Lemezkritika: Mount Eerie - A Crow Looked at Me
2017. március 20. írta: aron.kovacs

Lemezkritika: Mount Eerie - A Crow Looked at Me

a_crow_looked_at_me.jpg

Album (főnév): számos zenemű, amelyek egy termékként jelennek meg egy CD-n, az interneten, stb. Ez az „album” szó hivatalos meghatározása, és a legtöbb album esetében az igazság valóban ez és semmi több. De olykor (nem túl gyakran) megjelennek albumok, amik túllépnek ezen a meghatározáson, többé válnak egymás mellé rendezett, önálló zeneszámok sorozatánál és valami magasabb szintre lépnek – ezekre sokszor komoly műalkotásként, néha a történelmet is meghatározó dokumentumként tekintünk. Phil Elverum jelenleg egyszemélyes Mount Eerie projektjének nyolcadik stúdióalbuma, az A Crow Looked at Me nem tartozik ezek közé, de mégsem említhetjük egy lapon semmilyen albummal az utóbbi évekből. Az A Crow Looked at Me túllép a zenén, a zenekritikán és a művészeten is, nem csak a témája miatt, hanem azért, ahogy Elverum azt feldolgozza. Ez itt nem egy kritika – bár a cím talán mást állít – csak egy kísérlet arra, hogy összeszedjem a gondolatokat és érzelmeket, amiket ez a tizenegy dal hagyott bennem.

Aki tud valamit erről az albumról, az biztos azt is tudja, hogy Phil Elverum felesége, a szintén zenével, továbbá rajzfilmekkel és illusztrációkkal foglalkozó Geneviève Castrée tavaly júliusban, mindössze harmincöt évesen elhunyt; nem sokkal a pár egyetlen gyermekének születése után diagnosztizálták előrehaladott hasnyálmirigyrákkal. Amikor meghalt, a kislány másfél éves volt. Az A Crow Looked at Me dalai ebben a tragédiában próbálnak értelmet lelni, de a végső következtetés az, hogy ez kudarcra ítélt próbálkozás. Ezek a veszteség és a hiány dalai, egy üres helyet próbálnak megénekelni – egy olyan helyet, ahol valaha volt valami (vagyis valaki) érző, eleven lény, de nem maradt utána semmi, csak a némaság és a légüres tér. Ezekben a dalokban nincs semmi költői, semmi fennkölt; „A halál valós/Valaki ott van, aztán nincs/És nem azért van, hogy énekeljünk róla/Nem azért, hogy művészetet csináljunk belőle” énekli (vagy inkább mondja) Elverum az album első dalának első sorait. Ez nem a metaforák és az allegóriák ideje, nincsenek fekete csillagok, kopár fák, sem ametisztek és virágok az asztalon, „Amikor a valódi halál lép a házba, minden költészet elnémul”.

Elverum már itt, a legelső dal első versszakában összefoglalja azt, amiért az A Crow Looked at Me olyan súlyos és egyedülálló album, amiért értelmetlennek és lehetetlennek tűnik más zenéhez hasonlítani. Ezek a dalok nem keresik a szépséget, a szomorúságot, a felsőbb szándékot vagy az igazságtalanságot abban, ami megtörtént – csak elénk tárják a gyászt és annak a bizonyos üres helynek a fájdalmát a lehető legcsupaszabb formában. Az utóbbi években túlságosan is sok album jelent meg a halandóságról és a személyes veszteségről, de az A Crow Looked at Me valahogy hatásosabbnak és mélyebbnek tűnik mindnél. Pedig hiányzik belőle David Bowie Blackstarjának és Leonard Cohen You Want It Darkerjének ünnepélyes búcsúzkodása, Sufjan Stevens Carrie & Lowelljének csendes költőisége vagy Nick Cave Skeleton Tree-jének koromfekete gyászolás-hangulata. Elverum szinte beszélve adja elő elvont gondolatokból és fájdalmasan konkrét leírásokból álló szövegeit a minimális, akusztikus gitárra alapuló háttér előtt (ami nagyon messze van a 2012-es Clear Moon és Ocean Roar vagy a 2015-ös Sauna zajos, experimentális hangzásától), de szavainak súlya szinte elviselhetetlen és még véletlenül sem találhatunk bennük semmi „patetikus” vagy „elégikus” hangnemet.

Ezekből a dalokból hiányoznak a rímek, a ritmus, a költői képek, sokszor még a dallamok is – de Elverum apró megfigyelésekre és mélyen megindító, valós történetekre épülő sorai hatásosabbak, mint bármilyen nagyszabású gesztus. Még mindig a nyitó „Real Death”-ben Elverum elmeséli, hogy kapott egy csomagot a feleségétől egy héttel a halála után, amelyben az egy táskát küldött a lányának, hogy majd avval járjon iskolába néhány év múlva („Előre gondolkoztál egy olyan jövőre, amiről mélyen belül biztosan tudtat, hogy nem leszel részese” zárja le a történetet). A „Ravens”-ben az elbeszélő két hollót lát elrepülni maga fölött – tudja, hogy a madarak ómenek, de azt nem, mire figyelmeztetik. A „Forest Fire”-ben felidézi, hogy amikor utoljára esett, a felesége még életben volt – és ugyanazt a hőséget, amit az írás pillanatában érez, a felesége is érezte még a halála előtt. A „Swims”-ben visszaemlékezik arra, ahogy a hamvakat a tengerbe szórta, miután a kislánya megkérdezi, hogy az anyukája tud-e úszni („Igen, tud/És azt hiszem, most már nem is csinál mást”). Az album meghatározó sorait Elverum az „Emptiness pt. 2” című dalban énekli el (ami akár a címadó felvétel is lehetne; felidézi az énekes-dalszerző korábbi zenekara, a The Microphones klasszikus albumát, a The Glow Pt. 2-t): „A hiánya egy sikoly/Ami semmit sem mond”. Ez az album kevés igazi költői képének egyike, de az egyik legerősebb, amit valaha felvettek.

Elverum végül egy talányos, magyarázat nélküli sorral hagyja magára a hallgatót; a „Crow” című záró felvételen még Donald Trump is kap egy közvetett utalást („Drága gyermek, milyen ez a világ, amit rád hagyunk?/Forrongó, fasiszta és anyátlan”), de a nagy részét egy novemberi séta leírása tölti ki a kihalt, erdőtűz-égette tájon keresztül, ahol csak egy varjú követi az elbeszélőt és a hátizsákjában alvó gyermeket. „És azt kérdeztem: ’Egy varjúról álmodosz’/És ő ott állt”. A dal ugyanolyan hirtelen, figyelmeztetés nélkül ér véget, mint a többi – épp, ahogy az emberi élet is néha: egyszer van, aztán már nincs. „Mindig oly közül vagyunk ahhoz, hogy egyáltalán ne létezzünk”.

A legjobb dolog a múltban

                                                hogy véget ért

                                 Mikor meghalsz

                felébredsz

 az álomból

                                                   ami az életed

Aztán felnősz

                         és túllépsz az emberi léten

                      egy múltban, mely folyamatosan

                 előtted történik

Joanne Kyger (fordítottam: én)

5/5

P.W. Elverum & Sun, Ltd. (2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr7012356285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.