A legjobb 10 dal: Nick Cave
2016. február 25. írta: aron.kovacs

A legjobb 10 dal: Nick Cave

nickcave.jpeg

Nick Cave minden bizonnyal a legizgalmasabb figura a popzene elmúlt négy évtizedéből  (1973 óta aktív, de első albuma csak 1979-ben jelent meg), aki immár több mint húsz nagylemezből álló életművet tud maga mögött, nem is beszélve a számtalan EP-ről, koncertalbumról, filmzenéről és más zenészekkel közösen készített dolgokról, amikhez szintén sok köze volt. Épp ezért őrültségnek tűnik egy ilyen lista létrehozása, hiszen mindössze tíz dalban nem lehet összefoglalni egy olyan sokoldalú és zseniális zenész pályáját, aki képes volt olyan egymástól teljesen különböző, de zseniális albumokat készíteni, mint a Birthday Party Junkyardja és a Bad Seeds The Boatman's Call-ja. Én most mégis erre teszek kísérletet és ha nem is sikerül Cave minden oldalát reprezentálni, legalább bemutathatok tíz nagyszerű dalt, amiket talán nem ismer mindenki. Először azonban jöjjön egy rövid áttekintés Cave pályájáról.

Amint mondtam, 1973-ban alapította meg az első zenekarát, a Boys Next Doort, akiknek egyetlen nagylemeze jelent meg, az 1979-es Door, Door. Nem hiszem, hogy bárkit is megsértenék azzal, ha kijelentem, hogy ez Cave pályájának legrosszabb albuma, kiforratlan és felejthető posztpunk zajongások gyűjteménye. A Boys Next Doort aztán a The Birthday Party követte, Cave első igazán sikeres formációja, akik drogfűtötte, gótikus posztpunkot játszottak jazzes és noise rockos beütésekkel. A The Birthday Party gyorsan kiégett, rövid pályafutása alatt három album jelent meg, a gyengébb cím nélküli bemutatkozás, valamint a jóval erősebb Prayers on Fire és Junkyard, valamint néhány klasszikus kislemez ("Release the Bats", "Nick the Stripper"). A Birthday Party feloszlása után Cave és Mick Harvey gitáros megalapították azt a zenekart, ami később Nick Cave and the Bad Seeds néven vált ismertté, és ami az ausztrál énekes-dalszerző egyértelműen legnagyobb jelentőségű (immár harmadik évtizede létező) formációja. A Bad Seeds gyakran változtatja a tagjait és részben ennek köszönhetően a zene stílusát is: az első lemezek (mint a From Her to Eternity vagy a Kicking Against the Pricks) még emlékeztetnek a Birthday Party gótikus punkjára, de a zongorás balladákkal teli, érzelmes The Good Son, a viharos akusztikus felvételekből álló Henry's Dream, a hagyományos gyilkosballadákat újraértelmező Murder Ballads, az őszinte és egyenes, szakítós The Boatman's Call vagy a macsó, garázsrockos Dig, Lazarus, Dig!!! mind egészen máshogy szólnak. Mégis, ha meghallunk egy Bad Seeds dalt, azonnal tudjuk, hogy az egy Bad Seeds dal. Hogy miért? Mert Cave mindig ott van a középpontban, egyértelműen ő a vezető a Bad Seeds folyamatos tagcseréinek örvényében. Cave teljesen egyedülálló alak, dalszerzőként és történetmesélőként csak az olyanok mellett említhetjük, mint Bob Dylan, Leonard Cohen vagy Tom Waits, de ő nem klasszikus értelemben vett ünnepelt dalszerző, mint az előbbiek, inkább az olyan "underground" művészek sorába illeszkedik, mint Trent Reznor, Michael Gira vagy Scott Walker. Na jó, igazából sehová sem illeszkedik. Cave szövegeinek három fő témája a szerelem, a halál és Isten - ezek néha különválnak, néha pedig egybeolvadnak, de mindenhol jelen vannak. Ótestamentumi borzalmakat leíró, gótikus rémmesék ugyanúgy megtalálhatók karrierjében, mint zongorával és női háttérvokállal kísért zongorás balladák (és minden, ami a kettő között van), de Cave személyisége mindegyikre úgy rányomja a bélyegét, hogy senkivel sem lehet összekeverni. És azt se felejtsük el, hogy Cave az olyan fáradhatatlan alkotók közé tartozik, mint Neil Young vagy Bruce Springsteen, az új évezredben is átlagosan két-három évente megjelenik valami, amihez köze van; az egyetlen közönség Young, Springsteen és Cave között az, hogy amit Cave csinál mostanában, még mindig értékes. A legutóbbi Bad Seeds album (a 2013-as Push the Sky Away) ugyanúgy ott volt legjobbjaik között, mint a 2008-as Dig, Lazarus, Dig!!! vagy a 2005-ös Abattoir Blues/The Lyre of Orpheus.

