Lemezkritika: Floating Points - Elaenia
2015. november 03. írta: aron.kovacs

Lemezkritika: Floating Points - Elaenia

Az Elaenia - Sam Shepherd angol zenész, producer és DJ első Floating Points néven kiadott lemeze - létezése egy álommal kezdődött - ha meghallgattuk a lemezt, ez már nem is tűnik olyan meglepőnek.

Egy vándormadár elsodródik a rajtól és magába szippantja az erdő, ahogy halálunk után testünk atomjait is visszaszippantja magába az univerzum - Shepherd legalábbis valami ilyennel magyarázta az álmát és az album címadó dalának inspirációját a Pitchforknak. Másnap reggel Shepherd fel is vette az "Elaenia"-t, a későbbi album legsivárabb (és második leghosszabb) dalát: csak egy Fender Rhodes elektromos zongora és néhány kísérteties szintiszólam hallható benne - de az egyszerűség megtévesztő: az Elaenia dalainak felépítése bonyolultabb, mint azt hinnénk.

De nem a komplexség vagy a díszes hangszerelések teszik jó lemezzé az Elaenia-t, hanem az álomszerű hatása. Ez az album egy szalagra rögzített képzelgés, az elektronikus ritmusok és a szintik élő hangszerelésekkel egészülnek ki: basszusgitár, gitár, zongora, dobok és vonósok kúsznak be Shepherd produkciójába az olyan dalokon, mint az album leghosszabb és legjazzesebb tétele, a "Silhouettes (I, II & III)". Az Elaenia vagy az év egyik legkönnyedebb elektronikus lemeze vagy a leginkább laza és elszállt future jazz korongja. Shepherd a Talk Talkot is inspirálójaként jelölte meg, és az Elaenia valóban magában hordozza a Laughing Stock absztrakt dalformáit, azonban sokkal barátságosabb és melegebb formában tálalja azokat, mint a Talk Talk legutolsó, kissé ijesztően avantgárd lemeze. És amikor már azt hinnénk, hogy az egész album az éteri ritmusok és az elszállt fúziós jazz jegyében fog eltelni, akkor Shepherd hirtelen begyorsító az utolsó, "Peroratin Six" című dalon és katarzisszerű befejezést teremt ennek a kellemes álmodozásnak, majd egy (hamisnak tűnő) hanggal hirtelen véget vet neki. És mi tényleg úgy érezzük, mintha egy visszaesnénk a valóságba egy szép álomból, üresnek és barátságtalannak érezzük a csendet. Ha nem is ez lesz 2015 meghatározó lemeze, ez is egy újabb kellemes meglepetés abban az évben, ami a legjobb volt a zenerajongók számára már nagyon régóta. 4/5

Luaka Bop/Pluto, 2015. november 6.

A bejegyzés trackback címe:

https://thesmith.blog.hu/api/trackback/id/tr728048430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.