témával, a hirtelen és letaglózó szerelembe eséssel foglalkozott és minden jel szerint most, három évvel később se nagyon nőtt be a kanadai énekesnő feje lágya (hallgasd csak meg az "I Really Like You" refrénjét). Aztán már önmagában az is meglepő, hogy egy ilyen "Call Me Maybe" szintű kislemez után valaki még képes értékelhető dologgal előállni a mai popzene világában. Elvégre hallottunk bármit is Gotyéról a "Somebody That I Used to Know" óta? Vagy Meghan Trainorról az "All About That Bass" óta? Nem nagyon és ez a második esetben mondjuk nagyon is szerencsés dolog, de Jepsen már 2012-ben is nagyon szerethető előadó volt, így kicsit örülök is, hogy nem tűnt el a süllyesztőben. De a legfontosabb az, hogy a "Run Away with Me"-ből teljességgel hiányzik az erotika, ami a mai popzenében nagy hátrány, a hangzás olyan szintetikus, hogy már nem is lehetne élettelenebb, a szövege pedig naiv és szokatlan, amilyen a "Call Me Maybe"-é is volt.

Azonban ez a dal valahogy mégis működik. De nagyon működik. Talán a lélegzetelállítóan finom és ízléses, a nyolcvanas éveket idéző, de egyértelműen 2010-es évekbeli hangzású produkció az oka. Talán a fiatalság eksztázisa, ami érezhető Jepsen szövegéből és előadásából, a szerelem és a céltalan rohanás élménye, aminek tényleg nincs semmi értelme azon kívül, hogy jólesik, mert ha az ember szerelmes, akkor az olyan dolgok, mint a racionalitás mit sem számítanak. Talán az a - természetesen - szintetikus szaxofon, ami talán nem valódi, de mégis menthetetlenül elragad minket a szerelem, a menekülés, a bulizás, az éjszakai élet, a fiatalság érzése, amit a dal áraszt magából. Én legalábbis mindig ezt érzem, ha véletlenül meghallgatom ezt a dalt.

604/School Boy/Interscope

3. Jamie xx - "I Know There's Gonna Be (Good Times)" (feat. Young Thug, Popcaan)

Furcsa módon a "Good Times" az egyetlen dal, ami kissé kilóg Jamie xx nagyszerű bemutatkozó szólólemezéről, miközben egyértelműen ez a legjobb és legfontosabb pillanat rajta. Először is, két elég meglepő közreműködőt is hallhatunk rajta (rajtuk kívül inkább csak Jamie Smith zenekara, a The xx tagjai szerepelnek még az albumon), Young Thug, a világ jelenleg talán legizgalmasabb fiatal rappere és a dancehall homályosabban ismert, de annál szerethetőbb sztárja, Popcaan. Ez már önmagában is elég furcsán hangzik, de az a legmeglepőbb, hogy a végeredmény 2015 nyarának nem hivatalos háttérzenéje. Ha meghallgatjuk az In Colourt, az "(I Know There's Gonna Be) Good Times" tényleg olyan, mintha rossz helyre tették volna: az album másik csúcspontja, a "Loud Places" késő éjjeli, elszállt klubhimnusza előzi meg, ami minden értelemben a "Good Times" ellentéte. A "Good Times" nem olyan emelkedett, tényleg himnikus felvétel, mint a "Loud Places", hanem egy evilági, részeges és napfényes modern pop-gyöngyszem, ami leginkább csak csettintésekből, ritmusokból és éneklésből épül fel, na meg egy hangmintából a Persuasions a cappella csapat egy 1972-es felvételéből.

A "Good Times"-on Jamie Smith úgy teremti meg a könnyedén tökéletes popdalt, hogy hangzások sokaságát olvasztja össze, miközben azok még mindig könnyen megkülönböztethetők maradnak. Van itt dancehall, trap, UK garage vagy doo-wop, Young Thug szókimondó verzéi és Popcaan laza jamaicai ízű éneklése, valamint a már említett hangminta Jimmy Hayes és a Persuasions pozitív üzenetű dalából, de a "Good Times" képes ezt egységes érzéssé kovácsolni, három teljesen különböző egyéniség üzenetévé arról, hogy igenis hinni kell a sikerben, bármilyen elérhetetlennek tűnik.

Young Turks

2. Grimes - "Flesh without Blood"

Az év tele volt nagy visszatérésekkel: Joanna Newsom, a Sleater-Kinney, a Blur, Adele vagy Björk mind rég várt és nagyszerűen sikerült lemezekkel járultak hozzá az idei terméshez, de kevés albumot vártak annyian és olyan türelmetlenül, mint a kanadai Claire Boucher, vagyis Grimes negyedik nagylemezét. Hivatalosan ugyanis az Art Angels Boucher negyedik albuma, de sokkal inkább úgy lehet tekinteni rá, mint egy második albumra, hiszen a 2012-es Visions hozta igazán köztudatba Boucher nevét és zenéjét, ez lett az első igazán sikeres munkája, amihez méltó folytatást kellett csinálnia. A várakozás hosszú volt és idegőrlő. Tavaly ősszel Boucher bejelentette, hogy félredobta a már félig kész folytatását a Visionshöz, mivel "szar volt". A rajongók aztán mégis kaphattak egy kis ízelítőt ebből a halva született projektből, az idén márciusban kijött "REALiTi"-t, amit Boucher demóként adott ki, de még így is tökéletesnek hangzott és nagyon sikeres lett.

