Németország zenéje az 1970-es években - a krautrock úttörői
2016. január 09. írta: aron.kovacs

Németország zenéje az 1970-es években - a krautrock úttörői

canband.jpg

A krautrock elnevezés amúgy viccként indult - a Melody Maker magazin használta először az experimentális zenét játszó német zenekarokra, konkrétan az Amon Düül 1969-es Psychedelic Underground című albumára. A hetvenes évekre azonban Németországban is széles körben használt elnevezés lett a német rockzenekarokra, külföldön viszont akkor is, és ma is elsősorban a minimális, szintetizátorral készült elektronikus zenét játszó német avantgárd és kísérletező csapatokra értjük. Az olyanokra, mint a Can, az Amon Düül és az Amon Düül II, az Ash Ra Tempel, a Faust, a Guru Guru stb. Nem tagadom, hogy számomra a krautrock és a német elektronikus zene a legizgalmasabb a hetvenes évek minden stílusa közül, ezért erről a témáról több esszét is fogok írni, de először azokkal a zenekarokkal foglalkoznék, amik megteremtették a német rockzenének ezt a teljesen új és egyedülálló irányzatát. Itt tehát a Cant és az Amon Düül II-t szándékozom kicsit részletesebben bemutatni, akiket sokszor az első krautrock zenekaroknak szoktak nevezni, hiszen ők már a hatvanas évek végén megteremtették azt a hangzást, amit a következő évtizedben leginkább a német formációkkal azonosítottak.

A Can alapító tagja, Irmin Schmidt 1966-ban New Yorkba utazott és ott találkozott az olyan avantgárd zenészek munkásságával, mint Steve Reich vagy Terry Riley, valamint a New Yorki underground színtér olyan alakjainak világával is, mint Andy Warhol, Lou Reed és a Velvet Underground, valamint a Hotel Chelsea lakói (akik között talán Patti Smith és Robert Mapplethorpe is ott voltak akkoriban). Amikor Shmidt visszatért Kölnbe, megalapította a zenekarát Holger Czukay zenetanárral közösen, aki Schmidthez hasonlóan korábban a nagy hatású zeneszerző, Karlheinz Sotckhausen tanítványa volt. A zenekar Inner Space és The Can névre is hallgatott, mielőtt megállapodtak a Cannél, bár legelső lemezük, az 1969-es Monster Movie még The Can név alatt jött ki. Az Amon Düül II Phallus Dei című lemezével együtt ezt szokták az első krautrock albumnak tartani. A Monster Movie még nem sokban hasonlított a Can későbbi, népszerűbb albumaihoz, inkább pszichedelikus rocklemez volt a blues, a free jazz és a világzene hatásaival, valamint a Velvet Undergroundével, akiknek tiszteletét Schmidt New Yorkból hozta magával. Ennek ellenére azonban a Monster Movie nagyszerű lemez, méltó a Can későbbi, még jobb műveihez: az első oldal három viszonylag rövid szerzeményből áll, amelyek mind kellemesek és néhol egészen fülbemászóak (például a "Mary, Mary So Contrary", ami egy angol gyerekdalra alapul, vagy az "Outisde My Door"), de a legfontosabb és a legjobb dolog ezen az albumon az egész második oldalt beöltő "Yoo Doo Right" című rögtönzés, amit hat órányi anyagból szűkítettek le. A szövege mintha egy szerelemes levél részleteiből lenne összevágva, de Malcolm Mooney énekes mantraszerűen "olvassa fel" ezeket, miközben a háttérben törzsi ritmusok lüktetnek és ambientes háttér terpeszkedik el. A Can nagy hatású zenekar volt, a "Yoo Doo Right" egy sora szerepel a Primal Scream "Movin' on Up"-jában is.

Leginkább azonban a Can következő három stúdióalbumát szokták emlegetni, amelyek már sokkal egyedibb hangzást mutattak és folyamatos fejlődést. A Monster Movie megjelenését követően Mooney otthagyta a zenekart és Czukay egy müncheni kávéház előtt találta meg az énekes tökéletes utódját, a japán származású Damo Suzukit, aki korábban utcazenész volt. Egy történet szerint az első koncerten, amikor Suzuki a Cannel lépett fel, a közönség rémülten menekült ki a klubból - és a Can második rendes lemeze is sokkal barátságtalanabb anyag lett, mint a Monster Movie. Ez volt a Tago Mago, egy duplalemez, amiből eltűntek az első album Velvet Undergroundos hatásai - ezek a dalok maximum a "Sister Ray"-re hajaztak - helyette egy sokkal pszichedelikusabb és elvontabb hangzás jelent meg, amiben több volt a kísérletezés és kevesebb a fülbemászó dallam. A Tago Mago dalai közül három hosszabb tíz percnél (a leghosszabb, az egész lemezoldalt betöltő "Halleluwah" 18 perces), az inspirálói között megtaláljuk az olyan jazz előadókat, mint Miles Davis, valamint az avantgárd és elektronikus zeneszerzőket, akiket a Can tagjai már korábban is szerettek, de csak ezen az albumon tudtak ők is ugyanarra a szintre jutni. Ez kétségtelenül minden idők egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású krautrock albuma, vagy egyszerűen német albuma: mindenki inspirálóiként tekintett rá, vagy lerótta előtte a tiszteletét John Lydontól (a Sex Pistols és a Public Image Ltd. tagja) Bobby Gillespie-ig (a Primal Scream vezetője) Mark Hollisig (a Talk Talkból) és a Radiohead tagjaiig. Ez a Can legextrémebb lemeze, a későbbi munkáik talán jók, de nem ütnek akkorát mint ez, és nem is ilyen emlékezetesek.

