2015 legjobb 101 dala (90-81)
2015. december 12. írta: aron.kovacs

2015 legjobb 101 dala (90-81)

waxahatchee.jpg

Folytassuk hát!

90. Toro Y Moi - "Pitch Black" (feat. Rome Fortune)

toroymoipitchblack.jpg

Toro Y Moi 2010-es bemutatkozó lemeze (a Causers of This) óta mindenféle stílusokkal kísérletezett, így a 2011-es Underneath the Pine a chillwave meghatározó lemeze, a 2013-as Anything in Return popos és diszkós hatásokkal egészíti ki a hangzást, az idén áprilisban megjelent What For? pedig a garázsrock, az indie rock és a pszichedelikus rock stílusjegyeit viszi be a már így is sokszínű keverékbe. 2015 mindenben, így Toro Y Moi lemezekben is gazdag év volt, úgyhogy szeptemberben ki is jött az év második Toro Y Moi dalgyűjteménye, a 2012-es felvételektől teljesen új, idei számokig mindent összeválogató, Samantha címre hallgató ingyenes mixtape. A Samantha nagyságrendekkel sikeresebb próbálkozás, mint a What For? és rajta hallható az év legemlékezetesebb Toro Y Moi trackje is, a különc atlantai rapper, Rome Fortune közreműködésével készült "Pitch Black", amelyen a producer megint új stílusba, ezúttal a hiphopba kóstol bele, de persze ezt is saját képére formálja. Rome Fortune nyakatekert szövegeit hűvös szintikkel és ritmusokkal köríti. Lehet, hogy ez csak egy újabb rövid kaland Toro Y Moi számára, de akkor is nagyon jólesik hallgatni.

szerzői kiadvány

89. Drake - "Energy"

drakeifyou_rereadingthis.png

Drake olyan nagyon aktív volt idén, hogy szinte el is feledkeztünk arról, hogy még az év elején piacra dobta az If You're Reading This It's Too Late-et, az év egyik legünnepeltebb raplemezét. Az nem egyértelmű, hogy ez akkor most stúdióalbum volt-e vagy mixtape, de igazából kit érdekel. Az "Energy" volt a legjobb szám ezen az albumon és a klipje amúgy szintén az év legjobbjai között van. Az "Energy" igen nagy váltást mutat Drake szerepkörében, itt nem a "Marvins Room" vagy a "Hold On, We're Going Home" gyengéd énekese, hanem egy valódi mindent kimondó főgonosz, aki ezen a tracken beszól mindenkinek, akinek lehet, de leginkább azoknak, akik folyamatosan a telefonjukon - azon belül facebookon, instagramon vagy bármilyen közösségi oldalon - lógnak. A dal célja, hogy a meghallgatása után úgy érezzük, most azonnal ki akarjuk dobni a telefonunkat a kukába, vagy legalább, hogy ki akarjuk törölni magunkat minden közösségi oldalról. De ha véletlenül épp ezt olvasod, akkor te se vagy jobb, mint Drake célpontjai, nem igaz? Én meg pláne, hogy itt írogatok agyatlanul bámulva a képernyőt. Ha ezt olvasod, már túl késő van.

Cash Money

88. Waxahatchee - "Summer of Love"

waxahatcheeivytripp.jpg

Az év egyik szándékosan kisméretű, de imádnivaló albuma volt Katie Crutchfield harmadik - és eddigi legjobb - LP-je, az Ivy Tripp. Nem könnyű egyetlen csúcspontot kiválasztani róla, hiszen ez az album kizárólag csodás, két-három perces punk- és folkdalokból áll. Választhatnám az egyiket a három remek kislemez (az "Air", az "Under a Rock" vagy a "La Loose") közül, de hát legyünk már egy kicsit kreatívabbak, nem igaz? A lemez vége felé érkező "Summer of Love" egy alig több mint kétperces, gyönyörű, a borítót idézően őszies hangulatú akusztikus dalocska ami nem valódi emberekről, hanem egy fotóról szól, olyan nosztalgikus hangulatú szám, ami már első hallgatásra is kissé szomorkás ízű, de azért szép emlékeket idéz régi nyarakról. Nem a hatvanas évekbeli Szerelem Nyaráról szól, hanem arról a nyárról, ami a dal elbeszélője számára jelentette a Szerelem Nyarát. Olyan könnyed dalnak tűnik, pedig szerintem igazán nagy teljesítmény ilyen egyszerű, de mégis nagy hatású és hangulatos zenét írni.