De aztán kijött a "Flesh without Blood" és mindenki elfelejtette a "REALiTi"-t meg minden mást, mert ez a dal rohadtul elsöpört mindent. Először is, a "Flesh without Blood" egy könnyedén fülbemászó rágógumis popdal volt, olyan, ami szinte már a mainstream rádiók világába tartozik, de csak szinte, mivel még mindig Claire Boucherről beszélünk. A megtévesztően vidámnak hangzó dallamok és ritmusok alatt ez egy szakítós dal, még ha nem is a hagyományos értelemben az. Grimes megígérte, hogy nem ír többé a szerelemről, és a "Flesh without Blood" ennek megfelelően nem egy romantikus, hanem egy baráti kapcsolat végét idézi fel, bár Boucher sorait úgy is lehet értelmezni, mintha egy bukott idolnak, például egy kedvenc zenésznek szólnának, aki eladta a lelkét a sikerért. Lehet, hogy a pop-punkos gitárriffek, felemelő szintiszólamok és ügyes, fémes hangzású ritmusok felett Boucher úgy adja elő sorait, mintha valami könnyű dologról beszélne, de a "Már nem látom benned a fényt, amit régen láttam/És már semmi sem érdekel" sorok a legfájdalmasabbak között vannak, amiket idén hallottunk. A "Flesh without Blood" pontosan azt testesíti meg, amit Grimes minden dalával el akar érni: Boucher itt saját képére formálja a popzenét úgy, hogy az mindenkinek befogadható maradjon, de közben mindig legyen egyértelmű, hogy ezt csakis ő készíthette el.

4AD

1. Drake - "Hotline Bling"

Mi is az a "Hotline Bling"? A legtöbb ember számára bizonyára néhány ügyetlen táncmozdulat a dalhoz készült videoklipből, amik 2015 legnagyobb zenei meme-jévé váltak. A teljes igazság valamivel több ennél: a "Hotline Bling" 2015 nagy szunnyadó slágere, egy minimális kortárs R&B dal, ami nagyrészt Timmy Thomas 1972-es "Why Can't We Live Together"-jére és sok kritikus szerint D.R.A.M. idei "Cha Cha"-jára épül. Egy újabb megkérdőjelezhető üzeneteket hordozó éneklős Drake ballada, ami igen sok kritikát kapott Drake nőkkel - különösen exbarátnőkkel - kapcsolatos hozzáállása miatt. Ha csak a zenei részt nézzük, akkor a "Hotline Bling" messze nem 2015 legeredetibb vagy legkidolgozottabb dala, ha meg a szöveget, akkor nem a legelfogadottabb tartalmú új szám az évből. De mégis a "Hotline Bling" 2015 hivatalos zenéje, és tudjátok miért? Mert ez volt az a dal, ami mindenkire hatással volt a világon, akinek van telefonja és internete. Mert a "Hotline Bling" ezekről szól, nem pedig Drake rosszallásáról volt barátnője társasági életével kapcsolatban. Ez az okostelefonok, a snapchat, az instagram és a tumblr szomorú korának új himnusza, amit ugyanennek a kornak az egyik legnagyobb ikonja ad elő. Minden más mellékes, még az is, hogy a "Hotline Bling" az a szomorkás, letisztult R&B ballada, amit Drake már 2011 és a "Marvins Room" óta próbál megírni, ami a "Hold On, We're Going Home"-mal már majdnem sikerült neki, de amit csak itt tudott maradék nélkül megteremteni.

A "Hotline Bling" most már több mint egy dal: a modern kultúra részévé vált, tetszik vagy sem, mint a tökéletes kivonata mindennek, ami 2015-ben Drake-et jelenti. Abban az évben, amikor a kanadai rappert leginkább a Meek Millel való hangos csatározás tette híressé, mégis ez a csendes dal szólt a legnagyobbat - és ez volt Drake valódi győzelme.