Mielőtt elkezdeném a végleges listát, szokás szerint megemlítek néhány kedvencet, amik most kimaradtak: "Saint Huck", "Tupelo", "Papa Won't Leave You Henry", "Christina the Astonishing" (nekem mindig is tetszett az a dal, nem érdekel, ki mit gondol), minden dal a Let Love In-ről, ami nincs a listán, "Stagger Lee", "Where the Wild Roses Grow" (ugyanaz, ami a "Christina"-nál), "O'Malley's Bar", "Brompton Oratory", '"O Children" (főleg a Harry Potter miatt, de amúgy is jó szám), "We Call Upon the Author".

10. Nick Cave and the Bad Seeds - "Into My Arms" (The Boatman's Call, 1997)

A Boatman's Call máig a legnépszerűbb Bad Seeds album kritikusi körben és a legtöbb olyan hallgatónak is ez a kedvence, aki igazából nem annyira rajong Cave-ért. Ez a zenekar legkönnyebben befogadható lemeze, teljesen nyugodt és visszafogott hangszerelések felett szólal meg Cave szívfájdalmas, mély hangja, főleg azt siratja, hogy véget ért kapcsolata PJ Harvey-val. Ezt mondjuk sosem mondja ki konkrétan, csak a "West Country Girl"-ben találunk utalásokat, amik az angol énekesnőre utalhatnak, összességében a Boatman's Call amolyan univerzális szakítós lemez és egyértelműen a műfaj egyik legjobbja. Szinte bármelyik dalt ki lehetne választani róla (nekem például a "Brompton Oratory" a titkos kedvencem), de az albumot nyitó első kislemez, az "Into My Arms" az egyértelmű választás, és ebben az esetben a helyes döntés is. Miközben ez Cave karrierjének talán legőszintébb balladája, hozzá méltón a meglepő "Nem hiszek egy közbeavatkozó Istenben" sorral kezdődik. És most, majdnem húsz évvel később is úgy érezhetjük, senki sem énekelt sokatmondóbban egy férfi összetört szívéről.

9. Nick Cave and the Bad Seeds - "Higgs Boson Blues" (Push the Sky Away, 2013)

Nem csak azért van a listán a "Higgs Boson Blues", hogy legyen már valami a legutóbbi albumról is, de a Push the Sky Away amúgy megérdemel egy helyet. Nem mindennapi dolog, hogy egy zenekar tizenötödik albumát egy lapon lehet emlegetni, de a Push the Sky Away simán azok közé tartozik, eltávolodik a Dig, Lazarus, Dig!!! és a Grinderman garázsrockos keménykedésétől egy fojtott, visszafogott és klausztrofóbiás hangzás kedvéért, ami enyhén nyomasztó atmoszférát kölcsönöz az olyan daloknak, mint a "We No Who U R" vagy a "Push the Sky Away". A legjobb azonban a majdnem nyolcperces "Higgs Boson Blues", nagyrészt azért, mert majdnem nyolc percen keresztül képes megtartani azt a mesterien visszafogott hangulatot, ami meghatározza az egész albumot és közben egyszer sem válik unalmassá. Ahogy a többi dalban, itt is valami baljós rejtőzik az óvatosan pengetett gitárok, az ideges elektronika és a lázálomba illő utalgatások (Hannah Montana, Robert Johnson, szirének... vagy higgs-bozon, ha már itt tartunk) alatt.