Merge/Wichita Recordings

87. DJ Paypal - "Slim Trak"

djpaypalsoldout.jpg

Elvesztettünk néhány nagy hatású, fontos és szeretett zenészt az utóbbi évben, években és ezek közül az egyik legfájdalmasabb a footwork keresztapjának számító DJ Rashad tavalyi halála volt. Rashad az elektronikus tánczene legfontosabb újítói közé tartozott, aki tragikusan rövidre szabott élete alatt csak egyetlen nagylemezt tudott megjelentetni, a 2013-as Double Cupot, ami szintén nagyon magasra értékelt kiadvány. Idén több ismerőse is lerótta előtte a tiszteletét írásban, szóban és zenében is (ajánlom még Rashad, DJ Spinn és Danny Brown idén kijött közös trackjét, a "Dubby"-t), közülük pedig DJ Paypal volt az egyik legsikeresebb, aki ezzel a sorral zárta megemlékezését: "ha "új" Rashadot szeretnénk hallani, akkor csak annyit kell tennünk, hogy továbbra is új elektronikus tánczenét hallgatunk". Akár kezdhetjük is Paypal novemberben megjelent, remek minialbumával, a Sold Outtal, ami magán hordozza a footwork, a drum'n'bass, DJ Spinn és természetesen DJ Rashad hatását is, miközben tele van olyan remek dalokkal, mint a brazil szambás dobolással kiegészített "Slim Trak", ami talán a legjobb róla. Ez az album meg is hozta Paypalnek az első igazán nagy kritikai sikerét, úgyhogy muszáj valahol megemlíteni, nem igaz?

Brainfeeder

86. Empress Of - "Standard"

empressofme.jpg

A New Yorki Lorely Rodriguez Empress Of névre hallgató szólóprojektjének debütáló lemeze, a Me az év egyik csendesebb sikertörténete, egy nem túl sokat akaró, de a maga nemében kiváló, visszafogott elektropop lemez szép dalokkal, egységes hangzással és néhány erős kislemezzel, mint a mindössze negyedikként megjelenő csúcspont, a "Standard". Rodriguez amúgy 13 évesen kezdett dalokat írni, 17 évesen már zenét vett fel és 22 évesen adta ki az első lemezét, ami egyöntetű elismerésben részesült kritikusi részről - mondhatjuk, hogy isteni adottsága van a popzenéhez, nagyon jól ért a jó dallamok megírásához és a hátborzongatóan gyönyörű zenéhez, és mellesleg ezen a dalon mezzó-szoprán skálába átsikló hangja is kifogástalan. Lehet, hogy az Empress Of egyelőre egy kisméretű popzenei projekt, de a "Standard"-hoz hasonló felvételek arra engednek következtetni, hogy Rodriguez még sokkal többre képes annál, amit eddig megmutatott.

XL Recordings/Terrible Records

85. Fred Thomas - "Bad Blood"

fredthomasallaresaved.jpg

Fred Thomas már évtizedek óta az underground zene meghatározó figurája, még akkor is, ha most hallod először a nevét, amire amúgy elég nagy az esély. Pedig már a kilencvenes években is jelent volt a Lovesick nevű, dallamos punkot játszó zenekar tagjaként, de leginkább a Saturday Looks Good to Me nevű indie pop kollektíva vezetőjeként emlékeznek rá, ami már 1999 óta ad ki olyan fájdalmas fellángolásokról, részegségről és elfecsérelt nyarakról szóló popdalokat, mint a "Meet Me By the Water", legjobb lemezük, az All Your Summer Songs első dala.

