Kendrick Lamar legjobb 10 dala
2018. augusztus 06. írta: aron.kovacs

Kendrick Lamar legjobb 10 dala

fear.jpg

A Sziget idei lineupjának talán legnagyobb szenzációja, hogy augusztus 8-án Kendrick Lamar is fellép a budapesti fesztiválon. Az talán a hazai közönség körében sem számít újdonságnak, hogy a comptoni származású rapper milyen széles körűen elismert - sőt: ünnepelt - előadónak számít mostanában. A még most is viszonylag fiatal Lamar már most tizenkét Grammy-díjat tudhat magáénak. A rapper legutóbb azzal került sok oldal vezető hírei közé, hogy első nem klasszikus zenei vagy jazz előadóként megkapta a zenei Pulitzer-díjat (bár szerintem eddig viszonylag kevesen tudtak arról, hogy egyáltalán létezik zenei Pulitzer-díj). A nagy múltú Rolling Stone magazin Lamar két legutóbbi nagylemezét (a 2015-ös To Pimp a Butterflyt és a tavalyi DAMN.-t) egyaránt az év albumának választotta megjelenésük évében. Ugyanaz a publikáció minden idők legjobb bemutatkozó albumai közé sorolta a 2012-es good kid, m.A.A.d. cityt (annak ellenére, hogy igazából az egy évvel azelőtti Section.80 volt a rapper debütálása). Továbbra is ő az egyetlen zenész, aki egynél több albumával is kiérdemelte az év albuma címet a Pitchforkon (a good kid, a TPAB és a DAMN. egyaránt az online magazin év végi listájának első helyén végezte). Egy új Kendrick Lamar album megjelenése ma már igazi eseménynek számít, amit nem csak a kritikusok és a szűk rajongótábor ujjongása övez: legutóbbi nagylemeze, a DAMN. az amerikai albumlista élén debütált, első kislemezével ("HUMBLE.") pedig a rapper karrierje során először a hazai slágerlista első helyéig is eljutott.

De ennek ellenére innen, Magyarországról nézve sokaknak bizonyára mégsem egyértelmű, ki is ez a Kendrick Lamar, honnan jött és miért szeretik ennyire a zenekritikusok. Az első fontos információ a Kendrick Lamar Duckworth néven anyakönyvezett előadó születési helye: a rapper abból a Comptonból származik, ami a nyugati parti hiphop legnagyobb hatású csapata, az N.W.A. származási helye is (és amelyet Eazy-E, Ice Cube és a többiek halhatatlanná tettek a rap világában, amikor kiadták Straight Outta Compton című, klasszikus bemutatkozásukat). Az 1987-ben született Lamar pont abban a világban nőtt fel, amit az a bizonyos első N.W.A. album (majd később az azonos című film) is megörökített: az apja, Kenny egy utcai banda tagja volt, a családja segélyeken élt és mindennapos volt körülöttük a bűnözés, az erőszak, a droghasználat és a halál. A gyerek Lamar első számú hősei persze az olyan rapperek voltak, mint Dr. Dre vagy 2Pac, akik nem csak képesek voltak kitörni az ilyen szörnyű körülmények közül, de világhírre tettek szert azzal, hogy zenéjükben a Comptonhoz hasonló városok rideg valóságát közvetítették. Lamar később meghatározó élménynek nevezte, hogy jelen volt az említett előadók 1995-ös "California Love" videójának felvételekor, majd pár évtizeddel később éppen Dr. Dre lett a good kid, m.A.A.d. city producere - de Lamar zenéje nem egyenes ági utódja az N.W.A., 2Pac vagy Biggie által képviselt gengszterrap-vonalnak.

Lamar rap-karrierje igazából már a 2000-es évek elején kezdetét vette: a Top Dawg nevű független kiadó már 2003-ban kiadta az első mixtape-jét (a 15 éves rapper ekkor még K-Dot művésznéven futott, csak a 2009-es Kendrick Lamar EP-től kezdte saját nevét használni). 2008-ban három másik nyugati parti rapperrel (Ab-Soul, Jay Rock és ScHoolboy Q) együtt megalapította a Black Hippy kollektívát, ami mostanra egyfajta supergrouppá nőtte ki magát (bár továbbra sem adtak ki valódi közös zenét, pedig egy Black Hippy-album megjelenése ma már biztosan hatalmas hírnek számítana) Lamar először a 2010-es O(verly) D(edicated) mixtape-pel hívta fel magára egy szélesebb közönség - köztük Dr. Dre - figyelmét, nem sokkal ezután le is szerződött Dre kiadójához, az Aftermath-hez, ami többek között Eminem lemezeit is megjelenteti. 2011-ben jött a rendes bemutatkozó album, a Section.80, ami már tényleg meghozta az áttörést a nagyobb kritikai elismerés és a jobb eladási számok felé. Sokak számára gyorsan egyértelművé válhatott, hogy Lamar nem igazán követi comptoni elődeinek stílusát: borotvaéles szövegeiből sokkal egy inkább befelé forduló, önvizsgáló előadót ismerhetünk meg, sokszor vallomásos formájú dalai olyan témákat dolgoznak fel, mint a hit, az egyedüllét és mindenféle generációs problémák (köztük az alkoholizmus és a drogfüggőség). A Section.80 egyik legismertebb dala, az "A.D.H.D.", ami igazából két magányos ember kapcsolatáról szól is ezt foglalja össze: Lamar szerint az önutálat, a gyógyszerfüggőség és a hasonlók a Reagan-éra és a crack-válság kellős közepén született generációja közös terhe - amihez persze az intézményszerű elnyomás társul. Zeneileg az album pont olyan fülbemászó, laza és rugalmas, mint Lamar saját előadói stílusa - Sounwave és társai produkciója a kilencvenes évek alternatív hiphopját idézi (például az olyan csapatokat, mint a Pharcyde és a Souls of Mischief), de hozzáad egy 2010-es évekbeli trap/cloud rap csavart.

