Depressziós brit posztpunk és szívfájdalmas új-zélandi elektropop, harcias metalcore és csendes folk rock, gyászos francia diszkó és politikai töltetű New York-i dance-punk - ezeket hallgattuk többek között ebben a kaotikus és fárasztó évben, ami végre valahára a végéhez közeledik. Ami itt következik, az nem több és nem is kevesebb, mint száz olyan dal, amik idén jelentek meg (vagy idén fejtették ki legnagyobb hatásukat), de ilyen-olyan okokból a következő években sem szabad elfeledkeznünk róluk. Íme a harmadik rész:
Előző rész: 81-61
60
Lomelda
"Interstate Vision"
(Double Double Whammy)
Ez a dal a texasi származású Hannah Read Lomelda nevű folk rock-projektjének Thx című idei lemezéről egyrészt visszatérés az amerikai országutak mitológiájának szimbólumaihoz és a countryzene hagyományaihoz, másrészt minimális, de tiszta hangszerelésével és szárnyaló refrénjével a modern indie pop remek megtestesülése is. A dal legjobb része Read kifejező énekhangja és emlékezetes sorai ("Nem vágyom országutakra/A fényszórók látomásokba rémítenek", "Láttam, hogy egy meteor lángol az égen"). Az említett látomások között kibontakozó homályos szerelmi történet olyan hatást kölcsönöz a dalnak, mintha valaki elmosódott emlékeit hallgatnánk az országúton vezetve egy nyári éjszakán.
59
Rebekah Del Rio
"No Stars"
(Rhino)
Az új Twin Peaksben számos emlékezetes fellépést nézhettünk végig olyan előadóktól, mint a Chromatics, a Nine Inch Nails vagy az Au Revoir Simone, de a legjobb egy ismeretlen mexikói énekesnő nevéhez kötődött, akit legfeljebb David Lynch nagyon elkötelezett rajongói ismerhettek fel. Rebekah Del Rio a Mulholland Drive egy felejthetetlen jelenetében is énekelt már Lynch színpadán, de amikor a Twin Peaks Bang Bang Barjában előadta "No Stars" című dalát (ami eredetileg 2011-ben jelent meg a Love Hurts Love Heals című albumon), akkor tökéletes zenei összefoglalót teremtett a sorozat és az egész Lynch-életmű hangulatához: ez a dal tele van azoknak a kibogozhatatlan éjszakai rejtélyeknek az érzetével, amik megtöltik a Twin Peaks világát - és bármikor hallgatjuk meg, visszarepít abba a világba.
58
Courtney Barnett/Kurt Vile
"Over Everything"
(Matador/Marathon Artists/Milk!)
A zene világában is léteznek tökéletes párosítások - néha két külön-külön is elismert előadó összeáll, mi pedig rádöbbenünk, hogy még az isten is egymásnak teremtette őket. Nagyjából ilyen érzésünk lehetett, amikor meghallottuk az első kislemezt a kortárs indie rock két hőse, mindenki kedvenc ausztrál leszbije, Courtney Barnett és a beszívott amerikai folkrock-szófosó, Kurt Vile közös lemezéről. Az "Over Everything"-et hallva nehéz elhinni, hogy Barnett és Vile nem együtt nőttek fel, hanem az egész Csendes-óceánnal kettejük között. Olyan lazán és kényelmesen adogatják egymásnak a szót ezen a dalon, mintha már hosszú évek gyakorlata állna mögöttük a közös felvételek terén - az "Over Everything" két nagyon hasonló egyéniségű énekes-dalszerző nagyszerű találkozása, ami minden elvárásunknak megfelel.
Courtney Barnett/Kurt Vile - "Over Everything"
57
Fever Ray
"IDK About You"
(Rabid)
A The Knife egyik feleként híressé vált Karin Dreijer szólóprojektje, a Fever Ray második albuma elég letaglózó elektronikus lemez volt tele hideg és agresszív hangokkal, amelyekért részben a techno-producer Peder Mannerfelt volt felelős. Az "IDK About You" annyiban kilógott a Plunge többi dala közül, hogy a társproducer Nídia (aki amúgy idén adta ki első lemezét, az alulértékelt Nídia é Má, Nídia é Fudidát) kissé belevitte a saját egzotikus stílusát. A Portugáliában született, de Franciaországban élő Nídia hagyományos afrikai zenére és funkos ritmusokra épülő tánczenéjének visszhangjai rövid pihenőt, felüdülést jelentenek a Plunge lenyűgöző, de nem éppen kellemes skandináv hidegségének közepén.
56
Lana Del Rey
"Summer Bummer" (feat. A$AP Rocky, Playboi Carti)
(Polydor/Interscope)
Lana Del Rey csak nem akarja elengedni azt a nyári szomorúságot - ami nem meglepő, hiszen végül is ez az életérzés tette világhírűvé még 2011-ben. A Lust for Life nyári mélabú-himnusza azonban elég távol van a "Summertime Sadness"-től: az album harmadik kislemezeként megjelent "Summer Bummer"-ön az énekesnő minden eddiginél közelebb kerül a hiphophoz, feltűnik rajta a már elfogadott sztárnak számító A$AP Rocky és az újonc Playboi Carti (aki idén "Magnolia" című dalával került fel a rap térképére), a társproducer pedig Boi-1da, aki többek között Drake-kkel és Kendrick Lamarral is dolgozott már. A "Summer Bummer" valójában a "Summertime Sadness" aktualizált folytatása, ami remekül olvasztja be a jelenleg népszerű hangzásokat és rappereket Del Rey világába.
Lana Del Rey - "Summer Bummer" (feat. A$AP Rocky, Playboi Carti)
55
Yaeji
"Drink I'm Sippin' On"
(Godmode)
Kathy Yaeji Lee, ez a New Yorkban született, koreai felmenőkkel rendelkező fiatal producer elvileg popzenében és elektronikus tánczenében utazik, dalaira látszólag ugyanakkora hatással van a hiphop, mint a house és a techno. A "Drink I'm Sippin' On" Yaeji EP2-járól például hangzása alapján egy egészen könnyed és csábító deep house-felvétel, de a koreai nyelven előadott szöveg akár egy rapdalból is származhatna. Ha elolvassuk a lefordított szöveget, akkor egyértelművé válik, hogy Yaeji sorai elég absztrakt dologgá állnak össze, de a bizonytalan jelentésű szöveg illik a dal átbulizott, elmosódó éjszakákat idéző hangulatához. Annyi biztos, hogy ebben az évben nem látott napvilágot még egy ilyen jó koreai nyelvű hip house-felvétel.
Yaeji - "Drink I'm Sippin' On"
54
Four Tet
"Planet"
(Text)
Kieran Hebden új Four Tet-albuma, a New Energy - az első a kétes fogadtatású 2015-ös Morning/Evening óta - talán a nagy múltú brit producer legjobbja 2010-es csúcsműve, a There Is Love in You óta. Egyfajta karrierösszefoglalásként is tekinthetünk erre a lemezre: dalai egyesítik az Everything Ecstatichoz hasonló albumok folkos elektronikáját a technós Pink vagy a Beautiful Rewind kísérletezését a klubzenével. De ami még fontosabb: vannak rajta slágergyanús dalok, amikhez hasonlókat a "Love Cry", az "Angel Echoes" vagy a Buriallel közös "Nova" óta nem hallottunk Hebdenről. Ezek közül az első kislemezként megjelent "Planet" emelkedik ki a legjobban, ami valóban megújult energiával támadja le hallgatóit, hajtó ritmusaival és tekervényes, finom dallamaival pedig hidat teremt Hebden életművének két véglete között.
53
Frank Ocean
"Chanel"
(Blonded)
Érdekes volt Frank Ocean-rajongónak lenni ebben az évben: a legfontosabb kortárs popénekesnek tartott előadó több kislemezt adott ki idén, mint a elmúlt négy évben összesen, miután 2012 és 2016 között (miközben az egész világ türelmetlenül várta a Channel Orange folytatását) már mindenki rejtőzködő figuraként könyvelte el, aki csak néha-néha mutatja meg új zenéit szélesebb közönségnek. Bár lemondott fesztiválos fellépéseivel az énekes sokakat feldühített, új dalait nehéz volt utálni - a "Chanel"-en például már majdnem rappelni hallhatjuk Oceant, ami eszünkbe juttathatja, hogy eredetileg az Odd Future rapkollektíva tagjaként tűnt fel a popzenei színtéren. De a "Chanel" persze hibátlan popdal is közben, amit hallva egyre kevésbé értjük, hogy Ocean eddig miért nem adott ki minden évben legalább öt új kislemezt.
52
Arcade Fire
"Everything Now"
(Columbia)
Lássuk be: kevés utálatosabb dolog jelent meg idén az Everything Now-nál, az Arcade Fire késő kapitalista diszkólemezénél az internet veszélyeiről (vagy miről). Az egyetlen szerencsénk, hogy az album egyetlen elfogadható dala (vagyis a címadó dal) háromszor is szerepel rajta. De komolyra fordítva a szót: nagyon kevés jobb koncerten voltam idén az Arcade Fire Primaverás fellépésénél (ez ugyanaz a fesztivál, amin Frank Ocean végül nem lépett fel), bár új albumukról teljesen hiányzik a lélek, ami olyan különlegessé tette a Funeralt vagy a The Suburbst, de még csak zeneileg sem érdekes ellentétben a James Murphyvel készült 2013-as Reflektorral, ami szintén tánczenei hagyományokra épített. A leginkább egy ABBA-számra hasonlító "Everything Now" (a társproducer a Daft Punk egyik fele, Thomas Bangalter) azonban legalább fülbemászó és szórakoztató, egy ügyes tisztelgés a hetvenes évek diszkója előtt, élőben pedig még sokkal jobban működött - ezt a barcelonai fesztivál nagyszínpadának közönsége bizonyára egyhangúan elismerné.
Arcade Fire - "Everything Now"
51
Destroyer
"Tinseltown Swimming in Blood"
(Merge)
A "Tinseltown Swimming in Blood" - a legjobb dal Dan Bejar legújabb, a ken névre hallgató Destroyer-albumáról - zeneileg visszatérést jelent a zenekar 2011-es remekművéhez, a Kaputthoz. A fúvósok és a súlyos szintiszólamok visszahozzák a nyolcvanas éveket idéző szoftrock/szintipop hangzás, eltávolodva a 2015-ös Poison Season bonyolultabb barokk popot és jazzt idéző produkciójától. A szöveg (mint szinte az összes Destroyer-dalban) Bejar művészies dalszerzési módszeréről árulkodik, komplex, költői és nehezen megfogható, tele homályos utalásokkal és érthetetlen szavakkal. Ja, és ennél Destroyeresebb dalcímet senki - még Bejar sem - találhatna ki.
Destroyer - "Tinseltown Swimming in Blood"
50
Converge
"The Dusk in Us"
(Epitaph/Deathwish)
A metalcore massachusettsi királyai, Jacob Bannon, Kurt Ballou és Converge nevű zenekaruk idén hihetetlen módon még jobb albumot adtak ki 2012-es remekművüknél, az All We Love We Leave Behindnál. A The Dusk in Us nem csak aktuálpolitikai témáival emelkedik ki az amúgy is figyelemreméltó életműből (amely tele van olyan klasszikus lemezekkel, mint a Jane Doe vagy az Axe to Fall), hanem azzal is, hogy a zenekarra inkább jellemző gyors, zajos és zúzós, hardcore punkos hatású dalokat itt többször is (amilyen a "Arkhipov Calm" vagy a "Cannibals") belassultabb, súlyos metállal egészítették ki. A legjobb példa erre az album címadó felvétele, a "The Dusk in Us", ami Bannon bennünk rejtőző sötétségről szóló szövegével, hét és fél perces hosszával és sötét, borongós hangszerelésével kiemelkedik a kaotikus, dühös környezetből.
49
Lorde
"Sober"
(Lava/Republic)
A "Sober" - a második dal a Melodramáról, Lorde kortárs pop-remekművéről - azt az érzést próbálja zenébe foglalni, amikor az elbeszélő egy kapcsolat végét követően elkeseredettségében beleveti magát az éjszakába. Nem tudja elfelejteni a fájdalmat, de alkohol, bulik, tabletták és zene mindig lesz, hogy eltompítsák azt. A "Sober" a legjobb bevezető a Melodrama világába, amit neonfények, house zene és soha véget nem érő tánc népesít be, miközben a háttérben mindig ott van a hiányérzet, a magány és a tehetetlen düh, ami a szakítás után maradt. Azt már mondani sem kell, hogy közben ez is egy tökéletes popdal, amiben Lorde dalszerzése és Jack Antonoff letisztult produkciója ízléses szimbiózisban működnek.
48
The War on Drugs
"Strangest Thing"
(Atlantic)
Látszólag sok félreértés övezi Adam Granduciel és zenekara (a stúdióban voltaképp szólóprojektje), a The War on Drugs zenéjét: a legtöbb kritikus (a méltatók és a mocskolódók egyaránt) a régivágású amerikai rockzene zászlajának továbbvivőjeként tekintenek Granducielre, Bruce Springsteen, Bob Dylan és a néhai Tom Petty egyenes ágú örökösének tartják. Szerintem Granducielre mindez egyáltalán nem igaz: ő egy egyedi látásmódú, zseniális dalszerző és multiinstrumentalista, aki hangszereléseiben valóban idézi az említett veteránok hetvenes-nyolcvanas évekbeli szoftrockos és szintipopos próbálkozásait, de a zenéje csakis a sajátja. A War on Drugs dalai grandiózus, kissé homályos modern Americana-himnuszok, amikben egyesül a jachtrock, a pszichedélia és a modern indie rock, a "Strangest Thing" - egy méltóságteljesen lassú, de könnyen befogadható dal az idei A Deeper Understandingről - pedig remekül támasztja ezt alá.
The War on Drugs - "Strangest Thing"
47
Cornelius
"If You're Here"
(Rostrum)
Cornelius a modern japán popzene kiemelkedő alakja, aki 1997-es Fantasma című albumával a "japán Beck" nevet érdemelte ki nyugati kritikusaitól. Stílusa, a csak hazájára jellemző, eklektikus és barokkos shibuya-kei olyan előadók hatását mutatja, mint az említett Beck, a Beach Boys, a Jesus and Mary Chain, Serge Gainsbourg vagy Van Dyke Parks. Cornelius új albuma, a Mellow Waves - az első rendes nagylemeze a 2006-os Sensuous óta - is ezt az irányt követi, ám címének megfelelően elődeinél jóval visszafogottabb és lágyabb, szinte ambientes munka. Az első kislemezként megjelent "If You're Here" jól összefoglalja ezt a nyugodt, melankolikus hangzást, ami semmilyen kortárs popzenére nem hasonlít, de mégis nagyon barátságos és jóleső.
46
Charlotte Gainsbourg
"Rest"
(Because)
Vicces, hogy miközben a Daft Punk egyik fele, Thomas Bangalter volt a producere a címadó dalnak az Arcade Fire Everything Nowjáról, addig a francia house-páros másik fele honfitársa, Charlotte Gainsbourg új lemezének címadó dalán látta el ugyanezt a feladatot - és mindkét dal felkerült erre a listára. Az már kevésbé vicces, hogy a "Rest" - és Gainsbourg egész albuma - az énekesnő féltestvérének öngyilkosságáról és apjának (a legendás francia énekes-dalszerző Serge Gainsbourg) viszonylag korai haláláról, valamint az alkoholizmusról szól. A "Rest" a francia sanzon hagyományait egyesíti a modern elektropoppal és posztdiszkóval, miközben a részben franciául, részben angolul előadott szöveg tele van a gyász és a hiány kifejezéseivel. A színésznőként jobban ismert Gainsbourg hét éve nem adott új zenét, de erre megérte várakozni.
45
Michael Mayer/Joe Goddard
"For You (DJ Koze Mbira Remix)"
(!K7)
Lassan törvénybe lehetne iktatni, hogy egy DJ Koze-remix bármilyen dalnak jót tesz: a nagy múltú német DJ/producer saját zenéi mellett folyamatosan olyan fantasztikus újragondolásokat ad ki a kezei közül, mint Michael Mayer és Joe Goddard "For You"-jának ez a változata. A dal eredetileg Mayer - szintén neves techno-producer és Koze honfitársa - 2016-os & című albumán jelent meg, amelynek mindegyik dala kollaboráció volt egy-egy kortárs elektronikus zenésszel. A szomorú, vágyakozó hangulatú "For You" nagyrészt a Hot Chip-énekes Goddard jelenlétének köszönhetően talán az album csúcspontja volt, Koze táncolhatóbb, futurista tech house-verziója pedig nem veszíti el ezeket az érzéseket, de közben elsőrangú fura dance-popot farag a dalból.
Michael Mayer/Joe Goddard - "For You (DJ Koze Mbira Remix)"
44
King Krule
"Logos"
(True Panther Sounds/XL)
A "Logos", ez a viszonylag minimalista hangszerelésű dal a The OOZ-ról, Archy Marshall mesteri új King Krule-lemezéről közelebb van a tiszta hiphophoz, mint bármelyik korábbi dala. A borús, klausztrofóbiás hangzás és a jazzes beütések itt is megjelennek, de a középpontban ezúttal egyértelműen Marshall mély és lemondó hangja van, ahogy a nehéz gyerekkoráról és anyja alkoholizmusáról beszél erős képekben (Elkaptam az anyámat, valahogy hazavánszorog/A megnyílt földön át, összetört otthonokba"). Ahogy Marshall dalaiban általában, a depresszió és a kocsmák homálya itt is szinte kézzel tapintható; nincsenek fülbemászó dallamok és könnyű megoldások, csak a rideg és könyörtelen valóság.
43
The National
"Carin at the Liquor Store"
(4AD)
A The National visszafogott, de látványos új albuma, a Sleep Well Beast néha tényleg radikálisan eltért attól, amit az ünnepelt indie rock-zenekartól megszoktuk az utóbbi néhány lemezükön (ilyen volt például a hard rockos "Turtleneck"). Máskor azonban egyszerűen azt csinálták, amiben mindig jó voltak, csak hihetetlen módon még jobban, mint valaha - az énekes Matt Berninger feleségét név szerint megemlítő "Carin at the Liquor Store" is ilyen pillanat. Nem ez az első melankolikus, elmélkedő hangulatú zongorás ballada a The National-életműben (szinte minden lemezükön találunk párat) és még csak nem is az első alkalom, hogy Berninger a feleségéről ír dalt (a 2005-ös Alligator "Karen" című dala is róla szólt), de a valóságtól csak kissé elvonatkoztatott, őszinte és hatásos szövegével a "Carin at the Liquor Store" lekörözi szinte az összes korábbi próbálkozást és kiemelkedik még erről a különösen erős albumról is.
The National - "Carin at the Liquor Store"
42
Broken Social Scene
"Hug of Thunder"
(Arts & Crafts)
A Broken Social Scene-t sem kerülhették el a politikai témák 2017-es lemezükön (elvégre van rajta egy "Protest Song" című dal), de a kanadai indie rock-kollektív visszatérése mégis inkább olyan volt, mintha egy rég látott, kedves baráttal találkoztunk volna újra. Remek új lemezük, a Hug of Thunder címe nagyon is találó volt: viharszerű, grandiózus, de közben mégis kellemes hangzásukban mintha a vad elemek ölelnék át a barátságtalan világ által megrémített hallgatót. A legjobb dal talán a címadó "Hug of Thunder" volt az albumon, amelyen nem mást hallhatunk énekelni, mint Leslie Feistet, aki 2006 óta először vállalta magára ezt a szerepet egy Broken Social Scene-dalon (amúgy Feist Pleasure című új szólólemezzel is jelentkezett ebben az évben). A dal jóleső folyamatosságot sugall, azt üzeni, hogy bármi történik a világban, e kanadai indie-veteránok segítségére mindig számíthatunk.
Broken Social Scene - "Hug of Thunder"
41
Moses Sumney
"Doomed"
(Jagjaguwar)
Az év talán legjobb bemutatkozó lemeze a feltörekvő Los Angeles-i soulénekes Moses Sumney nevéhez fűződik; az Aromanticism mesterien egyesíti a soul, az R&B és az ambient pop hatásait egy egységes és ragyogó art pop-vízióvá, a dalok a szerelem és a magány témáival foglalkoznak, miközben Sumney hangja mintha végig egyedül lebegne a világűrben, ahol csak a lecsupaszított érzelmei jelentik a társaságot. A kislemezen is megjelent "Doomed" talán a legjobb Sumney új felvételei közül, minimalista, csak hangulatteremtésre koncentráló hangszerelése és az énekes gyönyörű falzetthangján előadott szűkszavú, de költői szöveg csúcsformában mutatják meg az éteri dalszerzést, ami végig jellemző az Aromanticism dalait.
