2017: 100 kedvenc dal (80-61)
2017. december 06. írta: aron.kovacs

2017: 100 kedvenc dal (80-61)

nevtelen.png

Depressziós brit posztpunk és szívfájdalmas új-zélandi elektropop, harcias metalcore és csendes folk rock, gyászos francia diszkó és politikai töltetű New York-i dance-punk - ezeket hallgattuk többek között ebben a kaotikus és fárasztó évben, ami végre valahára a végéhez közeledik. Ami itt következik, az nem több és nem is kevesebb, mint száz olyan dal, amik idén jelentek meg (vagy idén fejtették ki legnagyobb hatásukat), de ilyen-olyan okokból a következő években sem szabad elfeledkeznünk róluk. Íme a második rész:

Előző rész: 100-81

 

pa_lante.jpg

80

Hurray for the Riff Raff

"Pa'lante"

(ATO)

Alynda Lee Segarra és zenekara, a Hurray for the Riff Raff aktuális politikai témákkal töltik meg hagyományos Americana- és a folk-beütésű dalaikat - Segarra a kisebbségek, a kitaszítottak, az elnémítottak nevében szólal meg új lemezük, a The Navigator dalain (ami az első albumuk az áttörést hozó 2014-es Small Town Heroes óta). Ezek közül nem csak majdnem hatperces hosszúságával emelkedik ki a "Pa'lante", ez a menekülteknek és elnyomottaknak hangot adó erőteljes protest song, hanem befejezésénél a cím dacos, ismételt felkiáltásával is (a "pa'lante szó puerto ricói szlengben a "para adelante", azaz előre kifejezés rövidítése). Az utóbbi időben a politika egyre gyakrabban válik témává a zenében, de a Hurray for the Riff Raff ezzel a dallal tényleg maradandó nyomot hagyott a protest song-történelemben.

Hurray for the Riff Raff - "Pa'lante"

 

you_already_know.jpg79

Fergie

"You Already Know" (feat. Nicki Minaj)

(Dutchess/BMG)

2017 a női rapperek szempontjából sem volt túl fényes év: a nagy reménységnek számító Kamaiyah karrierje látványosan megtorpant és kapásból egyetlen igazán érdekes új felfedezést sem tudnék mondani az elmúlt tizenkét hónapból (ha csak Bhad Bhabie-t nem számítjuk annak, de ne tegyük). Az egyetlen nagy esemény az volt, amikor a sztriptíztáncosból lett rapper Cardi B - amúgy nem túl figyelemreméltó - "Bodak Yellow"-ja elorozta a Billboard slágerlistájának első helyét Taylor Swift zenerajongói körökben egységesen gyűlölt "Look What You Made Me Do"-jától. De a 2017 legjobb nők által előadott rapdala meglepő módon a sokak által lenézett Fergie Nicki Minaj-dzsal közös kislemeze, a "You Already Know" volt, ami a kilencvenes évekbeli house-hatásokat a minden idők egyik legjobb hiphop-kislemezéből, Rob Base és DJ E-Z Rock "It Takes Two"-jából vett hangmintákkal egészíti ki. Egy elsőrangú pop-rap slágerhez ennyi pont elegendő.

Fergie - "You Already Know" (feat. Nicki Minaj)

 

bagbak.jpg78

Vince Staples

"BagBak"

(ARTium/Blacksmith/Def Jam)

Vince Staples sosem a politikai tartalmú szövegeiről volt híres - dalai eddig főként a gettóbeli felnőtté válásáról és annak horrorisztikus eseményeiről szóltak, gyilkosságokról, drogokról és bűnözésről, az ártatlanság korai elvesztéséről. De abban az évben, amikor Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett, egy rapper sem tarthatta magát vissza a politikai témáktól. Bár a "BagBak" első sorában Vince azt bizonygatja, hogy a dal egy jövőbeli barátnőnek szól, de az olyan sorok, mint a "Remélem, a rendőrök nem lőnek le a bőrszínem miatt" vagy az "Obama nem volt elég nekem, ez csak a kezdet" arra utalnak, hogy Vince azért nem csak a nőkről akar itt beszélni. A "BagBak" az avantgárd elektronikus hangzásával sokakat megdöbbentő Big Fish Theory egyik hagyományosabb felvétele, de radikális szövegével mégsem lóg le erről az albumról.

