2016: 100 kedvenc dal (100-81)
2016. december 02. írta: aron.kovacs

2016: 100 kedvenc dal (100-81)

100songs.png

A végéhez közeledik egy újabb év, ezért - ahogy azt tavaly is - újra listát készítettem a legjobb dalokról és albumokról, amiket idén hallottam. Ahogy múltkor, úgy itt is csak olyan dalok és albumok kerülhettek fel a listára, amelyek idén jelentek meg vagy idén fejtették ki igazán a hatásukat. A tavalyi hasonló témájú cikkek itt és itt olvashatók.

Vallásos áhítattal teli hiphop Chance the Rapper és Kanye jóvoltából, mellbevágó indie rock Angel Olsentől és Mitskitől, ellenállhatatlan pop Rihanna és Carly Rae Jepsen új lemezeiről. Father John Misty és FKA twigs gondolatai a szerelemről, a Dirty Projectors és a Parquet Courts panaszai az elválásról, Leonard Cohen és Nick Cave elmélkedései a halandóságról. D.R.A.M. életvidám rapjétől a Radiohead melankolikus art rockjáig; Beyoncé politikai töltetű R&B-jétől Kaytranada gondtalan tánczenééig; a Frankie Cosmos minimális indie popjától a Car Seat Headrest epikus méretű ambíciójáig - többek között - nekik köszönhetjük 2016 legjobb dalait:

centres_1.jpg

100: Ian William Craig
"Contain (Astoria Version)"

130701

Ian William Craig idei albuma, a Centres szélesebb közönséghez juttatta el a kanadai ambient előadó zenéjét, mint bármelyik korábbi kiadványa (bár már a 2014-es A Turn of Breath-t is több publikáció az év legjobbjai közé sorolta). A Centres három elemből épül fel: csodás, sokszor AutoTune-nal kezelt énekszólamokból, dallamos szintikből és zúgó, digitális zajból. Az albumot nyitó tízperces "Contain (Astoria Version)" Craig zenéjének mindhárom fontos alkotóját felvonultatja, van benne valami angyali szépség, de mégsem mondhatjuk rá, hogy érzelgős, vagy giccses. A dal olyan, mint maga az album: egyszerre nagyszabású és kifinomult, olyan zene, amiben könnyen el lehet veszni és ha véget ér, nehéz kiszakadni a világból, amit megteremt.

Még hasonló:

 

pool_1.jpg

99: Porches
"Be Apart"

Domino

Az indie rock egyik kedvenc témája a magány, vagy inkább a társaságtól való félelem, Aaron Maine és zenekara, a Porches pedig minden dalával ezeken a dolgokon rágódik. A Pool, első lemezük a Domino kiadónál végül fontosabb tényezővé tette őket a kortárs független zene színterén, a második kislemezként megjelent "Be Apart" pedig nem csak az album legszebb pillanata, hanem a Porches üzenetének legjobb összefoglalása is. "Része akarok lenni ennek az egésznek", énekli Maine kellemes tenorján, miközben a lustán lüktető szintetizátorok szinte kicsúfolják az elektronikus tánczenét, de valahogy úgy érezzük, valójában sokkal kényelmesebb kényelmesen távol maradnia a táncparkettől és a társaság középpontjától.

Még hasonló:

 

work.png

98: Rihanna
"Work" (feat. Drake)

Roc Nation/Westbury Road

Rihanna tavalyi kislemezei közül végül egyik sem került fel az Antira, ami nagy kár, mert a "Bitch Better Have My Money" és a "FourFiveSeconds" jobbak voltak, mint bármelyik dal, ami végül helyet kapott az albumon. A nagy sláger Rihanna és Drake újabb közös felvétele lett, ami nem sikerült olyan emlékezetesre, mint a "What's My Name" vagy a "Take Care" - de ahhoz még mindig elég volt, hogy egész évben a csapból is ez folyjon. Lehet, hogy a "Work"-ből hiányzik a "Bitch Better Have My Money" csodás agressziója, de a lényeg, hogy egy tisztességes, jól összerakott és táncolható (az idén elég népszerű  dancehall/reggae fusion hangzásra alapozó) dal, ami megint biztosította Rihanna helyét a popzene élvonalában. A dalhoz amúgy két egyaránt nagyszerű videoklip is készült, Director X és Tim Erem jóvoltából (az előbbi rendező változata azért látványosabb).