Cash Money/Republic

Itt van a teljes lista, ha valaki kíváncsi lenne rá:

101. Kanye West - "Only One" (feat. Paul McCartney)

100. Jason Isbell - "24 Frames"

99. Ought - "Beautiful Blue Sky"

98. Beck - "Dreams"

97. Skepta - "Shutdown"

96. Florence + the Machine - "Queen of Peace"

95. Car Seat Headrest - "Something Soon"

94. Alex G - "Brite Boy"

93. Justin Bieber - "Sorry"

92. Prurient - "Dragonflies to Sew You Up"

91. Lindstrøm/Grace Hall - "Home Tonight (Extended Version)"

90. Toro y Moi - "Pitch Black" (feat. Rome Fortune)

89. Drake - "Energy"

88. Waxahatchee - "Summer of Love"

87. DJ Paypal - "Slim Trak"

86. Empress Of - "Standard"

85. Fred Thomas - "Bad Blood"

84. Dr. Dre - "Genocide" (feat. Kendrick Lamar, Marsha Ambrosious, Candice Pillay)

83. Skrillex/Diplo - Where Are Ü Now? (feat. Justin Bieber)

82. Galcher Lustwerk - "Parlay"

81. Earl Sweatshirt - "Grief"

80. Floating Points - "Peroration Six"

79. Protomartyr - "Why Does It Shake?"

78. Nicole Dollanganger - "You're So Cool"

77. Chromatics - "I Can Never Be Myself When You're Around"

76. Deafheaven - "Come Back"

75. Jackson C. Frank - "China Blue"

74. Beach House - "Elegy to the Void"

73. Tinashe - "Party Favors" (feat. Young Thug)

72. Rae Sremmurd - "My X"

71. Demi Lovato - "Cool for the Summer"

70. Future - "March Madness"

69. Jamie xx - "Loud Places" (feat. Romy)

68. Miley Cyrus - "Lighter"

67. Julien Baker - "Brittle Boned"

66. U.S. Girls - "Woman's Work"

65. Father John Misty - "Chateau Lobby #4 (In C for Two Virgins)"

64. Chairlift - "Ch-Ching"

63. Holly Herndon - "Interference"

62. Colleen Green - "TV"

61. Björk - "Stonemilker"

60. Blood Orange - "Sandra's Smile"

59. Neon Indian - "Annie"

58. Joanna Gruesome - "Last Year"

57. Ty Dolla $ign - "Blasé" (feat. Future, Rae Sremmurd)

56. David Bowie - "Blackstar"

55. Nicolas Jaar - "The Three Sides of Audrey and Why She's All Alone Now"

54. SOPHIE - "Just Like We Never Said Goodbye"

53. Samantha Urbani - "1 2 3 4"

52. Torres - "Strange Hellos"

51. Miguel - "Coffee (Fucking)" (feat. Wale)

50. Major Lazer/DJ Snake - "Lean On" (feat. MØ)

49. Shamir - "Call It Off"

48. Grimes - "California"

47. Charli XCX - "Doing It" (feat. Rita Ora)

46. Jenny Hval - "That Battle Is Over"

45. The World Is a Beautiful Place & I Am No Longer Afraid to Die - "I Can Be Afraid of Anything"

44. Tobias Jesso Jr. - "Hollywood"

43. Baroness - "Chlorine and Wine"

42. Young Thug - "Constantly Hating" (feat. Birdman)

41. Sufjan Stevens - "Should Have Known Better"

40. Chvrches - "Clearest Blue"

39. Drake/Future - "Diamonds Dancing"

38. YG - "Twist My Fingaz"

37. Kurt Vile - "Pretty Pimpin'"

36. Christine and the Queens - "Tilted"

35. Drake - "Know Yourself"

34. Vince Staples - "Norf Norf"

33. Deerhunter - "Snakeskin"

32. Chance the Rapper - "Angels" (feat. Saba)

31. Majical Cloudz - "Downtown"

30. D.R.A.M. - "Cha Cha"

29. Destroyer - "Times Square"

28. Missy Elliott - "WTF (Where They From)" (feat. Pharrell Williams)

27. Tame Impala - "Let It Happen"

26. Frank Ocean - "(At Your Best) You Are Love"

25. Courtney Barnett - "Depreston"

24. FKA twigs - "In Time"

23. Thundercat - "Them Changes" (feat. Flying Lotus, Kamasi Washington)

22. Rihanna - "Bitch Better Have My Money"

21. Kendrick Lamar - "The Blacker the Berry"

20. Donnie Trumpet & the Social Experiment - "Sunday Candy"

19. Julia Holter - "Sea Calls Me Home"

18. Jeremih - "Oui"

17. A$AP Rocky - "L$D"

16. Lana Del Rey - "Terrence Loves You"

15. Janet Jackson - "No Sleeep"

14. Beach House - "Sparks"

13. Kelela - "Rewind"

12. Joanna Newsom - "Sapokanikan"

11. Fetty Wap - "Trap Queen"

10. Adele - "Hello"

9. Rihanna/Kanye West/Paul McCartney - "FourFiveSeconds"

8. Titus Andronicus - "Dimed Out"

7. Kendrick Lamar - "King Kunta"

6. Tame Impala - "'Cause I'm a Man"

5. The Weeknd - Can't Feel My Face"

4. Carly Rae Jepsen - "Run Away with Me"

3. Jamie xx - "(I Know There's Gonna Be) Good Times" (feat. Young Thug, Popcaan)"

2. Grimes - "Flesh without Blood"

1. Drake - "Hotline Bling"