Vince Staples - "BagBak"

 

big_for_your_boots.jpg77

Stormzy

"Big for Your Boots"

(#Merky/Warner)

A grime a kevés olyan dolog egyike, aminek kifejezetten jó éve volt ez a 2017-es: nem csak a műfaj nagy nevei adtak ki jó fogadtatású albumokat (például Wiley a Godfathert vagy Dizzee Rascal a Raskitot), de a brit rap új sztárokat is kitermelt, akik közül Stormzy volt a legjelentősebb. Bár a rapper legsikeresebb dala még mindig a 2015-ös "Shut Up", csak idén megjelent bemutatkozó albumával (Gang Signs & Prayers) vált ismertté hazáján kívül is, az album első kislemezeként megjelent "Big for Your Boots" pedig az a dal, amivel Stormzy elindult meghódítani a világot. Ahogy Skepta Konnichiwa című lemeze tavaly, úgy a "Big for Your Boots" is azt próbálja bebizonyítani, hogy a világ legjobb rappereinek nem kell feltétlenül amerikainak lenniük - és nem mondhatjuk, hogy nem jár sikerrel.

Stormzy - "Big for Your Boots"

 

never_been_wrong.jpg76

Waxahatchee

"Silver"

(Merge)

Ahogy telik az idő, egyre inkább egyértelművé válik, hogy Katie Crutchfield és Waxahatchee nevű zenekara a 2010-es évek indie rockjának legmagasabb szintjéhez tartozik. Az eddigi négy Waxahatchee-album egyaránt kiváló, de nem találunk köztük két hasonlót - a legújabb, az idei Out in the Storm jóval erőteljesebb, mint csendes és szomorkás elődje, a 2015-ös Ivy Tripp, leginkább a kilencvenes évek zajosabb alternatív/indie gitárrockzenéje előtti tisztelgésnek tűnik, miközben maga mögött hagyja az előző három lemez lo-fi hangzását. Ha csak egy dalt akarunk választani, ami összefoglalja az album lényegét, akkor a "Silver"-nél jobbat nem is találunk: az Out in the Storm egyetlen kislemeze (amiről az egész lemez címe származik) tele van himnikus refrénekkel, hatalmas gitárszólókkal és olyan punkos lendülettel, amilyet a P.S. Eliotos idők óta nem hallottunk Crutchfieldtől.

Waxahatchee - "Silver"

 

bad_liar.jpg75

Selena Gomez

"Bad Liar"

(Interscope)

A "Bad Liar" előtt elég kétkedően álltam hozzá Selena Gomez karrierjéhez: a volt Disney Channel-sztárból lett tini- majd felnőtt popsztár számomra a 2010-es évek szórakoztatóiparának olyan alakja volt, aki igazából semmi érdekeset nem csinált, valami rejtélyes okból mégis világhírű lett. Talán azért foglalkoztak vele annyian, mert egy ideig Justin Bieber barátnője volt? Én azért felnéztem rá, mert ő volt az egyik főszereplő az évtized abszolút legjobb filmjében (aki még mindig nem látta a Spring Breakerst, az nézze meg gyorsan!). De a "Bad Liar" mindent megváltoztatott, méghozzá azért, mert egyszerűen jó dal volt. Úgy tűnik, elég egy hangminta a Talking Heads "Psycho Killer"-jéből, és még a legunalmasabb popénekesnő is izgalmassá tud válni.