8. The Birthday Party - "Release the Bats" (kislemez, 1981)

A Birthday Party legjobb kislemeze mindent összegez, ami érdekes volt Nick Cave rövid életű, de annál nagyobbat ütő korai zenekarában. A zene nem több mindenféle kábítószerekkel kezelt őrült gótikus posztpunknál, a szöveg pedig nem több olcsó rémmesénél ("Szex, denevér, rémület, vámpír, szex" - a legnagyszerűbb sor a Birthday Party teljes életművében?), Cave úgy énekel, mintha egész biztosan illegális szerek hatása alatt lenne (nagy eséllyel tényleg így is volt), amik egyáltalán nem valami szép helyre repítik. Elsőrangú példa Cave korai agymenéseire és elsőrangú gótikus rockdal a Bauhaus nyomán.

7. Nick Cave and the Bad Seeds - "Red Right Hand" (Let Love In, 1994)

Van rá esély, hogy ismered ezt a számot. Ha már szóba jöttek a horrorfilmek, nos, a "Red Right Hand" a tökéletes háttérzene bármilyen horrornak, ezt pedig ki is használták a kilencvenes évek olyan klasszikus filmjeinek készítői, mint a Sikoly 2 (vagy a Dumb és Dumber, ha már itt tartunk). De a "Red Right Hand"-nek nincs szüksége semmilyen kísérő képsorra: ez a dal önmagában is egy valódi rémmese és mellesleg a Bad Seeds egyik legismertebb és legkönnyebben megjegyezhető dala a fojtott, lopózó billentyűknek, a felejthetetlen billentyűszólónak és Cave erősen Tom Waits-t idéző előadásmóddal nem is annyira elénekelt, inkább elmesélt szövegének köszönhetően a rejtélyes fickóról, aki "egy szellem, egy isten, egy ember, egy guru" és akinek "egy apró fogaskerék vagy/Katasztrofális tervében".

6. Grinderman - "No Pussy Blues" (Grinderman, 2007)

Mióta Nick Cave karrierje beindult a nyolcvanas évek elején, csak egyetlen egyszer tűnt úgy, hogy veszélyben lehet, méghozzá a kétezres évek elején. Az előző évtizedet a lehangoló The Boatman's Call-lal zárta, ami persze karrierje legsikeresebb lemeze volt, de a 2001-es No More Shall We Part nem sokban különbözött tőle - kivéve azt, hogy nem volt annyira jó - a 2003-as Nocturamánál pedig úgy tűnt, Cave-ből végleg kiveszett a tűz. Az album egyértelműen a leggyengébb a Bad Seeds életműben (annyira egyértelműen, hogy a második leggyengébb, bizonyára az 1990-es The Good Son is nagyságrendekkel jobb nála), de aztán történt valami - talán az alapító tag, Blixa Bargeld kiválása - ami valahogy visszahozta az életet Cave zenéjébe. A 2005-ös Abattoir Blues/The Lyre of Orpheus című duplalemez nagyszerűen sikerült, simán ott van a legjobb Bad Seeds korongok között, és a lendület nem ért véget vele: a 2008-as Dig, Lazarus Dig!!! hasonlóan erős volt, ahogy a 2013-as Push the Sky Away is. Ne feledkezzünk el azonban Cave mellékprojektjéről is, amiben a Bad Seeds három tagja (Warren Ellis, Martyn P. Casey és Jim Sclavunos) vettek részt, akikkel elkészítette ezt az ellenállhatatlan garázsrockos felvételt, ami megelőzte a Dig hasonló támadását.

Ez volt Cave legkeményebb dala már több mint egy évtizede, a szövegből végre kikerültek a felnőttes szerelmi problémák: Cave azon siránkozik benne, hogy egy lány, akit felszedett, nem hajlandó lefeküdni vele, pedig "Olvastam neki Eliot-ot meg Yeats-t/Megpróbáltam későig fennmaradni/Megjavítottam az ajtója sarokvasait/De még így sem akarta". Nem is értem, hogy állhat ellen valaki ezek után.

