Kevesen emlékeznek rá, de Alejandro Ghersi - mielőtt Arcaként perverz, eltorzult posztindusztriális elektronikát szabadított volna a világra - valaha Nuuróként Neon Indiant és a Passion Pitet idéző, egészen álomszerű indie elektronikus zenében utazott. A legnagyobb különbség Nuuróként és Arcaként felvett zenéje között pedig az volt, hogy az előbbiben használta az énekhangját, míg az utóbbiban látszólag az volt a célja, hogy minél jobban elrejtse saját magát és az érzelmeit a hallgatók elől. Így csak a kaotikus, torz zajok maradtak, az indusztriális tánczene egy disztopikus változata, ami a szadomazochizmust, a Ghersi által annyira szeretett stilizált, fekete bőrruhákat és egy távoli, nyugtalanító jövő könyörtelen klubjait vagy táncparkettjeit juttatta eszünkbe. Arca és Alejandro Ghersi két különálló személyiség voltak, az utóbbi félelmei, vágyai vagy gyengeségei nem befolyásolhatták az előbbi világképét. Legalábbis valamikor azok voltak: tavaly, nem sokkal Entrañas című kiadványának megjelenése előtt Arca feltöltötte a YouTube-ra a "Sin Rumbo" című dalhoz készült videóját - amiben végig csak Ghersi arcát láttuk szinte zavaró közelségből. De még fontosabb volt az, amit hallottunk: a háttérben még mindig ott volt a Xen és a Mutant kicsavart IDM-je, de minden üres teret Ghersi hangja töltött be, ami itt először szólalt meg az Arca-projekt történetében. Az Entrañas összes többi dala akár az előző lemezekről is származhatott volna, de a "Sin Rumbo" valami újat és valami gyönyörűt jelentett - Ghersi harmadik, cím nélküli Arca-lemeze pedig még tovább megy ugyanebben az irányba.

Az album beharangozó kislemeze a "Piel" volt, egy csodás, törékeny és visszafogott ballada, amiben Ghersi arról énekel (természetesen spanyol anyanyelvén), hogy új emberré akar válni, "levenni a tegnapi bőrét". Ez akár a zenei karrierjére is vonatkozhatna: az Arca sok értelemben teljesen más, mint bármi, amit az utóbbi években kiadott. De valójában Ghersi nem hagyja teljesen hátra előző albumainak újításait: az Arca inkább olyan, mintha a Xen és a Mutant idegenszerű IDM-jét keverné a Nuuro-lemezek sebezhető popdalai mögé, és feltöltené őket minden érzelemmel, amiket a korábbi munkáiból kizárt. A dal utolsó sora - "Nélküled semmit sem tudok" - egy olyan egyszerű és őszinte szerelmi vallomás, aminek megjelenése a korábbi Arca-albumokon elképzelhetetlen lett volna. A második kislemez, az "Anoche" az egyik legszebb szerelmes dal, amit az utóbbi időkben hallottunk - és szinte hihetetlennek tűnik, hogy ez a nem is olyan régen még barátságtalan, indusztriális hiphopos ritmusairól ismert venezuelai producer a felelős érte - "Hiányoztál tegnap éjjel/Bár még nem is találkoztam veled", énekli Ghersi az első verzében. Bizonyos képek ("Tegnap éjjel azt álmodtam/Hogy együtt halunk meg") egyértelművé teszik, hogy Ghersi továbbra sem riad vissza a sötét és nyugtalanító dolgoktól, az "Anoche" angyali szépsége ezeknek köszönhetően még mindig beágyazódik az Arca-életművet beitató kissé beteges hangulatba. Aztán ott a "Desafío", ami közelebb van a popzenéhez, mint bármelyik Arca-felvétel: itt szinte végig a kirobbanóan fülbemászó dallamoké a főszerep, miközben Ghersi olyan sorokat énekel, mint az "Érints meg először/Ölj meg újra és újra" vagy az "Űr tátong bennem", tovább erősítve az érzést, hogy az Arca az elmúlt pár év egyik legerősebb albuma a szerelemről. Pont a "Desafío" után pedig a "Whip" következik, ami a címének megfelelően szinte kizárólag ostorcsapások hangjából áll - felidézve a korábbi Arca-lemezek szadomazochista irányait.

Az Arca nem csak Ghersi eddigi legszemélyesebb albuma, hanem egyben a legszebb munkája is, megtalálja a tökéletes egyensúlyt a Nuuro-projektet idéző dreampop és a korábbi Arca-lemezeken kifejlesztett, egyedi indusztriális-avantgárd IDM-stílus között. Ezekben a dalokban összefonódik a múlt és a jövő, a dallamok, valamint Ghersi énekhangjának szépsége és az elektronikus tánczenei ritmusok engesztelhetetlensége és futurisztikus bonyolultsága - a végeredmény pedig fájdalmasan gyönyörű és veszélyesen közel van a tökéleteshez. 5/5

XL, 2017. április 7.