Selena Gomez - "Bad Liar"

 

mi_gente.jpg74

J Balvin/Willy William

"Mi Gente (Remix)" (feat. Beyoncé)

(Universal Latin/Scorpio/Columbia/Parkwood)

Nem tudom, miért tértek vissza a mainstreambe a spanyol nyelvű popdalok az elmúlt hónapokban, de annyi biztos, hogy ez a nyár (sajnos) Luis Fonsi és Daddy Yankee "Despacito" című daláról, na meg annak Justin Bieber-féle remixéről szólt. J Balvin és Willy William - önmagában is népszerű - "Mi Gente" című kislemezének Beyoncés remixe viszont pont annyival jobb az előbbi dalnál, amennyivel Beyoncé jobb előadó Biebernél. Nem mintha az eredetivel (egy kolumbiai énekes és egy francia énekes-producer közös számával) olyan sok baj lenne, de Beyoncé, a pop továbbra is letaszíthatatlannak tűnő királynője teljesen magáévá teszi és saját képére alakítja a dalt. Bár idén nem adott ki korszakos poplemezt, ez a remix is elég volt ahhoz, hogy Beyoncé bebiztosítsa pozícióját a popzene képzeletbeli trónján.

J Balvin/Willy William - "Mi Gente (Remix)" (feat. Beyoncé)

 

bad_and_boujee.jpg73

Migos

"Bad and Boujee" (feat. Lil Uzi Vert)

(Quality Control/300/Atlantic)

A "Bad and Boujee" semmiképpen sem maradhat le a listáról - nem csak azért, mert ez a (Takeoff nélküli) Migos eddigi legsikeresebb kislemeze, hanem azért is, mert hozzá kötödik az év legnagyobb zenei mémjeinek egyike. Lehet, hogy nem mindenki hallotta magát a dalt, de a "Raindrop/drop top" sort biztos mindenki ismeri, aki használta az internetet 2017-ben. Szóval mit lehet még mondani a "Bad and Boujee"-ról, erről a pénz és a drága ízlésű nők örökkévaló témájával foglalkozó trap-himnuszról? Nem sokat, de annyit talán tanácsolhatunk Quavónak és Offsetnek (Takeoff kimarad), hogy nyugodtan dolgozzanak máskor is Metro Boominnal, de a jövőben inkább ne használjanak ilyen borzasztó Lil Uzi Vert-verzéket a dalaikban.

Migos - "Bad and Boujee" (feat. Lil Uzi Vert)

 

baby_luv.jpg72

Nilüfer Yanya

"Baby Luv"

(ATO)

A "Baby Luv" - a legutóbbi kislemez a fiatal londoni énekesnőtől, Nilüfer Yanyától, aki olyan jazzes popdalokkal hívta fel magára a figyelmet, mint a "Golden Cage" - nem mondható hétköznapi 2010-es évekbeli popzenének, de vonzerejét nem lehet letagadni. Yanya zenéjében egyesülnek a jazz hangszerelései, a soul és az R&B hatásai, valamint a gitárra épülő indie pop-hangulat, a végeredmény pedig laza és fülbemászó, még akkor is, ha - mint a "Baby Luv"-on - a dal valójában egy kapcsolat végéről szól. A "Baby Luv"-ot Yanya minimális gitárszólama és a "Szereted a fájdalmat?" sor folyamatos ismétlése fogja össze és akár sláger is lehetne, ha előadója már betört volna a mainstream popzene világába.

Nilüfer Yanya - "Baby Luv"

 

want_you_back.jpg71

HAIM

"Want You Back"

(Polydor)

A HAIM második lemeze, a Something to Tell You enyhe csalódást okozott: annak ellenére, hogy a három testvér az indie-világ olyan neves alakjaival dolgozott ezeken a dalokon, mint a producer Ariel Rechtshaid, a volt Vampire Weekend-tag Rostam Batmanglij, valamint Twin Shadow és BloodPop, a végeredményből hiányzott a Days Are Gone frissessége, közelebb került az unalmas mainstream pophoz, és egyszerűen nem voltak rajta olyan jó dalok, mint a "The Wire" vagy a "Falling". A korábban Grimes, később Lady Gaga alkotótársaként ismert BloddPoppal felvett "Want You Back" azért visszacsempészett valamit a Days Are Gone hangulatából; bár a cím a Jackson 5 "I Want You Back"-jét, minden idők talán legjobb popdalát idézi, maga a felvétel inkább a hetvenes-nyolcvanas évek szoftrockját követi - persze a Haim-nővérek modern értelmezésében.

