Lemezkritika: Calvin Harris - Funk Wav Bounces Vol. 1
2017. július 04. írta: aron.kovacs

Lemezkritika: Calvin Harris - Funk Wav Bounces Vol. 1

funk_wav_bounces.jpg

Ezt sem gondoltam volna: a 2017-es év fele tájékán Calvin Harris új albuma komoly esélyesnek tűnik arra, hogy decemberben bekerüljön az év végi "kedvenc albumok" témájú listámra. Igen, arról a Calvin Harrisről van szó, a komolyan vehetetlen skót "DJ"-ről, aki az évtized eleje óta bebetonozta magát a slágerlistákon az olyan idegesítően üres és lélektelen aréna-EDM himnuszokkal, mint a "Bounce", a "Summer" vagy a "How Deep Is Your Love". 2006-ban, pályája kezdetén (amikor még így nézett ki; és amikor esélytelennek tűnt, hogy egyszer Taylor Swifttel fog járni) talán még szerethető volt a nu-disco hullámot meglovagló Harris zenéje (első kislemeze, az "Acceptable in the 80s", de igazából az egész I Created Disco album egészen kedves munka), de miután egyike lett a könyörtelen korai 2010-es évekbeli EDM-hullám sztár DJ-inek - Avicii, Tiësto és a hasonlók mellett - a számaiból látszólag eltűnt minden érzelem és minden egyéniség. Harris produceri tehetsége azért néha mégis átszivárgott a rideg EDM-lüktetésen: a "Feel So Close" vagy a Florence Welch közreműködésével készült "Sweet Nothing" megmutatták, hogy a skót DJ képes kifinomult és ízléses hátteret teremteni nagyszerű popdalokban, ha éppen van hozzá kedve. Ez Rihanna "We Found Love"-jában vált teljesen egyértelművé, ami egyrészt a barbadosi énekesnő egyik legeslegjobb kislemeze, másrészt Calvin Harris remekműve is - a dal, ami tényleg legjobb formájában mutatja meg az EDM-éra egyik vezető sztárját.

Az utóbbi években azonban - ahogy a dropközpontú EDM korlátlan uralma is hanyatlásnak indult - kissé megingott a hitünk Harris tehetségében. A "We Found Love" óta már hat év telt el, utolsó igazán jó dala, a "Sweet Nothing" pedig szintén öt éve látott napvilágot. A Rihannával közös, tavalyi "This Is What You Came For" (amit persze a "We Found Love" folytatásaként harangoztak be) annak ellenére, hogy nagyon sikeresnek bizonyult a slágerlistákon, messze nem volt olyan izgalmas, mint elődje, és ezen kívül sem volt több maradandó felvétele az utóbbi években. Aztán 2017 elején Harris bejelentette, hogy ebben az évben mindössze tíz új dalt fog kiadni és már februárban elő is állt az elsővel, amivel aztán jól meglepte a kritikusokat és a zeneértő közönséget (akik már nem vártak sokat tőle). A "Slide" nagyon trendi vendégszereplői (Frank Ocean és a Migos egyaránt nemrég álltak elő kritikuskedvenc nagylemezekkel) és Harris újabb zenéire egyáltalán nem jellemző funkos/diszkós hangzása nagyon jó fogadtatásban részesültek. És ha ez nem lett volna elég, március végén érkezett a "Heatstroke" című folytatás Young Thug, Pharrell és Ariana Grande közreműködésével (mondani sem kell, hogy Harris megint jól döntött a vendégénekeseket illetően), egy tűzforró funk/neo soul felvétel, ami egyértelművé tette, hogy a DJ száznyolcvan fokos fordulatot vett tavalyi kislemezei óta.

A Funk Wav Bounces Vol. 1 többi dala nem sokban különbözik ettől a kettőtől: az alapot mindig a 2010-es évek EDM-hagyományait elkerülő diszkós/funkos/hiphopos alapok jelentik, amelyek felett Harris több sztárvendéget szerepeltet, mint amennyi egy átlagos DJ Khaled-lemezen elfér. És ezeknek az előadóknak a többsége tényleg nagyon menő: olyan rapperek, mint ScHoolboy Q, D.R.A.M., Future, Travis Scott vagy Lil Yachty és olyan énekesek, mint Kehlani vagy Khalid. Ezen a lemezen szinte minden sikerül, amivel Harris próbálkozik: még a "Feels" a hetvenes évek leglazább szoftrockját és diszkóját reggae-s ritmusokkal vegyítő is működik, pedig a refrént az a Katy Perry énekli, aki épp idén adta ki pályája legrosszabb lemezét. Persze nem mindegyik felvétel olyan nagyszerű, mint az említettek, de ez az album - főleg a Harris által "generációnk legnagyobb művészeinek" nevezett vendégelőadóknak köszönhetően - még a gyengébb pillanataiban is elég izgalmas ahhoz, hogy egyetlen dalt sem akarjunk átugorni. A Funk Wav Bounces Vol. 1 annyi dicséretet minimum megérdemel, hogy jobb DJ Khaled-album, mint DJ Khaled valódi új albuma (ami épp egy héttel korábban jelent meg, csak éppen senki sem foglalkozott vele) - de én azt is megkockáztatnám, hogy ez az év egyik legnagyszerűbb poplemeze. A dalainak talán nem lesz akkora sikere a slágerlistákon, mint Harris néhány korábbi, agyatlanabb és könnyebben fogyasztható kislemezének, de azokkal ellentétben lehet, hogy még pár év múlva is hallgatni fogjuk őket. Szóval, ahogy már mondtam: nem gondoltam volna, de Calvin Harris új albuma tényleg elsőrangú popzene.

3,5/5

Columbia, 2017. június 30.

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr512641301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.