Még hasonló:

 

lilboat.jpg

97: Lil Yachty
"One Night"

Quality Control/Capitol/Motown

Kevés olyan vitatott bemutatkozó album jelent meg az idén, mint Lil Yachty első mixtape-je, a Lil Boat. A mindössze tizenkilenc éves Yachty súlytalan, elszállt, AutoTune-ba áztatott cloud rapjével élesen két részre osztotta a zenehallgatók táborát: azokra, akik minden megjelenését rajongással árasztják el, és azokra, akik színtiszta agyatlan mosléknak tartják a zenéjét. Egyvalami azonban tagadhatatlan: ha valaki képes ennyire megosztani mindenkit és ilyen erős reakciókat vált ki bárkiből, aki meghallgatja a zenéjét, az mégiscsak tud valamit. Ha véletlenül lemaradtál volna a Lil Yachty-jelenségről, akkor nézd csak végig a "One Night"-hoz készült videót, és máris tudni fogod, hogy melyik táborban vagy. Yachty már csak ilyen: vagy feltétel nélkül imádni lehet, vagy feltétel nélkül gyűlölni. Nincs harmadik lehetőség.

Még hasonló:

 

yeslawd.jpg

96: NxWorries
"Lyk Dis"

Stones Throw

A NxWorries nem más, mint a producer Knxwledge és a rapper/énekes Anderson .Paak közös projektje, amely már tavaly bemutatkozott a Link Up & Suede című EP-vel. Anderson .Paak maga is tavaly kezdett beszivárogni a hiphop-fősodorba azzal, hogy megjelent Dr. Dre visszatérő albumán, a Comptonon, Knxwledge pedig Kendrick Lamar To Pimp a Butterfly-án kapott szerepet - a 2016-os pedig természetesen .Paak nagy éve volt, ami saját, nagyszerű bemutatkozó albumával (Malibu) kezdődött, majd további sikerekkel folytatódott olyan előadók oldalán, mint Kaytranada vagy Mac Miller. Így a páros első közös nagylemeze is nagyobb publicitást kapott; és megérdemelten, hiszen a Yes Lawd és kislemezei (köztük a "Lyk Dis") maguk is minőségi munkák, amelyek újabb lépést jelentettek .Paak számára a valódi sztárság felé.

Még hasonló:

 

wegotitfromhere.png

95: A Tribe Called Quest
"We the People..."

Epic/SME

Amikor idén márciusban elvesztettük Phife Dawgot, a kilencvenes évek legendás hiphop-csapata, az A Tribe Called Quest rapperét, látszólag egy új Tribe-album lehetőségét is örökre elveszítettük. De aztán kiderült, hogy Q-Tip és társai még Phife halála előtt felvették a Tribe utolsó lemeze, az 1998-as The Love Movement folytatását, amely aztán novemberben jelent meg We Got It from Here... Thank You 4 Your Service címen (a cím amúgy Phife ötlete volt, a többiek annak ellenére tartották meg, hogy ötletük se volt róla, mit jelenthet). A "We the People..." - az első és egyetlen kislemez, ami az albumról megjelent - egy rövid, dühös és felemelő jazz-rap felvétel, ami jelenleg még aktuálisabb, mint tavaly novemberre tehető eredeti létrejöttekor. A "We the People..." politikai töltetű felkiáltás az összefogásért, inspirálója természetesen az az ember, aki most már az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnöke. A dal üzenete most életbevágóbbnak tűnik, mint valaha.