HAIM - "Want You Back"

 

the_shape_of_trance_to_come.jpg70

Lorenzo Senni

"The Shape of Trance to Come"

(Warp)

A milánói Lorenzo Senni évekig az elektronikus tánczenei underground kedvelt figurája volt, aki olyan ünnepelt lemezeket adott ki az évtized első felében, mint a 2014-es Superimpositions. Ezt követően fel is figyelt rá az egyik legnagyobb brit elektronikus zenei kiadó, így a tavalyi Persona EP-je már a Warp gondozásában jelent meg. Senni második Warpos kiadványa egy két dalból álló kislemez volt, ezen látott napvilágot a "The Shape of Trance to Come", ami ambiciózus címével Ornette Coleman The Shape of Jazz to Come-ját és a Refused The Shape of Punk to Come-ját idézi meg. Ezek tényleg korszakos albumoknak számítanak a műfajukon belül, de Senninek sem kell szégyenkeznie: a "The Shape of Trance to Come" kiváló, futurista progresszív elektronika, ami közben meglepően fülbemászó is. Lehet, hogy ez tényleg a jövő hangja.

Lorenzo Senni - "The Shape of Trance to Come"

 

global.jpg69

Lil B

"Global" (feat. iLoveMakonnen)

(BasedWorld)

A Black Ken, Lil B első "hivatalos" mixtape-je végre rendes összefoglalót adott The BasedGod világából azoknak, akik az elmúlt években nem voltak elég bátrak alámerülni a kívülálló rapper kultikus online mixtape-sorozatába (pedig milyen jó lemez volt a God's Father, az I'm Gay (I'm Happy) vagy a White Flame vagy a 05 Fuck Em...). És mint első "hivatalos" kiadványnak, a Black Kennek szüksége volt egy slágeres dalra is, ezt a szerepet pedig az iLoveMakonnennel közös "Global" töltötte be, Lil B eddigi legegyenesebb bulizós dala. De ne féljünk, ez a szám csak rövid kitérőt jelenthet a különutas rapper karrierjében, akihez közelebb áll a new age, a deep funk vagy a cloud rap, mint bármilyen mainstream ambíció.

Lil B - "Global" (feat. iLoveMakonnen)

 

808_state_of_mind.jpg68

Honey Dijon

"808 State of Mind" (feat. Shaun J. Wright, Alinka)

(Classic)

Honey Dijon, a Chicagóból származó, de Berlinben élő producer első albumán (The Best of Both Worlds) az elektronikus tánczene, azon belül is a chicagói house nagyjai előtt tiszteleg, bár a kiemelkedő "808 State of Mind" címével és hangzásával is a nagy hatású brit acid house-formációra, az 808 State-re utal. A producer elmondása szerint a dal konkrétan az 808 State klasszikus felvétele, az egész balearic beat-stílust megelőlegező "Pacific State" előtti tisztelgés, de valójában az album címének megfelelően több műfaj legjobb elemeit is megtaláljuk benne. Ahogy a legjobb dalok, úgy az "808 State of Mind" is egyszerre visszanéz az elektronikus tánczene történelmére és próbálja megújítani azt.

