Aki nem akar spoilereket, az ne olvasson tovább.

Én a kétezres években nőttem fel, úgyhogy nem mondhatok olyanokat, hogy még a bemutatójuk idején láttam az eredeti Star Wars filmeket, sőt, még azt sem, hogy az előzmény-trilógiát a moziban láttam volna. Olyan világban nőttem fel, ahol már mindenki tudta, hogy Darth Vader Luke apja, meg azt is, hogy Luke és Leia testvérek, szóval  nekem nem tartogatott olyan sok meglepetést a Star Wars sorozat, mint azoknak, akik még úgy nézték meg, hogy ezekről fogalmuk sem volt. Ami egyébként még szomorúbb, hogy én az előzmény-trilógiát láttam előbb, mint az eredeti három filmet, bár akkor (hét-nyolcévesen) ezt még nem éreztem olyan lesújtó dolognak. Ennek ellenére azonban egy ideig hatalmas Star Wars-rajongónak mondhattam magam, főleg A Sithek bosszúja, A Birodalom visszavág és Az új remény voltak a kedvencem, a többi egy idő után már valahogy nem tetszett annyira. Az viszont egyértelmű, hogy engem is magával ragadott ez a sorozat: százszor is képes voltam végignézni ezeket a filmeket és sosem unatkoztam, nagyon kevés olyan filmet vagy filmsorozatot tudok felsorolni a gyerekkoromból, amik ilyen nagy hatással voltak rám (na jó, A gyűrűk ura és a Harry Potter közel voltak, talán még az Indiana Jones filmek is), és amiket - legalábbis részben - máig is szeretek.

Épp ezért úgy döntöttem, hogy az új Star Wars részről fogom írni az első filmkritikát ezen a blogon, meg amúgy is kedvem volt valamit írni róla. Úgy látom, nagyrészt pozitív fogadtatásban részesült ez a film mind a kritikusok, mind a nézők részéről, aminek örülök, mert én is elég jókedvűen jöttem ki a moziból, miután megnéztem, és még mindig jó élményként gondolok vissza arra, hogy megnéztem. Amúgy kétszer is láttam, ha már itt tartunk: először 3D-ben és szinkronnal, mert egy ismerős annyira dicsérte a 3D-s film látványát, hogy én is bedőltem neki. Ekkor láttam először, úgyhogy ez marad a meghatározó élmény, de ha teljesen véletlenül elolvassa valaki ezt az írást, aki még nem látta a filmet és meg szeretné nézni, annak üzenem: NE 3D-ben nézze meg. Rohadtul semmi értelme, nem javít a filmen, sőt, még idegesítőbbé is teszi. Én már egy ideje nagyon unom ezeket a háromdés filmeket, életemben három olyat láttam, aminek tényleg jót tett a térhatás: az első az Avatar volt még 2009-ben (bár lehet, hogy csak azért éreztem olyan jónak, mert az volt az első), a második a Gravitáció, a harmadik pedig az új Mad Max (a Kötéltáncról sajnos lemaradtam, pedig elvileg az is király volt). A lényeg most következik: az első gondolatom az volt, miután kijöttem a teremből, hogy hirtelen milyen emberivé vált minden. A rohamosztagosok többet beszélnek és más tulajdonságokat is mutatnak a gépies lövöldözésen kívül, a főszereplő is egy rohamosztagos, ez azt bizonyítja, hogy még a gonoszt szolgáló katonáknak is lehetnek mély érzelmeik. A legfontosabb droid már nem egy olyan gépies teremtény, mint R2-D2, hanem képes mozgatni a fejét és csak ezzel érzelmeket kifejezni - pedig egy robotról van szó, nem igaz? A "főgonosz" nem egy olyan érzéketlen lény, mint Vader, hanem egy komoly érzelmi konfliktusokon áteső ember, aki többször is leveszi az álarcát a történet folyamán, hogy megláthassuk az alatta rejtőző embert. Ez Vader esetében ugyebár az utolsó rész legvégén történt meg, A Birodalom visszavág maszk nélküli jelenete inkább azt az érzetet keltette, hogy Vader valami szörnyű torzszülött a páncélja alatt. Persze idézőjelbe raktam a főgonosszt, mert Kylo Ren nem mondható annak - az a rejtélyes Snoke fővezér, akiről egyelőre csak annyit tudunk, hogy nagyon ronda.