Még hasonló:

 

slowforever.jpg

94: Cobalt
"Beast Whip"

Profound Lore

Erre sem sokan számítottak: az év talán legünnepeltebb metállemezét a Cobalt nevű páros adta ki, amelyből 2014-ben kilépett az eredeti énekes, Phil McSorley (ő volt az, aki 2001-ben, eredetileg még szólóprojektként megalapította a zenekart). Ennek következtében a 2002-ben csatlakoztt Erik Wunder maradt az egyetlen tag; de a Cobalt nem szűnt meg létezni, mert Wunder 2015-ben bejelentette, hogy McSorley helyét a továbbiakban Charlie Fell fogja betölteni, idén márciusban pedig meg is jelent az új album (az első 2009 óta), egy lehengerlő, kis híján másfél órás duplalemez, amely valahogy ugyanannyira brutális, amennyire fülbemászó. Fell a lehető legjobb választásnak bizonyult McSorley helyére, a páros felejthetetlen dallamai, szövegei és riffjei még a szintén remek, 2009-es Gin szintjét is túlszárnyalják. A "Beast Whip", az album kilencperces csúcspontja is az olyan pillanatok közé tartozik, amikor a Cobalt fölénye behozhatatlannak látszik - idén ez nem csak a látszat volt.

Még hasonló:

 

jj.jpg

93: Priests
"JJ"

Sister Polygon

A Priests jövő januárban végre nagylemezzel jelentkezik kiemelkedő, 2014-es EP-jük (Bodies and Control and Money and Power) után. A kilencvenes évek riot grrrl zenekarait idéző Washington D.C.-ből származó punk formáció a Nothing Feels Natural című debütálásukról megjelent első kislemezzel eddigi legkönnyebben befogadható dalát adta ki, amely az egyértelmű elődök (Sleater-Kinney, Bikini Kill, Bratmobile) az ötvenes-hatvanas évek rock and rolljából is merít inspirációt. A szöveg is kiegészíti a zenében érezhető nosztalgiát, hiszen Katie Alice Greer főleg múltbéli eseményekre emlékszik vissza, bár a "JJ"-ben megjelenő múlt nem olyan, amire boldogan gondolunk. Ez a dal nem annyira egyértelműen politikai témájú, mint a Priests régebbi felvételei (például a "Right Wing"), de a feminista él megmaradt, a zene pedig valamivel könnyebben megközelíthető lett.

Még hasonló:

 

iamanightmare.jpg

92: Brand New
"I Am a Nightmare"

Procrastinate! Music Traitors

A Brand New - a 2000-es évek első felének népszerű indie rock/emo zenekara - a 2009-es, csalódást okozó Daisy óta nem adott ki albumot, de a tavalyi fogadalmukat (miszerint kiadnak évente egy dalt) idén sem szegték meg. De ez nem minden: az "I Am a Nightmare" nem csak egy új Brand New-kislemez, hanem a legjobb dal, amit a zenekar tíz éve (vagyis klasszikusnak számító lemezük, a The Devil and God Are Raging Inside Me megjelenése) óta felvettek. A zenekar célja az "I Am a Nightmare"-rel az volt, hogy a tavalyi "Mene"-nel ellentétben dallamosabb és fülbemászóbb zenét adjanak ki, ami jobban megmutatja, milyen irányba akarnak elindulni a jövőben. A végeredmény minden tekintetben sikeres; a legmegragadóbb dal, amit Jesse Lacey hosszú évek óta írt.

Még hasonló:

 

hitreset.jpg

91: The Julie Ruin
"I Decide"