Na, ezzel szemben Thomas idei szólólemeze, az amúgy remek All Are Saved legjobb dala elég sokkoló lehet azok számára, akik a Saturday Looks Good to Me nyárias pop-punkjából indulnak ki: a "Bad Blood" tele van haraggal, undorral és vallomásokkal, mindezt absztrakt, nyers zaj festi alá. A "Bad Blood" nagyon is őszinte dal, benne van mindaz a feszültség, félelem és düh, ami felgyülemlett Thomasban az elmúlt évek alatt, és ezen a sebezhető és emberi, de rémálomszerű, élő beszédben előadott felvételen mindet rázúdítja a világra.

Polyvinyl

84. Dr. Dre - "Genocide" (feat. Kendrick Lamar, Marsha Ambrosius, Candice Pillay)

drdrecompton.jpg

Mondtam már, hogy zenei értelemben mennyi nagy visszatérés volt 2015-ben? Jó, biztos mondtam, de itt azért álljunk meg egy pillanatra. Kaptunk idén új Blur, Sleater-Kinney és Dr. Dre lemezt, mintha a kilencvenes évek sztárjai direkt ezt az évet választották volna, hogy újra hallassanak magukról. De miközben a Blur és még inkább a Sleater-Kinney a legutóbbi évtizedben is kiadtak néhány egészen remek albumot, addig Dre már vagy másfél évtizede szenvedett időközben már legendássá vált harmadik, Detox címre hallgató albumával, amit végül sosem jelentetett meg, mert nem tetszett neki. Megkaptuk helyette a Comptont, amit az N.W.A. történetét feldolgozó idei mozifilm inspirált, de nem valódi filmzene, hanem egész egyszerűen Dr. Dre harmadik stúdióalbuma és az utolsó is, már ha hiszünk neki. Dre ezúttal sem okozott csalódást, a Compton egy egészen jó album tele ismeretlen, fiatal rapperek és olyan sztárok közreműködésével, mint Snoop Dogg, Eminem vagy a világ jelenlegi legjobb rappere, Kendrick Lamar. A Lamarral felvett "Genocide" távolabb se lehetne a maximalista, minden apró részletében kidolgozott To Pimp a Butterfly stílusától, ez egy mindenkit földbedöngölő, gyilkos hardcore hiphop track, amiben Lamar elsüti a "Baszd meg az életedet, baszd meg a reményeidet, baszd meg az anyádat, baszd meg az apádat, baszd meg a halott haverjaidat" sort, majd egy jazz kórus kántálja a "gyilkosság" szót. A "Genocide" nem nyújt többet annál, amit a címe ígér: katasztrofális súlyú találkozás két korszak nagy rapperei között.

Aftermath/Interscope

83. Skrillex/Diplo - "Where Are Ü Now" (feat. Justin Bieber)

jackuwhereareunow.jpg

Basszus, már megint Justin. Úgy látszik, ebben az évben egyszerűen nem tudok betelni Justin Bieber határtalan zsenialitásával, de ezt a dalt Skrillex és Diplo közös lemezéről egyszerűen nem lehet nem szeretni. Miközben elvileg ez egy nemzetközi sláger, méghozzá egy olyan, amiben Justin Bieber énekel, meglepően kidolgozottnak és művészinek hat és miközben nem több, mint egy Skrillex/Diplo kollaboráció, meglepően közel van az underground elektronikus tánczenei trackek érzetéhez. Nincs benne olyan őrült drop, mint amilyet megszoktunk az olyan Skrillex kislemezeken, mint a "Scary Monsters and Nice Sprites" (továbbra is az évtized első felének egyik meghatározó tánczenei pillanata), csupán könnyed és ízléses ritmusokat, valamint finom ki mesterséges változtatásokkal Bieber angyali énekszólamában. A "Where Are Ü Now" a készítőit ismerve egészen sokkoló dal, olyan tökéletes popszám, ami a produkció minőségét tekintve korának legjobbjai között van, mint Usher "Climax"-e néhány évvel korábban. Erre sem számítottunk volna, azt hiszem.