Igazából nem sok rosszat tudok mondani a filmről: van két szimpatikus főszereplő, nagyszerű látvány, egy elég izgalmas történet és semmi szörnyű giccs vagy gyerekes butaság, amivel George Lucas majdnem lerombolta a saját maga által teremtett mítoszt az előzményekben. Nincs Jar Jar Binks-szerű, borzasztóan idegesítő alak és nincsenek "édes" ewokok sem, ahogy a fiatal színészek sem olyan égbekiáltóan tehetségtelenek, mint Hayden Christensen. Az utalások a régi trilógiára ízlésesek és sosem túlzóak: Han Solo ugyanolyan gazember, mint amikor megismertük az első film elején, amikor újra találkoznak Leiával, az olyan meghatóra sikerült, hogy még akkor is önkéntelenül elmosolyodtam, amikor másodszor néztem. Azt persze biztos sokan észrevették, hogy a történet kísértetiesen hasonlít a legelső film történetére: a bátor lázadók (itt ellenállók) szembeszállnak a gonosz, militarista renddel, egy droidba teszik a valamit, ami szükséges a sikerükhöz, a gonoszok nem találják meg a droidot. A droid aztán egy teljesen hétköznapi alakhoz kerül, akiről később persze kiderül, hogy egyáltalán nem hétköznapi. Hőseink aztán találkoznak egy öregemberrel, aki sokat tud a múlt eseményeiről (Harrison Ford akarva-akaratlanul Alec Guinness utódójává válik). A gonoszok építenek egy fegyvert, amivel bolygókat lehet megsemmisíteni és persze ki is próbálják - természetesen ez is sokkal emberibben van bemutatva: Az ébredő Erőben nem csak felrobban a bolygó, hanem kapunk néhány képkockát a rémült emberekről, akik a pusztulásra ítélt bolygón élnek. Végül aztán a jók győznek, elpusztítják a fegyvert, de a gonoszok életben maradnak, az öreg segítő pedig meghal. A hős végül megtalálja a még öregebb Jedi-mestert, aki segít majd neki a tanulásban.

Engem jobban idegesített a túl sok lövöldözős és üldözős jelenet, ami egy idő után már elég unalmassá vált, de ebben a korban azt hiszem nem csoda, hogy ennyire hangsúlyos az akció. Viszont a különböző lények vagy droidok tervezése, amiért még mindig zseniálisnak tartom a Star Wars filmeket, itt jobban működött, mint valaha. (BB-8 nekem máris az abszolút kedvenc droidom, R2 még csak a nyomába sem ér, sajnálom, srácok.) Aztán a divatot követve ez a film is sötétebbre vette a hangulatot, mint az eredeti trilógia, ami azért könnyedebb volt egy kicsit - legalábbis az elején - vagy mint az előzmények, amik direkt hétévesekre tervezett gyerekfilmek voltak. Itt aztán súlyos érzelmi válságon megy keresztül a maszkos főgonosz, a rohamosztagosok nagyon is célba találnak - az első jelentben máris kiirtanak egy egész falut - a mozitörténet egyik legnépszerűbb karakterét a saját fia öli meg és egész csillagrendszereket pusztítanak el gyászos szimfonikus zene kíséretében. Ha már a zenénél tartunk, John Williams új stílusa sem mindig hasonlít az eredeti filmekéhez, itt még ő is sötétebb és keményebb aláfestést teremtett.

Összességében tehát nem csalódtam, bár a történet sokban hasonlított az eredetire és egy idő után idegesítővé vált a folytonos akciózás meg kissé azok a "humoros" beszólások is, amik mostanában olyan divatosak az akciófilmekben. Azonban Az ébredő Erővel olyan Star Wars filmet sikerült alkotni, ami a legjobb A Birodalom visszavág óta és ami után tényleg türelmetlenül várom a folytatást. Ami csak 2017-ben jön. Nem is tudom, mit fogok csinálni addig.