Lemezkritika: Run the Jewels - Run the Jewels 3
2017. január 07. írta: aron.kovacs

Lemezkritika: Run the Jewels - Run the Jewels 3

rtj3.jpg

(stílus: rap, protest music, "political hiphop")

Amikor a hardcore/underground hiphop színtér két veterán óriása, El-P és Killer Mike 2012-ben megismerték egymást és eldöntötték, hogy együtt fognak dolgozni, a keményvonalas, súlyos üzenetekkel teli rap rajongói isteni ajándékot kaptak. Akkoriban már mindkét zenész messze volt pályája csúcspontjától - Mike hat éve adta ki utolsó ikonikus dalát (a "That's Life"-ot), El pedig bevallottan karriermélyponton volt és úgy érezte, 2012-es lemeze, a Cancer 4 Cure lehet a búcsúja a zenecsinálástól. De a találkozás felvillanyozta a két legendát, ezt pedig egy sor fantasztikus album követte: az első Mike 2012-es szólólemeze, a most már klasszikusnak számító R.A.P. Music volt (amelynek El volt a producere), ezt követte 2013-ban első közös, Run the Jewels néven kiadott munkájuk, ami egyértelművé tette, hogy a párosukkal komolyan számolni kell a 2010-es évek hardcore hiphop-színterén. A csúcspontot azonban a 2014-ben megjelent második Run the Jewels-album jelentette, egy tizenegy könyörtelen, zajos és agresszív dalból felépülő, brutálisan dühös remekmű, amelyen minden egyes verze származhatna a legkeményebb rapcsaták világából is. A Run the Jewels 2 a zaj, az erőszak és a lázadás albuma volt - szinte megelőlegezte a következő év afroamerikai közhangulatát, amikor a rendőri brutalitás és a feketék sorozatos legyilkolása annyira feltüzelte a kisebbséget, hogy végül megalakult a Black Lives Matter mozgalom. Most, hogy az Egyesült Államok következő elnökét hivatalosan is Donald Trumpnak hívják, egyértelműen eljött az idő az új Run the Jewels-lemez megjelenésére, El és Mike pedig 2016 karácsonyán (hetekkel a korábban bejelentett dátum előtt) rá is szabadították a világra a RTJ3-t.

Ez az album azonban meglepő módon nem ott folytatja, ahol ultraerőszakos elődje abbahagyta: már a borító is látványosan más, az előző két Run the Jewels-lemez bepólyált, aranynyakláncot szorongató kezeit két színarany kéz váltotta fel a kellemesen kékes hátér előtt. A RTJ3 zenéje eltávolodik elődje durván experimentális hangzásától valami kifinomultabb, kidolgozottabb érzet felé (ennek az is lehet az oka, hogy Mike és El társulásuk óta először több évet vártak két lemez között), ötvenperces hosszával és tizennégy dalával pedig messze az eddigi leghosszabb RTJ-kiadvány. A többek között Kamasi Washington, Tunde Adebimpe, Zack de la Rocha és Danny Brown közreműködésével készült album olyan, mint a Run the Jewels "progresszív" lemeze az előző kettő primitív, punkos agressziójához képest. De épp ez az, ami még jobban meggyőz minket arról, hogy ebben a két beszívott politikai szónok-rímfaragóban igazán komolyan vehető párosra találtunk, akiktől az elkövetkező nehéz években is fontos gondolatokat és súlyos ritmusokat várhatunk majd.

4/5

Run The Jewels, Inc.

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr612097789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.