Ennek ellenére inkább az 1972-es Ege Bamyasi-t szokták a Can legnagyobb hatású lemezének tartani: ez egy sokkal rövidebb és tömörebb album, nem annyira a pszichedelikus, avantgárd vagy jazz zenék hatása érezhető rajta, ez inkább a későbbi, így a mai elektronikus tánczenék elődjének tekinthető. Ezt amúgy teljesen komolyan gondolom - a "Vitamin C" ma is úgy szól a klubokban, mint bármilyen modern house vagy techno track és nem meglepő, hogy rengeteg hiphop producer hangmintázta az albumot a közelmúltban (köztük a Dust Brothers és Kanye West). Stephen Malkmus, a Pavement énekese, valamint Thurston Moore a Sonic Youthból egyaránt kifejezte az album iránti rajongását. Az Ege Bamyasi azért igazán jó album, mert miközben ugyanolyan avantgárd hangzású, mint a Tago Mago, képes a kimért, metronomikus funk és a legkevésbé sem kaotikus rögtönzés olyan keverékét bemutatni, ami minden gond nélkül táncolható is. Az utolsó igazán figyelemreméltó Can album pedig az 1973-as Future Days, ami Damo Suzuki utolsó lemeze is a zenekarral. Itt a zenekar a már korábban meglevő krautrockos és pszichedelikus elemeket az ambient atmoszférájával keverték, így jött létre például a húszperces "Bel Air", a zenekar egyik leggyönyörűbb dala, az ambient hangképek olyan csodálatos gyűjteménye, ami legfeljebb a Kraftwerk "Autobahn"-jához fogható. Ez után a Can már nem csinált ilyen jelentős és jó lemezeket, de 1969 és 1973 közötti munkásságuknak köszönhetően ők a német rockzene máig legnagyobb hatású formációja.

A másik nagy hatású korai krautrock zenekar az Amon Düül II, az ő gyökereiket Münchenben kell keresnünk, ahol néhány fiatal egy hatszobás lakásban egyfajta kommunát alapított (az amerikai hippik mintájára), vettek néhány hangszert és együtt kezdtek zenélni. Ez lett az Amon Düül, azonban, miután a társaság a radikális baloldali politizálás felé fordult, néhány kiváltak közülük és megalapították az Amon Düül II-t, ami jóval fontosabb és jobb zenekar volt elődjénél. Az Amon Düül II máig létezik, leginkább azonban debütáló lemezük miatt jelentősek, ami a Phallus Dei ("Isten pénisze") címet kapta, és ami a másik első krautrock album a Monster Movie melett. Ez a lemez egyébként teljesen máshogy hangzik, mint a Monster Movie: míg a Can albuma inkább barátságosan pszichedelikus, dallamos munka, addig a Phallus Dei a sokrétegnyi pszichedelikus gitárt absztrakt ritmusokkal és kántáló énekszólamokkal vegyíti, sokkal avantgárdabb hangzású, mint a Monster Movie. Ezt az albumot kicsit nehezebb meghallgatni és nem is annyira szép, valamint azt is meg kell jegyeznem, hogy a később elerjedt krautrock hangzás jóval közelebb van a Can "Yoo Doo Right"-jához, mint bármihez az Amon Düül II debütálásan. Az Amon Düül II még két igazán erős lemezt adott ki, az 1970-es Yetit és és az 1971-es Tanz der Lemminge-et, a zenekaron belüli ellentétek miatt a későbbi munkáik már nem lettek ilyen színvonalasak. Azt viszont mindenképpen el kell ismerni, hogy ők voltak az egyik első nyugatnémet rockzenekar, akik különálló, csak erre az országra jellemző hangzást próbáltak létrehozni, és még sokan követték őket a hetvenes években.

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr788254678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.