Mad Decent/OWSLA

82. Galcher Lustwerk - "Parlay"

lustwerkparlay.jpg

Galcher Lustwerk két éve hódította meg az internetet 100% Galcher címre hallgató egyórás mixével, ami összegyűjtött minden anyagot, amit addigi karrierje során felvett, köztük két talán legismertebb dalát, a "Parlay"-t és az "I Neva Seen"-t. Miközben a 100% Galcher nagy része továbbra se jelent meg rendes stúdióváltozatban, az idei Parlay című EP-n megkaptuk az azonos című dal végleges változatát, ami 2015-re sem veszített semmit az erejéből. Miközben mostanra a deep house teljesen beszivárgott a mainstream tánczene világába, Lustwerk visszafogott és könnyed hozzáállása nem hogy nem lett rosszabb hangzása, de szinte még javult is. Az a fojtott dobprogramozás, a két hang lenyomásából álló billentyűszólam, a ki-be sodródó szinti és emberi hang olyan megnyugtató, könnyed és levegővel teli hangzást teremtenek, ami otthoni pihenéshez ugyanúgy tökéletes, mint háttérzenének egy buliba. A New Yorki producer még mindig ismeretlennek számít, pedig ideje lenne nagyobb figyelmet adni neki.

Lustwerk Music

81. Earl Sweatshirt - "Grief"

earlidontlikeshit.jpg 

2015 nem volt könnyű év az Odd Future számára: a kaliforniai hiphop kollektíva majdnem feloszlott, aztán újra összeállt, valamint egy nagy bukás, Tyler, the Creator igen közepesre sikerült Cherry Bomb című lemeze is rombolta az OFWGKTA hírét. Az egyetlen pozitív dolog, ami az Odd Future nevéhez fűződött az évben, szintén elég fájdalmas lehet számukra, hiszen az egyik régebbi tag, Earl Sweatshirt új lemeze volt az, az I Don't Like Shit, I Don't Go Outside. Nem olyan sokkoló, mint az Earl és nem is olyan ambiciózus, mint a Doris, de a maga visszafogott módján egy a rapper eddigi legőszintébb és legnyersebb munkája. Alig vannak rajta vendégelőadók és vendégproducerek, a zene klausztrofobikus és minimális, szinte csak hangulatot kölcsönöz Sweatshirt ügyes és nyílt szövegeinek, amik nem akarnak többet annál, hogy őszinték legyenek. Első hallásra azt hihetnénk, Sweatshirt ezzel az albummal visszalépett a Doris szintjéről, pedig éppen az ellenkező történt: sosem adta még úgy önmagát, mint az I Don't Like Shiten. Miközben az Odd Future többi tagja egyre inkább önmaga paródiájává válik, Sweatshirt szépen, csendesen komoly és fontos alakká nőtte ki magát a kortárs hiphop világában. A több mint négyperces "Grief" a leghosszabb dal a lemezen, amelyen sok két percnél is rövidebb track szerepel és a produkciót tekintve ez a legizgalmasabb is, indusztriális érzetet adó, füstös és poros, gépies háttere és R&B-s ritmusa kiemeli a többi, maga módján szintén nagyszerű pillanat közül, mint a "Mantra" vagy a Vince Staples-szel felvett "Wool". Hívhatjuk a lemez központi dalának, de igazából csak egy a sok nagyszerű felvétel közül, amik itt sorakoznak.

Tan Cressida/Columbia Records

Előző rész (101-91)

Következő rész (80-71)

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr938159688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása