Lemezkritika: Grimes - Art Angels
2015. november 06. írta: aron.kovacs

Lemezkritika: Grimes - Art Angels

grimesartangels.jpg

Ez volt az, amire egész héten vártunk: végre itt van a kanadai Claire Boucher (azaz Grimes) negyedik stúdióalbuma, ami majdnem négy éves szünet után jelent meg (amelyet csak a "Realiti" kislemez májusi megjelenése szakított meg). Boucher korábban elmondta, hogy már majdnem elkészült 2012-es bombasikere, a Visions folytatásával, de végül úgy döntött, hogy nem tetszik neki a végeredmény, ezért félredobta az egész elkészült munkát, és mindent elölről kezdett. A "Realiti" ennek a projektnek az egyetlen napvilágot látott szelete. Boucher több ígéretet is tett az Art Angelsszel kapcsolatban még azelőtt, hogy bármit is megtudtunk volna a készülő albumról: rengeteg diss track lesz rajta, a korábbi, nagyrészt szomorú lemezekkel ellentétben ezúttal a boldogság és a harag fognak dominálni, az általa "bro-art"-nak nevezett előadók és filmek inspirálták (vagyis Bruce Springsteen, Billy Joel és Al Pacino alakítása a Keresztapa II-ben). Ja, és összetűzésbe került a zenebiznisszel a felvételek közben: neki nem engedték meg, hogy bizonyos hangszereken játsszon, miközben bizonyos férfi producereknek igen. Ezt szexistának tartotta és annyira felkapta a vizet, hogy végül mindent ő vett fel és producerelt az új albumon, közben pedig teljesen egyedül megtanult játszani jó néhány hangszeren: gitáron, dobon, billentyűn, ukulelén és hegedűn. De nézzük, hogy sikerült maga az album?

Az Art Angels Grimes negyedik nagylemeze, de inkább egy második album kihívásaival kellett szembenéznie - a két, egyaránt 2010-ben kijött korai album, a Geidi Primes és a Halfaxa még igazából senkit nem érdekeltek, de a 2012-es Visions akkora sikert aratott, hogy Boucher hirtelen a világ legünnepeltebb popelőadói közé került. A Visions az a fajta áttörést hozó lemez volt, amiből érezni lehetett, mennyire tehetséges énekes, zenész és producer Boucher, és milyen sok dolgot várhatunk még tőle, miközben önmagában is nagyszerű album volt, amitől nem várhattunk volna sokkal többet. Találhattunk rajta két nyerő kislemez, a "Genesis" és az "Oblivion", ez utóbbi az évtized első felének legnagyobbat szóló dala volt. Egy ilyen nagyszerű lemezhez nem könnyű folytatást készíteni, ezt Boucher is megtapasztalta, de végül azt mondhatjuk, ebből a játszmából is győztesen került ki: az Art Angelsnél jobb folytatást nem igazán várhatunk el tőle.

Az igazán nagy dolog ebben a lemezben az, hogy pusztán a hangszerelései alapján szörnyen túlproducerelt munkának érezhetnénk, de Boucher van annyira tehetséges, hogy képes az egészet szörnyen kreatívvá változtatni. Az Art Angels legjobb dalai és legjobb pillanatai azok, amik a lehető legkaotikusabbak: ezen a lemezen a csúcspontok kiszámíthatatlanok, csapongóak és túlzsúfoltak, miközben poposabbak és lendületesebbek, mint Boucher bármelyik korábbi lemezének dalai. Ha fordítva akarnánk közeledni a lényeghez, azt mondhatnánk, hogy az Art Angelsön azok az unalmas részek, amiken Boucher visszafogja magát: a "World Princess, Pt. II" az album egyik leghosszabb dala, de alig történik benne valami, ezért felejthető, ahogy a "Realiti" új változata, vagy a "Butterfly" című záródal is ebbe a hibába esik. Azonban ahol működik ez a lemez, ott sokkal szerethetőbb, mint a Visions: a furcsa/kísérletező Grimes szerencsére nem tűnt el erről az albumról sem, a már korábban megjelent "SCREAM" rappeléssel és sikoltozással teli futurista punkja a legmeglepőbb dolog, ahogy a Janelle Monáe-vel közösen felvett "Venus Fly" is ellenállhatatlanul kibírhatatlan, a kedvencem ebből a fajtából - meg talán az összes fajtából, ha belegondolok - pedig a "Kill V. Maim". Ezt a dalt Boucher Al Pacino Keresztapás karakterének szemszögéből írta meg, aki itt egy vámpírként jelenik és képes nemet változtatni és utazni az időben. Ez az album egyik legdühösebb és legvadabb dala, tele Grimes imádnivaló különcségével és egy minden követ megmozgató refrénnel. De az Art Angels tisztán art popos pillanatokban is bővelkedik: az elején máris ott van a "California", Grimes eddigi legjobb popdala, amiben hallható egy hangminta Rihanna "Pon de Replay"-éből. Kaliforniáról nehéz rossz dalt csinálni (ezt a U2 is bebizonyította, tavalyi, "olyan szar, hogy már jó" hangulató "California (There Is No End to Love)" című számával) és Bouchernek is sikerült elkapnia a szörfözés, a forróság és a nyár hangulatát ezzel a viszonylag könnyed, de Grimes megszokott, előremutató produkciójával teli dalt. Az első kislemezként megjelent "Flesh Without Blood" továbbra is az egyik csúcspont a lemezen, az "Artangels" pedig főleg azért meglepő, mert Boucher karrierjében először egy gitárriff a legemlékezetesebb benne. Talán ebben mutatkozik meg Bruce Springsteen hatása? De még az olyan, érezhetően "kisebb" darabok is lenyűgöznek, mint a visszafogottan induló, de aztán kivirágzó "Easily" vagy a másfél perces "Life in the Vivid Dream".

Miközben Boucher úgy írta le ezt az albumot, mint amelyen szembenéz a valósággal, és nem menekül többé tőle ahogy ezt korábbi lemezein tette - mégis az utóbbi dal címével lehet leginkább leírni az Art Angelst: ez egy élénk színekkel és hangokkal teli álom, tele vidámsággal és dühvel, de itt még a düh is inkább felemelő, mint földbedöngölő. Az Art Angels nem tökéletes album - vannak rajta unalmas dalok, a "Realiti" új változata, pedig a sokszínűbb produkció ellenére is gyengébb, mint a visszafogottabb eredeti (ami demóváltozat néven fog tovább létezni), ami sokkal jobban aláfesti azt a sivár valóságképet, amit Boucher megfestett a dallal. De az album utolsó sorában Boucher nem csak a valósággal néz végleg szembe, hanem azt sugallja, hogy ne mindenképpen hibátlan albumokat várjunk el tőle: "Sosem leszek az álomnőd". Az Art Angels az év egyik legjobb popalbuma és Grimes eddigi legjobb munkája (ha nincs is rajta egy "Oblivion"), de Boucher elsősorban egy saját szabályai szerint alkotó különc, akitől sosem azt fogjuk kapni, amit elvárnánk tőle. 4,5/5

4AD/Eerie Organization, 2015. november 6.

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr98055584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurvahošigutntag 2015.11.07. 17:29:40

hat pont most hallgattam meg a spotify-on. szerintem egy nagy kalap szar az elozoekhez kepest. sic transit gloria mundi. akinek rajtam kivul is hianya lenne Klari uj albuma hallatan, annak a barati Doldrums-t ajanlom:

doldrums.bandcamp.com/