Hardly Art

Kathleen Hanna volt az egyik meghatározó alak kilencvenes évek riot grrrl-mozgalmában, eredeti zenekara, a Bikini Kill máig a legfontosabb feminista punk formációként él az emlékezetünkben a Sleater-Kinney mellett. De legalább ekkore tisztelet övezi az 1998 és 2001 között működő electroclash formációját, a Le Tigre-t is, amely idén amúgy újra összeállt egy Hillary Clinton mellett kiálló dal kedvéér - Clinton azonban még így sem tudott győzni a választáson. Azt viszon kevesebben tudják, hogy Hanna a Bikini Kill feloszlása és a Le Tigre bemutatkozása között egy szólólemezt is felvett Julie Ruin néven - legújabb formációja, a 2010 óta létező The Julie Ruin is ezt a nevet viseli. Az idén megjelent második The Julie Ruin album, a Hit Reset egy frissítően kemény és dühös punklemez, talán Hanna legjobban sikerült munkája a Le Tigre 1999-es bemutatkozó albuma óta. Az első kislemezként megjelent "I Decide" közelebb van egy igazi himnuszhoz, mint bármi, amit Hanna az új évezredben felvett - és igen, az tényleg Katie Crutchfield a videóban.

Még hasonló:

 

primadonna.jpg

90: Vince Staples
"Prima Donna" (feat. A$AP Rocky)

ARTium/Def Jam

Vince Staples tavaly kiadta az év egyik legünnepeltebb raplemezét - ha nem lett volna a To Pimp a Butterfly, akkor a Summertime '06 elsőségét senki se kérdőjelezte volna meg. Idén főleg egy kiborult anyuka videója (és Staples empatikus válaszvideója) miatt volt tele Staplesszel az internet, amelyben a sírás határán álló nő a rapper "Norf Norf" című dalában szereplő káromkodás miatt panaszkodott. Staples azonban kiadott idén egy hat dalból álló új EP-t és egy tízperces rövidfilmet is - a legjobb dal pedig az EP címadó felvétele, a "Prima Donna" volt, egy elmélkedés a sztárságról és a hírnévről, amelyen A$AP Rocky is közreműködik. Ez a dal azonban szinte teljesen Staplesé, aki itt is ugyanolyan hűvös, könyörtelen és eszes, mint tavalyi mesterműve bármelyik felvételén.

Még hasonló:

  • A$AP Ferg - "Strive" (feat. Missy Elliott)

 

cheetah.png

89: Aphex Twin
"CHEETAHT2 [Ld spectrum]"

Warp

Amióta 2014-ben Richard D. James - tizenhárom év kihagyás után - kiadta az első új Aphex Twin albumot, látszólag nem akar visszavenni a sebességből. Abban az évben megjelent az egyetlen Caustic Windowként (még a kilencvenes évek első felében) felvett nagylemeze, ezt követte a 2015-ös Computer Controlled Acoustic Instruments pt2 című Aphex Twin-EP és a szintén régi felvételekből álló AFX-kiadvány, az Orphaned Deejay Selek 2006-08 EP. James idén sem állt le, először napvilágot látott az első hivatalos Aphex Twin-videoklip 1999 óta (amit amúgy egy Ryan Wyer nevű 12 éves rendezett), majd megérkezett egy új EP, a Cheetah. Ez a hét dalból álló gyűjtemény talán nem nagyon figyelemreméltó egy olyan életműben, ahol egymást követik a klasszikusok, de a "CHEETAHT2 [Ld spectrum]" egy újabb kiváló ambient techno-kompozíció, amit tényleg jó érzés hallgatni, még ha nem is olyan kirobbanó és forradalmi, mint a "Windowlicker" vagy a "Come to Daddy".

Még hasonló:

 

slimeseason3_1.jpg

88: Young Thug
"Digits"

300/Atlantic

Miközben mindenki Young Thug bemutatkozó nagylemezére (a kimondhatatlan című Hy!£UN35-ra) vár, az atlantai rapper nem sieti el a dolgot. Idén három remek mixtape-et szabadított rá az internetre, az I'm Up után a Slime Season-trilógia harmadik darabját, majd az ambiciózusabb JEFFERY-t. Az utóbbi kiadványon furcsa avantgárd rap felvételek kaptak helyet, amelyek között van egy "Kanye West" és egy "Harambe" című dal is. A Slime Season 3-n szereplő "Digits" azonban pontosan olyan dal, amilyet elvárunk Young Thugtól: London on da Track mocskos szintetizátorai és Thug összemosódó szövege a munkáját átitató nihilizmussal és nemtörődömséggel együtt a rapper jól megszokott formulájának egy újabb variációját teremtik meg. Jövőre talán megkapjuk a várva várt bemutatkozó albumot, de addig a "Digits" és a hasonló dalok biztosítják, hogy Thug továbbra is legjobb formájában van.

Még hasonló:

 

mangylove_1.jpg

87: Cass McCombs
"Opposite House"

 Anti-

Cass McCombs idei albuma, a Mangy Love egy kissé alulértékelt, csendes mestermunka volt, amelyen megtaláljuk az amerikai énekes-dalszerző néhány legjobb szerzeményét. Az "Opposite House", az albumról elsőként megjelent felvétel is ezek közé tartozik, amelyen a hetvenes évek szoftrockját és folk rockját idéző, melankolikus és lágyan ritmusos zenét furcsa, szürreális szövegek egészítik ki. A könnyed és visszafogott háttérénekért Angel Olsen a felelős, maga a dal végeredményben egy újabb szomorkás felvétel esős napokra ("Miért esik az eső idebent?" kérdezi McCombs és Olsen szinkronban), de a szövegnek köszönhetően az "Opposite House" nem csak egy a sok közül. A Mangy Love McCombs legjobb albumainak egyike, az "Opposite House"-nak pedig ott a helye az olyan klasszikus dalai között, mint a "County Line".

Még hasonló:

 

slay-z.jpeg

86: Azealia Banks
"The Big Big Beat"

 Szerzői kiadvány

Ha egy pillanatra elfelejtjük, kicsoda Azealia Banks - a botrányos megnyilvánulásokat, a kérdéses politikai gondolatokat, az egész vitatott személyiséget - rádöbbenhetünk, hogy a zenéje tulajdonképpen nem is rossz. Az persze igaz, hogy bemutatkozó kislemeze, a "212" színvonalát semmi sem érte el, amit azóta csinált; de az a dal mégis az évtized popzenéjének egyik csúcspontja, úgyhogy ez nem a legnagyobb katasztrófa. A "The Big Big Beat" volt Slay-Z című idei mixtape-jének beharangozó kislemeze, egy energikus, fülbemászó house-felvétel, ami Banks legjobbjainak egyike. Ha a rapper/énekesnő inkább nem osztaná meg a világgal politikai gondolatait, bizonyára mindenki elismerné a tehetségét.

Még hasonló:

 

humanperformance.jpg

85: Parquet Courts
"Outside"

 Rough Trade

A tavalyi, kiábrándító Monastic Living EP olyan volt, mintha a Parquet Courts direkt akarta volna összezavarni a rajongóit és a kritikusokat, de a New Yorkból származó zenekar harmadik albumával (az elsővel, ami a Rough Trade gondozásában jelent meg), a Human Performance-szel újra megmutatta, miért ők az évtized egyik legnépszerűbb indie zenekara. Az album érezhetően egy nagyon intelligens és gondolkodó zenekar munkája, akik itt minden fontos elődjük előtt tisztelegnek (a Modern Lovers, a Velvet Underground vagy a Devo hatása nagyon érezhető). A két legjobb dal a címadó felvétel és az "Outside", ezek Andrew Savage dalszerzésének legragyogóbb példái; egy szakításról szólnak, de mégis a két percnél is rövidebb "Outside" mégis az egyik leggyönyörűbb és legfelemelőbb dal, amit a zenekar valaha felvett. A szövegben Savage szembenéz a hibáival, a zene pedig fülbemászó és kifogástalan.