Honey Dijon - "808 State of Mind" (feat. Shaun J. Wright, Alinka)

 

how_we_met_the_long_version.jpg67

Jens Lekman

"How We Met, the Long Version"

(Secretly Canadian)

Ahogy a svéd énekes-dalszerző Jens Lekman legjobb dalai, úgy a "How We Met, the Long Version" is őszinte szerelmi vallomás, miközben az egész idézőjelbe van téve. Lekman ezen a tőle szokatlanul diszkós felvételen (remek új albuma, a Life Will See You Now csúcspontján) még komolyabban veszi a címet, mint gondolnád: szó szerint az idő kezdetétől kezdi mesélni egy szerelmespár találkozásának történetét, tehát először a semmi valami lesz és kifordítja magát (Yo La Tengo utalás?), aztán végigmegyünk a világ és az emberiség történelmén, majd végül eljutunk odáig, hogy kölcsönkéri a szeretett nő basszusgitárját (mert nincs jobb ötlete), aztán csókolóznak és vége a dalnak. Persze nagyon ironikus az egész, de valahol azért mégis gyönyörű.

Jens Lekman - "How We Met, the Long Version"

 

sugar_for_the_pill.jpg66

Slowdive

"Sugar for the Pill"

(Dead Oceans)

Annyira nem is volt meglepő, amikor megtudtuk, hogy a kilencvenes évek brit shoegazing-színterének meghatározó formációja, a Slowdive új albummal áll elő 2017-ben (az elsővel az 1995-ös búcsúzó lemez, a Pygmalion óta). Végül is mostanában inkább az a meglepő, ha egy rég feloszlott zenekar nem áll össze turnézni és albumokat kiadni (még a My Bloody Valentine, az egyetlen a Slowdive-nál jelentősebb shoegazing-társulat is beállt a sorba). Annál nagyobb (és kellemesebb) meglepetés volt, hogy az új Slowdive-album nem csak felért remekművükhöz, az 1993-as Souvlakihoz, de az év egyik legjobb rocklemeze lett. A második kislemez, a "Sugar for the Pill" megjelenése volt az a pillanat, amikor elkezdhettük gyanítani, hogy Neil Halsteadéket nem csak a könnyű pénzkeresés motiválta: ez a dal pont olyan álomszerű és gyönyörű, mint a "Machine Gun" vagy az "Alison" a Souvlakiról, és kicsit sem tűnik idejétmúltnak.

Slowdive - "Sugar for the Pill"

 

the_story_of_oj.jpg65

JAY-Z

"The Story of O.J."

(Roc Nation/Universal)

Egy újabb nagy meglepetés 2017-ből: JAY-Z új albuma nem lett szar. Úgy látszi, a rappernek jót tett, hogy visszakerült a kötőjel a művésznevébe, mert a 4:44 - ha nem is remekmű - tényleg elfeledtette a lapos és ötlettelen Magna Carta Holy Grail borzalmait és bebizonyította, hogy Hova még az ötvenhez közeledve is tudja néha hozni régi formáját. A "The Story of O.J." aktuális témájával (rasszizmus) és menő hangmintájával (Nina Simone) kiemelkedik az albumról és azt üzeni, hogy még egy olyan milliomos szupersztár, mint JAY-Z sem menekülhet a faji megkülönböztetéstől. A vége felé, amikor a szöveg valamiért pénzügyi tanácsadásba fordul, eszünkbe juthat, hogy mégsem a karrierje csúcsán lévő Jayt halljuk, de ez mégis jobb, mint bármi, ami az American Gangster óta (vagyis az elmúlt tíz évben) hallottunk tőle.

JAY-Z - "The Story of O.J."

 

praying.jpg64

Kesha

"Praying"

(Kemosabe/RCA)

Az év leghangosabb közéleti eseménye kétségkívül a Harvey Weinstein-botrány és az azt követő további szexuális zaklatással kapcsolatos botrányok voltak - nem csak Amerikában, Magyarországon is. Mindezt szinte megelőlegezte Kesha és régi producere, az általa nemi erőszakkal vádolt Lukasz Gottwald (azaz Dr. Luke) éveken át tartó elkeseredett pereskedése, ami egyfajta tragikus figurává tette a 2000-es évek végén gátlástalan bulizós slágereivel népszerűvé vált popsztárt a zene világán belül. Kesha új albuma, a Rainbow (az első a vádak megfogalmazása óta és a 2012-es Warrior óta) főleg erre a történetre reflektál, az első kislemezként megjelent "Praying" pedig bátor kiállás Luke-kal és a Kesha többi ellenfelével szemben. A dal sajnos vérbeli érzelmes zongorás ballada, ami nem sokban hasonlít a csodás régi dalaira (a "TiK ToK"-még mindig nagy kedvenc), de ez a helyzet persze megköveteli a komolyságot.