A 2012-es good kid, m.A.A.d. city aztán elhalványította a Section.80 emlékét: ez az album már generációja legjobb rapperei közé emelte Lamart. A good kid egy önéletrajzi ihletésű remekmű, ami a rapper gyerekkorának és felnőtté válásának történetét meséli el a comptoni gettó bűnözéssel teli hétköznapjai és a rendszerszerű elnyomás háttere előtt. Már megmutatkozik Lamar tehetsége a súlyos témák meglepően könnyen emészthető kivitelezéséhez: a good kid olyan is lehetett volna, mint egy sokkötetes, fárasztó önéletrajzi regény, de a gyorsan pergő, idézhető sorokkal teli szövegeknek, a remekül összerakott háttereknek és az egész album nagyszerű felépítésének köszönhetően az album egységes és nagyon élvezetes hallgatási élményt kínál.

A good kidet követő években Lamar számos más rapper és énekes (köztük A$AP Rocky, Pusha T vagy Flying Lotus) kislemezein tűnt fel és néhány saját szerzeményt is megosztott (ezek közül a 2014-es, Isley Brotherst hangmintázó "i" a legismertebb), de semmi sem készíthetett fel harmadik stúdióalbuma, a 2015-ös To Pimp a Butterfly érkezésére. A sokkal erősebb politikai témák (elsősorban az intézményesített rasszizmus és a rendőri erőszak) és a sűrű, gazdag jazz/funk hangszerelés az afroamerikai zene modern klasszikusává tette ezt az albumot. A TPAB egymaga kitágította a hiphop produkció határait, ahogy azt korábban az OutKast, a Roots vagy az A Tribe Called Quest egyes lemezei tették; Thundercat, Flying Lotus, Terrace Martin, Kamasi Washington és a hasonló zenészek munkája egy olyan füstös, komplex hangzásvilágot hozott létre, ami inkább a jazz-költészet, mint a 2010-es évekbeli mainstream rap világát juttatta eszünkbe. Bár a TPAB nem volt különösebben slágeres album, a "King Kunta" mégis Lamar legnépszerűbb kislemezeinek egyike lett, az "Alright" pedig az egész Black Lives Matter mozgalom nem hivatalos himnuszává vált.

Lamar a már megjelenése évében kortárs klasszikusnak kikiáltott TPAB után sem akart lelassítani: a következő évben megint rengeteg más előadó kislemezein vendégszerepelt, köztük Beyoncé, Danny Brown vagy Kanye West albumain is megjelent, miközben a Maroon 5-nak vagy Taylor Swiftnek köszönhetően a pop-rádiókra is beköszönt. És még ez sem volt elég; 2016-ban megjelent az untitled unmastered. című válogatás, ami főleg a TPAB-ról lemaradt felvételekből állt és még ez is hatalmas kritikai elismerésben részesült - Kendrick Lamar uralkodói periódusának közepén még egy ilyen félig befejezetlen dalokból álló kiadvány is felér más rapperek gondosan tálalt remekműveihez.

Azokban az években Lamar bizonyos vitatott húzásai - például az, hogy a nevét adta olyan felvizezett pop-house dalokhoz, mint a Maroon 5 "Don't Wanna Know"-ja - kétségeket ébresztettek a rajongókban a következő albummal kapcsolatban. Egyesek talán úgy érezhették, hogy a rapper fénykora végéhez közeledik - de a kétkedőket 2017-ben gyorsan elnémította a Lamar legjobb formáját mutató "The Heart Part 4" című dal megjelenése, majd egy héttel később a negyedik stúdióalbum, a DAMN. valódi beharangozó dala, a mindent elsöprő "HUMBLE." (ami az amerikai slágerlista éléig jutott). A DAMN. a TPAB erősebb politikai felhangjai után visszatért a korábbi lemezek önvizsgálásához - csak éppen ennek az albumnak a szupersztár-státus és az alázatos istenhívő életmód közötti ellentét volt a központi témája - miközben az előző lemez kaotikus free jazzét az áramvonalas rádiós trap-produkció váltotta fel (részben a műfaj egyik első számú látnoka, Mike WiLL Made-It jóvoltából, aki általában inkább olyan populárisabb előadókkal dolgozik, mint a Rae Sremmurd). A kritikusok ünneplése ezúttal is szinte egyhangú volt, bár talán nem olyan kirobbanó erejű, mitn a TPAB idején - azzal persze csak nagyon kevesen vitatkoznak, hogy a DAMN. 2017 legjobb albumainak egyike volt.

A DAMN. megjelenése óta Lamar kapott néhány Grammyt, a már említett Pulitzert, nagy szerepet vállalt a Fekete Párduc filmzenéjének összeállításában és tett néhány kétes kijelentést (például leállította a koncertjét, amikor egy fehér rajongó nem hagyta ki a "nigger" szót az egyik szövegéből, miután a rapper felhívta a színpadra, vagy pozitívan nyilatkozott a barátnőjével szembeni erőszakkal vádolt és nemrég elhunyt SoundCloud rap-sztár XXXTentacionról), de ezzel el is érkeztünk a jelenhez. Kendrick Lamar továbbra is karrierje csúcspontján van és sokak szerint jelenleg ő a legjobb élő rapper, augusztus 8-án pedig akár a saját szemünkkel is megbizonyosodhatunk erről. Előtte viszont itt van ez a tíz dal - a tíz kedvencem Lamar már most figyelemreméltó életművéből - amik talán magyarázatot adhatnak arra, miért is ő a legjobb:

 

10. "The Heart Pt. 2" (feat. Dash Snow) (O(verly) D(edicated); 2010)

Amikor 2017 márciusában megjelent a "The Heart Part 4", a DAMN. bejelentését megelőző promóciós kislemez, az újabb rajongók közül bizonyára csak kevesen ismerték a "The Heart"-sorozat előző három részét. Az első ugye 2010-ben még, az O(verly) D(edicated) mixtape előtt látott napvilágot, a második éppen annak a kiadványnak az első dala volt, a harmadikat pedig a good kid, m.A.A.d. cityt megelőzően osztotta meg a rapper; de továbbra is a "The Heart Pt. 2" az egyetlen ezek közül, ami tényleg fel is fért egy nagyobb projektre. A dal egyetlen hangmintára épül, a Roots "A Peace of Light" című instrumentális felvételére (ez amúgy a 2010-es How I Got Overen jelent meg és a női énekesek, akiket a "The Heart Pt. 2"-n is hallunk, a Dirty Projectors nevű brooklyni art rock-kollektíva egykori tagjai). A bevezetőben egy interjúrészletet szerepel Dash Snow graffitiművésszel, aki 2009-ben halt meg kábítószer-túladagolásban (a szó angol rövidítése, az O.D. ugye az album címének a rövidítése is) - ez az eszköz visszaköszön a To Pimp a Butterflyt záró "Mortal Man"-ben, ami egy 2Pac-interjút vág össze Lamar szövegével.

A "The Heart Pt. 2" produkciója elég primitív, Lamar előadásmódja pedig nagyon nyers, néha olyan, mintha csak improvizálna a Roots-hangminta fölött - alátámasztják ezt a kezdősorok (melyekben Lamar azon tépelődik, hogy szöveget írjon a dalhoz, vagy csak rögtönözzön), illetve az, hogy az egész felvétel egyetlen hosszú verzéből áll átvezetések nélkül. Ez a freestyle-stílus elég távol van a következő évben érkező Section.80 jóval drágább hangzású, popos refrénekkel teletűzdelt hangzásától, de az O(verly) D(edicated) nyitányaként remekül működik. Igazából a "The Heart Pt. 2" a lehető legjobb bevezető Lamar életművéhez: a rapper gondolatfolyamként osztja meg saját küldetésnyilatkozatát (például: "A nagybátyám életfogytiglanját tölti a börtönben/Ő mondta, hogy az életről rappeljek, ne más rapperekről), miközben előrevetíti a good kid, m.A.A.d. city olyan központi témáit, mint a comptoni gettóban eltöltött gyerekkor és a fehér hatóságok által gyakorolt elnyomás. De a rappernek a "The Heart Pt. 2"-ban már sikerült megtalálnia a saját hangját és itt mutatkozott be sikerre éhes és a világ nagy és kisebb problémáira érzékeny modern költőként. 

És, mint később kiderült, tényleg a "The Heart Pt. 2" és az O(verly) D(edicated) mixtape jelentette Lamar felemelkedésének kezdetét; Dr. Dre az "Ignorance Is Bliss" című dalt hallva döntötte el, hogy együtt akar dolgozni a fiatal comptonival, maga Kendrick pedig többször is a kedvencének nevezte a "The Heart Pt. 2"-t saját dalai közül.

 

9. "A.D.H.D." (Section.80; 2011)

A Section.80, Kendrick Lamar első stúdióalbuma talán nem olyan szintű remekmű, mint a good kid, m.A.A.d. city, de azért figyelemreméltó debütálás. A szövegek színvonala még nincs a következő albumok szintjén és néhol a pop-rap produkció is veszélyesen közel kerül a kommersz rádiós hangzáshoz, de összességében a Section.80 eléri a célját: könnyen eladható, de társadalmilag érzékeny rapperként mutatja be Lamart és néhány kifejezetten nagyszerű dalnak is jut rajta hely. Ilyen a kislemezen is megjelent "HiiiPoWeR" (ennek J. Cole volt a producere, akire manapság néhányan amolyan szegény ember Kendrick Lamarjaként gondolnak) vagy a rövid és ütős "Rigamortis", de a csúcspont mégis az "A.D.H.D.", amelyben Lamar először mutatta meg egy fontos képességét: a szöveg érezhetően politikai töltetű, de közben elkerüli a túlságosan nyílt politizálást. Látszólag egy látszólag hétköznapi történetet mesél el, de az afroamerikai élet sötét oldala mégis minden pillanatban ott rejtőzik a háttérben. Kendrick az "A.D.H.D."-ban a megszokott kívülálló alak szerepét veszi fel, egy házibuliban találkozik egy lánnyal, akit hazavisz - de végig körülveszi a kábítószerhasználat ("A generációm úgy issza a köhögés elleni szirupot, mint a vizet") és az egész fekete közösséget átható reménytelen életérzés. Lamar szerint ez egy korosztályos probléma, ami a nyolcvanas évek és Ronald Reagan elnöksége óta egyre keményebben sújtja őt és sorstársait, mindezt pedig képes konkrét utalások nélkül tálalni az "A.D.H.D." emo-hiphop verzéiben.

Sounwave produkciója elég közel van ahhoz az elszállt cloud rap hangzáshoz, amit Clams Casino teremtett meg A$AP Rocky LIVE.LOVE.A$AP mixtape-jén ugyanabban az évben; ez még jobban elmélyíti az "A.D.H.D." depressziós, elmosódott és beszívott atmoszféráját. Ha Kendrick Lamar a "The Heart Pt. 2"-val tökélte el, hogy az "életről" fog rappelni, akkor az "A.D.H.D."-val tökéletesítette ezt a hozzáállást: itt vált egy ígéretes fiatal rapperből generációja első számú tudatos történetmesélőjévé.

 

8. "Swimming Pools (Drank)" (good kid, m.A.A.d. city; 2012)

A good kid, m.A.A.d. city volt Kendrick Lamar első remekműve, egy ambiciózus és mesterien felépített album a rapper felnőtté válásáról a comptoni gettókban - az a fajta lemez, ami akkor működik a legjobban, ha megszakítás nélkül hallgatjuk az elejétől a végéig. Így nyer értelmet minden apró részlet és a good kid az afroamerikai életmód sokrétű, nemlineáris vizsgálatává válik, amit Dr. Dre és társai visszafogott g-funk produkciója tart össze. Ennek ellenére bizonyos dalok magukban is megállják a helyüket: a "Backseat Freestyle" az album kontextusában a tinédzser Kendrick korai, rajzfilmszerű rap-próbálkozásait jelképezi, de abból kiemelve szatirikus hangvételű horrorcore-ként működik, amiben a viccesen eltúlzott sorokat ("Bárcsak akkora lenne a farkam, mint az Eiffel torony/És hetvenkét órán át baszhatnám a világot") Hit-Boy szörnyeteg háttere egészíti ki. A "Bitch, Don't Kill My Vibe" talán a good kid, m.A.A.d. city kulcsdala, amiben Lamar kifejti a véleményét a magányról, a hitről és a művészetről, miközben Sounwave produkciója leginkább az OutKast Aqueminijének elnyújtott funk-háttereit idézi.

Szóval rohadt nehéz csak egy kedvencet kiválasztani a good kid, m.A.A.d. city kislemezei közül, de az elsőként megjelent "Swimming Pools (Drank)"-kel nem tévedhetünk nagyot. Ez a dal (aminek T-Minus a producere és a társszerzője) talán a legegyenesebben populáris felvétel az albumon, de Lamar laza előadásmódja és a fülbemászó refrén segítségével a "Swimming Pools" egy újabb kemény témát csomagol könnyen eladható külsőbe. Ez persze egyáltalán nem szokatlan dolog a rapper életművében: ez a dal bármilyen klubot képes megmozgatni, miközben valójában egy befelé forduló elmélkedés az alkoholizmusról és arról, hogy mi fordíthat valakit az ital felé.

"Néhányan be akarnak olvadni a menők közé, ez volt az én problémám", mondja Lamar az első verzében - és ez a nyomás, az őt körülvevő világba való beilleszkedés vágya csábítja az elbeszélőt annak a bizonyos határnak a másik oldalára, ami az alkalmi italfogyasztót elválasztja a kemény alkoholistától, az enyhe részegséget önmagunk totális kiütésétől. A második verzében Lamar a saját lelkiismeretével folytat párbeszédet - a dal (és amúgy az egész album) egy másik húzása az, hogy a rapper hangjának manipulálásával azt a hatást kelti, mintha nem is csak egy ember hallanánk, hanem különböző karakterek sorát, akik más-más hangokon szólalnak meg. Lehet, hogy sokan figyelmen kívül hagyják valódi üzenetét, de az biztos, hogy a "Swimming Pools" a good kid, m.A.A.d. city egyik legkönnyebben felismerhető dala lett.

 

7. Big Sean - "Control" (feat. Kendrick Lamar, Jay Electronica) (kislemez; 2013)

Igen, a "Control" elvileg nem is Kendrick Lamar dala - de nehéz lenne amellett érvelni, hogy erre a 2013-as felvételre Big Sean (Kanye West G.O.O.D. Music kiadójának egy kevéssé karakteres rappere) vagy a félig már elfelejtett kultfigura, Jay Electronica miatt emlékszünk. A "Control" még csak fel sem került Sean méltán ismeretlen 2013-as lemezére (Hall of Fame), sőt, igazából nem is volt hivatalos kislemez: a detroiti származású rapper a Twitteren osztotta meg; elvileg a hangminták körüli jogi vita miatt nem kerülhetett fel az albumra (a producer No I.D. volt, aki Jay-Z, Terrace Martin és néhány chilei népzenész felvételeiből emelt át részleteket), de valójában bizonyára azért, mert Sean nem nagyon akarta reklámozni, hogy Kendrick Lamar átvitt értelemben lemészárolta a saját dalán.

A "Control" nagyjából így épül fel: az első három percben Big Sean beszél valamiről, ha jól emlékszem, elmondja, hogy milyen gazdag és sikeres, talán azt is, hogy Detroit milyen elcseszett hely manapság. De senkit sem nagyon érdekel Sean verzéje: a harmadik perc környékén ugyanis belép a dalba Kendrick, majd a saját három percében módszeresen lerombol mindent és mindenkit, aki az útjába merészel állni. A "The Heart Pt. 2"-n Lamar megígérte, hogy nem más rappereket fog baszogatni a dalaiban - és ezt az ígéretet nagyjából be is tartotta, a saját lemezein néhány odavetett beszólást leszámítva nem találunk hagyományos diss trackeket. De itt egy rövid időre megszegi a fogadalmát: először a pápához hasonlítja magát, aztán Paul McCartneyhoz és Bob Marleyhoz, kinevezi magát New York és a nyugati part királyának, végül minden idők legjobb rapperei (szerinte Jay-Z, Nas, Eminem és André 3000) társaságában, a saját kortársai közül kiemelve emlegeti önmagát. Ezt követően név szerint kihívja ezeket a bizonyos kortársakat: J. Cole, Big K.R.I.T., Wale, Pusha T, Meek Mill, A$AP Rocky, Drake, Big Sean, Jay Electronica (igen, egy olyan dalon, amin ő maga is szerepel!), Tyler, the Creator és Mac Miller is említést kap. Közülük jó néhányat az évtized legjobb rapperei közé szokás sorolni, de Kendrick azért egyértelművé teszi, hogy ki a legjobb. Persze ez csak amolyan baráti rivalizálás, de attól még véresen komoly: "Szeretlek titeket, de mégis meg akarlak gyilkolni, niggerek".

A dal kiszivárogtatását követően Lamar Twitteres követőinek száma 510%-kal emelkedett, felbolydult az egész internet és mindkét part rap-színtere. Válaszdalok érkeztek mindenféle rapperektől - A$AP Fergtől B.o.B-ig, Joey Bada$$-től Lupe Fiascóig mindenki úgy érezte, hogy Kendrick "Control"-verzéjét nem hagyhatják szó nélkül. A dal  gyorsan bekerült a klasszikus diss trackek panteonjába az "Ether", a "Takeover" és társaik közé. Pedig még csak nem is volt kifejezetten jó dal: No I.D. produkcióját nem lehet túl ötletesnek nevezni, Big Sean szövege teljesen átlagos... és észrevette egyáltalán valaki, hogy Jay Electronica is rajta van? De annyi bizonyos, hogy Kendrick verzéje az évtized legjobbjai között fog fennmaradni és a raprajongók még nagyon sokáig beszélnek majd róla.

 

6. "FEAR." (DAMN.; 2017)

Ezt egy személyes vallomással kezdeném: amikor először hallottam a DAMN. című legújabb Kendrick Lamar-albumot, engem is padlóra küldött az anyag, mint szinte mindenki mást. Egy ideig ez volt a kedvenc albumom tőle: áramvonalasabb és keményebb volt, mint a To Pimp a Butterfly, valami eredetit és ütőset hozott ki a trap-hangzásból, pedig manapság a csapból is az folyik. A szövegek pont olyan élesek voltak, mint mindig - a személyes témájú dalokon ("DUCKWORTH.") épp úgy, mint a Fox News elleni dühös kirohanásokkal megtűzdelt afroamerikai himnuszokon ("DNA.") vagy az egész rapvilágot kihívó és a saját dominanciát bebiztosító megaslágereken ("HUMBLE."). Ma már nem mondanám, hogy a DAMN. Lamar legjobbja - a good kid, m.A.A.d. city súlyos gettó-visszaemlékezései és a To Pimp a Butterfly politikai töltetű jazz-költészete egyaránt maradandóbbnak tűnik, és szerintem az említett albumok egyikén sem találunk olyan felejthető dalokat, mint a "LOVE." vagy a "LUST.".

A DAMN. ettől még a Lamartól megszokott módon kiváló lemez néhány egészen zseniális pillanattal - és ezek közül is kiemelkedik a majdnem nyolcperces "FEAR.", ami egyrészt egy többrészes, epikus remekmű, másrészt az album fő témáinak kulminációja. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy az egész DAMN. főleg Lamar félelmeiről szól, a "FEAR." pedig pont ezt az érzést vizsgálja közelebbről az elbeszélő három életszakaszán keresztül. A dal - amit a rapper két producer, The Alchemist és a rejtélyes Bēkon közreműködésével rakott össze - Lamar unokatestvére, Carl Duckworth bibliai idézetekkel megtűzdelt hangüzenetével kezdődik (az ilyen családi telefonhívások a good kid, m.A.A.d. cityn is gyakran szerepet kaptak). Az első verzében a gyerek Lamar szigorú anyja ütéseitől fél, a másodikban tinédzserként a korai haláltól. Ebben a részben visszatérnek az előző albumokon is jelen lévő témák: a comptoni bandaháborúk és a fehér rendőrök brutalitása, melyeknek a rapper számos személyes ismerőse is áldozatul esett. A harmadik verzében már a felnőtt Lamar félelmei jelennek meg: ahogy a To Pimp a Butterfly mindent elsöprő sikere után a világ tetején lévő, de mégis önbizalomhiányos rapper attól tart, mindent elveszíthet - a tehetségét, a tulajdonait, az életet, amit felépített magának.

A "FEAR." háromrészes felépítése sok kritikust a 2017-es Oscar-gálán meglepetésre a Legjobb Filmnek járó díját is elhozó Holdfényre emlékeztetett. Mindkét alkotás egy fiatal afroamerikai életét és belső világát vizsgálja a gyerekkor, a kamaszkor és a felnőttkor jelenetein keresztül és Kendrick tagadhatatlanul rájátszik a filmszerűségre - hiszen már a good kid, m.A.A.d. citynek is a "Kendrick Lamar rövidfilmje" alcímet adta. És az is egyértelmű, hogy mindkettő egy jelentős művész mély és elgondolkodtató miniatűr remekműve. Lamar egy interjúban azt állította, hogy a "FEAR." verzéi a legjobbak, amiket valaha írt, és nem mondom, talán valóban így van.

 

5. "m.A.A.d. city" (feat. MC Eiht) (good kid, m.A.A.d. city; 2012)

Miközben újrahallgattam az albumokat a cikk kedvéért, természetesen felvetődött a kérdés: hogy melyik is a legjobb? Meglepő módon nem könnyű választ adni erre, mivel Lamar legutóbbi három nagylemeze egyaránt remekműnek nevezhető - de végül arra jutottam, hogy még hat évvel a megjelenése után is a good kid, m.A.A.d. city a kedvencem.  Ez az album egyrészt tisztelgés a nyugati parti gengszterrap múltja előtt (Dr. Dre és MC Eiht meg is jelennek rajta), de közben Lamar egyedi és újszerű hangján szólal meg, komplex és részletes képet mutat a rapper comptoni fiatalkoráról. Megmutatja a szigorúan vallásos, de azért szerető családi életet (mindenféle rokonok hangüzenetei és telefonhívásai segítségével), de Kendrick osztálytársait, barátait, ellenségeit és tulajdonképpen az egész comptoni gettót, ami megpróbálja a korai halállal fenyegető gengszter-életmód felé csábítani kamasz hősünket - innen jön persze az album címének ellentéte a "jó gyerek" és az "őrült város" között.

És ha van egy dal, ami képes nagyjából hat percbe sűríteni az album egész mondanivalóját, akkor az a kétrészes "m.A.A.d. city". Lamar 2017-ben is visszatért ehhez a szerkezethez, amikor arra kérte Mike WiLL Made-It producert, hogy a "DNA." második fele olyan legyen, mint a "káosz" - azt hiszem, a tavalyi év egyik legsokkolóbb zenei pillanata volt, amikor a dal felénél egyszer csak teljesen megváltozott a háttér olyanra, mintha (Mike WiLL szavaival élve) a rapper és a produkció egymással harcolnának. A "m.A.A.d. city"-ben nem ilyen mértékű a háttérváltás hatása, viszont itt a két rész tényleg két különböző producer munkája: az elsőt Lamar megszokott szövetségese, Sounwave rakta össze nagyjából ugyanabban a stílusban, amit az "A.D.H.D"-hoz hasonló dalokon is hallottunk, a másodikat pedig a jazz-zenészként is elismert Terrace Martin. Martin érezhetően a hagyományosabb g-funkot idéző hangzást álmodott meg - az ő instrumentális része a Five Stairstepst és az Ohio Playerst hangmintázza, a végére pedig még egy Ice Cube-dal részlete is befér.

Kendrick szövege a comptoni gyerekkorához tér vissza: az első verzében (Black Hippys társa, ScHoolboy Q segítségével) felidézi, hogy kilencévesen tanúja volt nagybátyja agyonlövésének egy hamburgeresnél, de később visszaemlékszik unokatestvére meggyilkolására is. A másodikban elmeséli, hogyan rúgták ki biztonsági őri állásából (miután a barátai arra kényszerítették, hogy részt vegyen egy rablásban) meg a félresikerült első kokainos élményét is, aminek hatására egész életében távol maradt a kemény drogoktól. A veterán gengszterrapper MC Eiht is beugrik egy rövid vendégszereplés erejéig, majd az utolsó verzében Lamar megpróbálja pozitív hozzáállással befejezni a dalt: az üzenet lényege, hogy a Comptonhoz hasonló városokban élő fiatalok következő generációjának nem kell beáldozni magukat annak az életmódnak, amely a good kid, m.A.A.d. city számos karaktere életét követeli. És Kendrick Lamar az élő példa arra, hogy tényleg nem lehetetlen más utat választani.

 

4. "King Kunta" (To Pimp a Butterfly; 2015)

A good kid, m.A.A.d. city mérsékeltebb zenei megoldásai után a To Pimp a Butterflyon Lamar belevetette magát az afroamerikai zene múltjába, a végeredmény pedig egy sűrű, szabálytalan hangszerelésekkel és szinte tapintható fekete hagyománnyal teli album lett, amire hatással volt minden Miles Davis fúziós jazzétől a Sly and the Family Stone pszichedelikus souljáig, George Clinton p-funkjától Erykah Badu kortárs R&B-jéig. Az albumon Lamar olyan producerekkel dolgozott, mint a modern elektronikus jazz királya, Flying Lotus, a szaxofonos Kamasi Washington vagy a basszusgitáros Thundercat, a közreműködők között mindenkit megtalálunk Robert Glaspertől Terrace Martinig, Ronald Isleytől Pharrell Williamsig - és még maga George Clinton is megjelenik a "Wesley's Theory" című nyitódalban. Néhol persze a To Pimp a Butterfly kicsit terjengősnek és szétesőnek tűnik és tagadhatatlan, hogy van rajta pár gyengébb pillanat (például a "How Much a Dollar Cost" kissé erőltetett szövege, amelyben Lamar a koldus képében megjelenő Istennel találkozik), de végeredményben ez azért egy elég zseniális album, ami egy szinten van az afroamerikai zene olyan kortárs remekműveivel, mint Kanye West Yeezusa vagy D'Angelo Black Messiah-ja.

És ennek az egész fekete örökséget előtérbe hozó hangzásvilágnak a legütősebb megtestesülése egyértelműen az album harmadik kislemezeként megjelent "King Kunta" volt. Lamar és a producerek (ezúttal is Sounwave és Terrace Martin) egy ideges ritmusok által hajtott modern g-funk himnuszt alkottak, ami utalások sorát vonultatja fel különféle nagy hatású afroamerikai zenészekre és művészekre. Megtalálhatjuk itt James Brown "The Payback"-jének visszhangjait, de a legnagyobb fekete popsztár, Michael Jackson is megidéződik, amikor Lamar átkölti a "Smooth Criminal" egyik sorát. És persze ott van maga a cím, ami Alex Haley Gyökerek című regényének hősét, a lázadó rabszolga Kunta Kintét juttathatja eszünkbe (és felfedezhetünk utalásokat a fekete irodalom egy másik klasszikusára, a nigériai Chinua Achebe Széthulló világára is). Kendrick a dalban Kuntával azonosítja magát és ez adja a szövege kettősségét: a címszereplő egyszerre képviseli a társadalom legalsóbb, kiszolgáltatott rétegét (szökési kísérletei miatt gazdái még az egyik lábfejét is levágják), illetve az igazságtalanság elleni felszólalást, ami mégis magasabb szintre helyezi őt a rasszista rendszert megtestesítő fehéreknél.

De a "King Kunta" nem csak Lamar afrikai gyökereinek felfedezése, hanem vérbeli erőfitogtatás is, amiben a rapper újra bejelenti igényét a világuralomra: már a bevezetőben elkergeti gyengébb képességű pályatársait a trón közeléből, a refrénben pedig büszkén hirdeti, hogy most már az egész világ róla beszél. Az a bizonyos szellemírós sor talán egy Drake-nek szánt beszólás, de Kendricknek igazából nincs szüksége arra, hogy úgymond kinyírjon más rappereket - a harmadik versszak Jay-Z idézete szerint ugyanis azok már úgyis megölték magukat. A "King Kunta" volt Lamar diadalmas visszatérése, amiben elintézte az összes ellenfelét - a mindenkori elnyomó hatalomtól a nagyravágyó rapperekig - és a To Pimp a Butterfly dalai közül (talán az "Alright" mellett) ez volt a legközelebb egy hagyományos értelemben vett slágerhez.

 

3. "Cartoon and Cereal" (feat. Gunplay) (kislemez; 2012)

A "Cartoon and Cereal" egy kriminálisan alulértékelt dal, ami 2012 februárjában szivárgott ki az internetre és végül nem is került fel az ugyanabban az évben napvilágot látó good kid, m.A.A.d. cityre. Pedig a témáját tekintve simán helyet kaphatott volna az albumon: Kendrick itt is a gyerekkorára emlékszik vissza, erre utal a címben is szereplő rajzfilm és gabonapehely, vagyis a lehető legolcsóbb szórakozási lehetőség, amiket a fogyasztói társadalom felkínál (és az egyetlen, ami elérhető volt a gyermek Lamar számára). Az egész good kidet átható félelmet - vagyis, hogy az elbeszélő fiatalon áldozatul fog esni a bandaerőszaknak - a rapper itt is kifejezi, miközben már megmutatja a tehetségét a történetmeséléshez és az intelligens szójátékokhoz, ami a Section.80-n még nem fejlődött ki teljesen. Lamar gyakran egymásnak ellentmondó állításokat fogalmaz meg a szövegeiben, mintha a fejében cikázó összes gondolatot ki akarna hangosítani és a "Cartoon and Cereal"-on is pont ezt teszi; ennek köszönhetően a dal inkább egy montázsra hasonlít, amiben a nyomasztó gyerekkori emlékek összekeverednek az alig hallható gengszter-szövegeléssel és az elbeszélő fejében szóló hangokkal.

Ezt a kaotikus hangulatot még jobban felerősíti J.LBS és T.H.C. zajos elektronikus háttere; ez talán az egyetlen dolog, ami elválasztja a "Cartoon and Cereal"-t a good kid, m.A.A.d. cityre felkerült zenék többségétől. Ez ugyanis nem nagyon hasonlít belassult, mély g-funkhoz, ami az album produkciójának nagy részét meghatározza; az OutKast, Warren G és Snoop Dogg helyet inkább a kilencvenes évek zenéjének egy másik oldalát idézi: a kortárs trap-hatásokat mindenféle furcsa zörejek és breakbeat-beütések egészítik ki, amiket talán RZA Wu-Tang Clanos hangszereléseihez lehetne a leginkább hasonlítani.

De az igazi meglepetés mégsem a háttér, hanem a vendégszereplő Gunplay verzéje; Gunplay ugye Rick Ross Maybach Music kiadójának egyik előadója és igazából nincs sok köze az inkább amolyan avantgárd rappernek tartott Lamarhoz. Ő a hangosabb és egyenesebb stílus képviselője - elég csak meghallgatnunk az olyan 2012-es felvételeit, mint a "Jump Out", hogy felismerjük ezt. Kendrick Lamar általában nem enged túl sok más rappert szerepelni az albumain (a DAMN.-en például egyet sem találunk, csak három vendégénekest: Rihannát, Zacarit és valami furcsa véletlen következtében Bonót a U2-ból) és amikor mégis, akkor is figyel arra, hogy mindig nála maradjon a főszerep. Itt azonban, bármilyen zseniálisak Lamar verzéi, Gunplaynek sem kell szégyenkeznie: nélküle a "Cartoon and Cereal" talán nem is lenne ennyire izgalmas dal. Egyszerűen megfogalmazott, de annál hatásosabb sorai (például: "Senki sem némíthat el/De azt nem mondtam, hogy senki sem lőhet le") nagyon működnek a dal sötét és rendezetlen háttere előtt. A "Carton and Cereal" sajnos afféle nem hivatalos kiadvány maradt, de a nagyobb Kendrick Lamar-rajongók körében hatalmas népszerűségnek örvend - és talán jobb is, hogy megmaradt ilyen rejtett gyöngyszemnek.

 

2. "Money Trees" (feat. Jay Rock) (good kid, m.A.A.d. city; 2012)

Igen, a "Money Trees" a kedvenc dalom Kendrick Lamar legjobb albumáról - ez a kevéssé ismert felvétel a good kid, m.A.A.d. city közepéről, ami még kislemezen sem jelent meg. A szöveg belesimul a good kid már sokat emlegetett központi témáiba: Lamar elpanaszolja a Comptont sújtó szegénységet és bűnözési hullámot, miközben a gazdagságról és egy másfajta életről álmodozik. A kiutat persze a rapzene jelenti, a fiatal Kendrick és barátai E-40 és Usher dalait hallgatják, miközben a rapperek életmódjáról ábrándoznak, de a mainstream hiphop luxusfétise mindig visszarántja őket a sivár valóságba. Ez részben a szegénységet és az olcsó gyorskajákat jelenti, részben pedig a piti bűnözést (az első verzében főszereplőink betörésekkel próbálnak gyors pénzhez jutni) és a Compton utcáin nap mint nap zajló háborút (a másodikban Lamar megint felidézi a "m.A.A.d. city"-ben is emlegetett Tony nagybátyját, akit egy hamburgeres előtt lőttek agyon).

Az utolsó verzét Jay Rock, Lamar egy másik Black Hippys társa adja elő, akinek látszólag mindig be kell majd érnie a második hellyel a Top Dawg kiadó rapperei között. Rock kiadott már néhány egészen jó albumot (a 2015-ös 90059 vagy az idei Redemption) és a Fekete Párduchoz készült "King's Dead" című dala is elég nagy sláger lett (ezen ugye Future és James Blake társaságában Lamar is vendégszerepel), de viszonylag nehéz kitűnni, ha az ember egy Kendrick Lamar-szintű korszakos művésszel osztja meg a lemezkiadóját. Feltűnik még egy kisebb, de annál gyönyörűbb cameoszerepben Anna Wise, aki egy ideje már az összes Kendrick Lamar-albumon hallatja a hangját, de szólóban továbbra sem sikerült igazán maradandót alkotnia. Jay Rock 2015-ös albumán szerepel egy "Money Trees Deuce" című dal, ami természetesen a "Money Trees" folytatása, bár Lamar ezen érdekes módon nem tűnt fel.

De elég a mellébeszélésből: az első számú ok, amiért a "Money Trees" a kedvenc dalom a good kid, m.A.A.d. cityről és amiért a második helyen van ezen a listán, az DJ Dahi produkciója. Nem tudom, talán The Weeknd 2011-es mixtape-je, a House of Balloons ihlette meg a producert, amely szintén olyan dreampop zenekarokat hangmintázott, mint a Beach House és a Cocteau Twins - de annyi biztos, hogy a "Money Trees" beszívott és álomszép cloud rap/PBR&B-hangzása messze a legszebb háttér a good kiden. És ha valaki pont a kedvenc Beach House-dalomat használja fel a tökéletes háttér felépítéséhez, azt egyszerűen nem tudom nem imádni. Dahi később olyan dalokon bizonyította még a tehetségét, mint Drake "Worst Behavior"-je, Kelela "All the Way Down"-ja vagy Vince Staples "Lift Me Up"-ja, de Dahi, Kendrick, Jay Rock, Anna Wise, Victoria Legrand és Alex Scally egymásra találásának a "Money Trees"-en még mindig nincs párja.

 

1. "The Blacker the Berry" (To Pimp a Butterfly; 2015)

2014 szeptemberén Kendrick Lamar kiadta az "i" című kislemezt; a dal az Isley Brothers 1973-as "That Lady"-jének instrumentális részére épült és egy könnyed, fülbemászó pop-rap dalocska volt önmagunk szeretetéről még a legkeményebb körülmények között is. A good kid, m.A.A.d. city sötétebb tónusú szövegeihez szokott rajongók közül néhányan kétkedve fogadták ezt a váratlanul jókedvű felvételt; akár még az is felvetődhetett a fejekben, hogy Lamar elszakadt a tőle megszokott realizmustól - de a tömegek persze megették a dalt. Az "i" a rapper karrierjének egyik legnagyobb slágere lett és a 2015-ös Grammy-díjátadón meg is kapta a legjobb rapdalnak járó elismerést. Egy nappal később felkerült az internetre Kendrick Lamar harmadik albumának első igazi kislemeze, a "The Blacker the Berry" - és nem volt többé visszaút.

A "The Blacker the Berry" volt az érem másik oldala: az indulatos önutálat-himnusz, az afroamerikai közösségek kisemmizésének és módszeres legyilkolásának fröcsögő elítélése az "i" élénk és reményteli optimizmusával szemben. 2015-ben a feketék elleni rendőri erőszak a korábbiaknál sokkal nagyobb publicitást kapott: Eric Garner és Trayvon Martin, majd később Michael Brown, Sandra Bland és más fekete amerikaiak halála tüntetések sorát váltotta ki és rengeteg művészt ösztönzött arra, hogy felszólaljanak a hatóságok brutalitása és rasszizmusa ellen. Azokban az években olyan rapperek és énekesek osztottak meg igazságosan dühös harci himnuszokat és szomorú balladákat, mint Janelle Monáe ("Hell You Talmbout"), Dev Hynes ("Do You See My Skin Through the Flames", "Sandra's Smile") vagy Frank Ocean (aki megemlítette Trayvon Martin nevét a "Nikes"-ban). Azonban Kendrick Lamar volt a feketékkel szembeni erőszak elleni küzdelem legfontosabb szószólója: az "Alright" lett a #BlackLivesMatter mozgalom nem hivatalos himnusza, de ha lehet, a "The Blacker the Berry" még szókimondóbb, még egyenesebb és még dühítőbb volt.

"Én vagyok a legnagyobb képmutató 2015-ben" - ez a "The Blacker the Berry" első sora, de Kendrick három tűzviharként tomboló verzéjében látszólag nincsen semmi képmutatás. A dal súlyos ritmusai a Cold Grits "It's Your Thing"-jéből származnak - Kanye West is ugyaninnen kölcsönözöte a 2010-es "POWER" gerincét adó, mennydörgés-szerű dobokat. Thundercat, Terrace Martin, Robert Glasper, Ronald Bruner Jr. és Boi-1da sűrű boom-bap háttere előtt Lamar felrója a fehér Amerikának a feketék elleni gyűlöletet, a rabszolgaságot, a Ku Klux Klan-féle gyilkosságokat és a mai megfelelőjüknek számító rendőri brutalitást, az afroamerikai kultúra kisajátítását - de ugyanúgy elítéli a fekete közösségeken belüli erőszakot is, amikor a vitatott utolsó sorral megmagyarázza az elsőt: "Szóval miért sírtam, amikor Trayvon Martin meghalt az utcán/Miközben a bandaháborúkban nálam is feketébbeket ölök?/Képmutató!". A "The Blacker the Berry" volt a To Pimp a Butterfly legkeményebb pillanata, egy himnusz az elnémítottaknak és egy mindent elsöprő tiltakozás a világ igazságtalanságai ellen. És a megjelenése óta eltelt három év alatt látszólag csak még időszerűbb lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr7114157909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.