5. Nick Cave and the Bad Seeds - "The Carny" (Your Funeral... My Trial, 1986)

Az 1986-os Your Funeral... My Trial Cave kedvence a saját lemezei közül, és nem mondhatjuk, hogy nincs ebben valami igazság: van rajta jó néhány klasszikus Bad Seeds dal, mint a "Sad Waters", a "Your Funeral... My Trial" vagy a "Stranger Than Kindness", de a legjobb természetesen az epikus "The Carny", az egyik legerősebb Cave gótikus rémtörténet-dalai közül. A szöveg egy elég ijesztő és kissé beteges cirkuszi társulat vonulását írja le, tele van csontszáraz folyómedrekkel, egy Bánat nevű döglött gebével, sírásó törpékkel, nedves bundáktól bűzlő rothadó völgyekkel és gyülekező varjakkal. Ez a dal hallható a Berlin felett az ég-ben is - nem is meglepő, hogy ezt a dalt választották Cave jelenetéhez a filmben, hiszen kevés szám foglalja össze olyan jól Cave sötét oldalát, mint a "The Carny" (és kevés szól jobban élőben).

4. Nick Cave and the Bad Seeds - "The Ship Song" (The Good Son, 1990)

Ha a "The Carny" Cave lelki világának egyik véglete, akkor a "The Ship Song" a másik. Ez a dal az 1990-es The Good Son-on jelent meg, amit megjelenése idején sokan leszóltak - hiszen eltávolodott az 1988-as Tender Prey sötét intenzitásától a nyugodt szerelmeskedés felé, és távolabb sem lehetne mindentől, amit a Bad Seeds korábban kiadott. A "The Ship Song" Cave barátságos zongoráját megnyugtató háttérvokál kíséri a Bad Seeds tagjainak részéről, a szöveg egyszerű és érzelmes, a videóban a meglepően ápolt külsejű Cave öltönyben ül egy zongora mellett és angyali külsejű gyerekek veszik körül. Lehet, hogy a "The Ship Song" nem az a fajta dal volt, amit a nyolcvanas évek dühös és ijesztő zenéi után elvártak Cave-től, de ma már megérdemelten karrierje egyik legszebb dalaként tekintünk rá.

3. Nick Cave and the Bad Seeds - "The Mercy Seat" (Tender Prey, 1988)

Ez ugye a "nagy" Bad Seeds dal, amit mindenki ismer és ez nem is baj, mert a "The Mercy Seat" valóban Cave karrierjének egyik legnagyszerűbb szerzeménye. Azt tudjuk, hogy dalaiban gyakran halnak meg az emberek (a "Tupelo"-ban ugyebár egy egész várost kiirt egy vihar, az "O'Malley's Bar pedig egy őrült ámokfutását írja le, aki megöl mindenkit egy kocsmában), de a "The Mercy Seat" egy villamosszék általi halálra ítélt bűnöző nézőpontjából írt, egyes szám első személyben előadott monológja mindegyiknél hatásosabb. A "The Mercy Seat"-et hallgatva úgy érezzük, mi magunk ülünk a villamosszékben, köszönhetően a pszichotikus refrénnek, amit Cave 14-szer énekel el a dal végén (ez a több mint hétperces felvétel körülbelül kétharmadát jelenti).

Johnny Cash feldolgozását is mind ismerjük ugyebár, azonban a néhai countrylegenda amúgy kiváló újraértelmezése teljesen mást üzen, mint az eredeti. Cash ugyebár a halálbüntetés elleni tiltakozás céljából vette fel ezt a dalt, de Cave elítéltje nem éppen szerencsétlen mártír: "A gyilkos kezemet G.O.N.O.S.Z.-nak hívják" mondja, miközben szembenéz bűneivel, amikben "Majdnem teljesen ártatlan vagyok". A "The Mercy Seat" nem a halálbüntetés kritikája, hanem egy kivégzés előtt álló - bizonyára már eleve őrült - alak lázálomszerű látomásainak leírása, amelyben Jézus feje egy tál levesben jelenik meg, és amelyben a villamosszék képe összemosódik Isten mennybéli trónjával.