Kesha - "Praying"

 

little_bubble.jpg63

Dirty Projectors

"Little Bubble"

(Domino)

Dave Longstreth idén tulajdonképpen szólólemezt adott ki népszerű avant-indie zenekara, a Dirty Projectors neve alatt. A cím nélküli album központi témája Longstreth és volt barátnője (a zenekar korábbi énekes-gitárosa), Amber Coffman szakítása, úgyhogy ha nem vagy oda a magányos, férfias nyafogásért, akkor ajánlatosabb lenne messziről elkerülnöd ezt a lemezt. A kivételt a gyönyörű központi darab, a "Little Bubble" jelenti, amit viszont mindenképpen érdemes meghallgatni. A dal mögötti gondolatok nem túl bonyolultak: Longstreth visszaemlékezik a véget ért kapcsolat legszebb pillanataira és elpanaszolja, hogy most nagyon egyedül érzi magát és szomorú - vagyis a lehető legszimplább szakítós balladáról van szó. De a nagyon finom hangszerelés (ami élesen elkülönül az album olyan furább pillanataitól, mint a Dawn Richarddal közös "Cool Your Heart") és Longstreth nosztalgikus hangvétele olyan jól el vannak itt találva, hogy szinte mi is érezzük a valaha volt kényelem- és biztonságérzet (a címben említett buborék) fájó hiányát.

Dirty Projectors - "Little Bubble"

 

one_more_fluorescent_rush.jpg62

Avalon Emerson

"One More Fluorescent Rush"

(Whities)

A "One More Fluorescent Rush" a San Franciscóban született, de Berlinben élő producer Avalon Emerson második kislemezén jelent meg, ami a londoni Whities kiadó gondozásában látott napvilágot. Emerson dalaiban sokszor keverednek az elektronikus tánczene különböző stílusai, a minimális techno alapokba gyakran keverednek trance-es vagy new age-es elemek. Ez a dal egy repetitív groove-ra épül, ami hat és fél percen keresztül nem sokat változik, de a körülötte lévő további hangok folyamatos kavargása tényleg olyan hatást kelt, mintha különféle színek és képek rohannák le az agyunkat. A dal végig könnyed, szinte lebegő hatást kelt, sehol sem jelennek meg súlyosabb hangok, de a változatossága miatt a "One More Fluorescent Rush" mégis nagyszabásúnak tűnik.

Avalon Emerson - "One More Fluorescent Rush"

 

16_psyche.jpeg61

Chelsea Wolfe

"16 Psyche"

(Sargent House)

Chelsea Wolfe-nál kevés izgalmasabb kortárs zenészt lehet mondani: egyrészt 2015-ben az elmúlt évek egyik legjobb koncertjét adta az A38-ban, másrészt stílusa, amiben egyesülnek a gótikus rock, az apokaliptikus folk és a doom metál hatásai, tényleg eredeti és magával ragadó. Idei albuma, a Hiss Spun azért nem volt a legjobbja; a Converge-gitáros Kurt Ballou stúdiójában felvett kiadvány letisztultabb metállemez volt, mint Wolfe korábbi munkái - és nekem kicsit hiányzott róla a Pain Is Beauty vagy az Abyss eklektikusabb hangzásvilága. De végül is nincs mire panaszkodnunk, hiszen egy elsőrangú metállemezt kaptunk; az első kislemezként adott "16 Psyche" pedig erős bevezető az album világába és közelebb van a hagyományos sludge metálhoz, mint bármi az amerikai énekes-dalszerző eddigi katalógusából.

Chelsea Wolfe - "16 Psyche"

Következő rész: 60-41

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr7813404877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.