Még hasonló:

 

kelseylu.jpg

84: Kelsey Lu
"Dreams"

 True Panther

Kelsey Lu lehet az év egyik nagy felfedezettje: idén jelent meg a New Yorkban élő feltörekvő zenész bemutatkozó EP-je (a Church), miután Lu felkeltette Dev Hynes érdeklődését és közre is működött az új Blood Orange-albumon (hozzájárulása a "Chance" című dalon hallható). Lu - aki 18 évesen szökött meg mélyen vallásos családjától, hogy zenét tanulhasson - fő hangszere amúgy a cselló, amit a Church EP-t nyitó, hét és fél perces "Dreams"-en be is mutat, hiszen a dal első felében más hangforrás nem is nagyon jelenik meg. Ha az egész csak ennyiből állna, akkor is egy szép ambient felvétel lenne, de biztosan nem kapna helyet ezen a listán; azonban, amikor a minimális ritmus fölött belép Kelsey Lu énekhangja, a "Dreams" egy csodálatos avantgárd popdallá válik, ami nem áll messze attól a hangzástól, amit Frank Ocean is el akart érni a pár hónappal később megjelent Blonde / Endless albumokon.

Még hasonló:

 

toldyouidbe.jpg

83: Cherry Glazerr
"Told You I'd Be with the Guys"

Secretly Canadian

A Cherry Glazerr már első feltűnése (és bemutatkozó lemeze, a 2014-es Haxel Princess) idején is felkeltette a helyi média figyelmét szülővárosában, Los Angelesben, de szélesebb körben csak idén lett ismert (az azóta több tagcserén is átesett) formáció neve, miután egy nagyobb független kiadóhoz igazoltak és kiadták következő albumuk első kislemezét. A januárban megjelenő Apocalypstick borítója tökéletes vizuális párja a "Told You I'd Be with the Guys" zenéjének: az ügyes riffek, a szintik, a gitárszóló és a súlyos ritmusok sokszínű, kirobbanó hangulatot teremtenek, amely a Cherry Glazerr előző kislemeze (a "Had Ten Dollaz") után még egyértelműbbé teszi, hogy egy nagy jövő előtt álló zenekarról lehet szó.

Még hasonló:

 

endless_1.jpg

82: Frank Ocean
"Rushes"

Boys Don't Cry/Def Jam

Frank Ocean idén két új albumot is kiadott; ezek közül az Endless, egy háromnegyed órás, képileg viszonylag eseménytelen és zeneileg sem igazán kirobbanó videóalbum volt az első. Az Endless főleg azért jelent meg, hogy kitöltse Ocean Def James szerződését, de egy-két szép pillanatot azért találunk rajta, a legjobb pedig a "Rushes", egy furcsa experimentális/ambient felvétel, ami vakmerően eltávolodik mindentől, amit Ocean korábban felvett (a Nostalgia, Ultra PBR&B-s és a Channel Orange neo soulos beütésétől egyaránt). A csendes, visszhangzó háttérben amúgy gitárt is találunk (a népszerű hálószobapop alkotó, Alex G jóvoltából), Jazmine Sullivan pedig vendégénekesként jelenik meg. A "Rushes" különös dal, ami előrevetítette a minimálisabb irányt, ami felé Ocean "rendes" albumán, a Blonde-on is elindult, de önmagában is minden további nélkül megállja a helyét.

Még hasonló:

 

ihadadream.jpg

81: Hamilton Leithauser + Rostam
"A 1000 Times"

Glassnote

A volt Walkmen-frontember Hamilton Leithauser és a Vampire Weekendből kilépett Rostam Batmanglij közös albuma, az I Had a Dream That You Were Mine az év egyik váratlan sikertörténetének bizonyult. Bár mindkét zenész az elmúlt tíz-tizenöt év meghatározó indie zenekarainak tagja volt korábban, ezen kívül nem sok közös pontot találunk Leithauser és Rostam karrierjében: a Walkment a posztpunk és az újjáéledt New Yorki rockzene alá lehetett besorolni, a Vampire Weekend pedig inkább a világzenei és a barokk popos elemek összeolvasztásával vált ismertté. Az I Had a Dream That You Were Mine olyan dalain, mint az "A 1000 Times" azonban a két zenész meglepően könnyedén nyúlik az amerikai zenei hagyományokhoz és teremt azok felhasználásával kifinomult, modern popdalokat.

Még hasonló:

Következő rész (80-61)

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr648721556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.