2. Nick Cave and the Bad Seeds - "Straight to You" (Henry's Dream, 1992)

A "Straight to You"-n Cave lehető legromantikusabb formájában van - de ez nem ám a No More Shall We Part középkorú, lelassult romantikája, hanem egy ellenállhatatlan késő éjjeli, részeg szerenád, ami talán nem Cave legmélyebb dala, de ettől még bőven ott van a legjobbak között. A Henry's Dream amúgy az egyik legszínvonalasabb Bad Seeds album (majdnem olyan jó, mint a Let Love In), tele olyan nagyszerű felvételekkel, mint a "Papa Won't Leave You, Henry", a "Christina the Astonishing", a "Loom of the Land" vagy a "Jack the Ripper", de a "Straight to You" részegen a holdnak üvöltöző szentjeivel egyszerűen felejthetetlen és mindig ki fog emelkedni nem csak az albumból, de Cave egész pályafutásából is.

1. Nick Cave and the Bad Seeds - "From Her to Eternity" (From Her to Eternity, 1983)

A "From Her to Eternity", Cave karrierjének legjobb dala az azonos című legelső Bad Seeds lemezen jelent meg, ami még mindig a zenekar legjobbjainak egyike. Ez az album mindössze egy évvel a Birthday Party utolsó lemeze után jelent meg, így persze még érezhető volt rajta Cave korábbi zenekarának underground gótikus rockjának hatása, de az olyan dalokban, mint a "Saint Huck" vagy a "From Her to Eternity" már érezhető volt a kifinomultabb új irány.

Zeneileg mondjuk nem nagyon: a "From Her to Eternity" hosszabb, mint a legtöbb Birthday Party dal, de nagyjából ennyi a különbség, egy erősen gótikus hangulatú orgonaszólamra épül az egész (ami előrejelzi a "Red Right Hand"-hez hasonló dalokat) és az egész inkább a nyolcvanas évekbeli, őrült külsejű Nick Cave underground klubokban való fellépéseit idézi, mint bármit a Bad Seeds későbbi munkáiról. A szöveg azonban, nos az a legjobb, amit Cave valaha írt. A hihetetlenül erős sorok a lakása felett élő lányról, akinek lépteit és sírását hallgatja éjszakánként és akinek a padlón átszivárgó könnyei a szájába hullnak, meg arról, ahogy a lány lakásából a sajátjába visszamászva "Kilépek a rémálmából, vissza az enyémbe" - semmihez sem foghatók az életműben. Ez a dal is szerepelt amúgy a Berlin felett az ég-ben, azonnal a "The Carny" után. Lehet, hogy Cave írt később kellemesebb dalokat, de a "From Her to Eternity" volt a nagy előrelépés a Birthday Party szintjéről a "The Mercy Seat", a "Red Right Hand", a Murder Ballads és a The Boatman's Call szintje felé, ezért övé az első hely.

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr788406912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StefanoNy 2016.02.26. 13:38:05

Nick Cave rajongó lennék én is, bár bevallom, nem ismerem még minden számát (a felsoroltak között is van olyan amit még nem hallottam, így most köszi az összeállítást), de véleményem szerint ebbe a listába befért volna még a szerintem kevésbé ismert More News From Nowhere című szám is.

Coco Binky · http://cocobinky.blog.hu 2016.02.27. 06:04:01

Nick Cave & The Bad Seeds -- Do you love me?

indavideo.hu/video/Nick_Cave_and_the_Bad_Seeds_Do_you_love_me

Nick Cave-től a kedvencem... :)

gyerek 2016.02.27. 18:51:22

Azért az egy komoly ügy, ha egy életműben mélypontnak számít két olyan album, mint a No More Shall We Part és a Nocturama :)